Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 230-233. (Budapest, 2015)
KÖZLEMÉNYEK - Kapronczay Károly: Az állami egészségügy formái a balkáni országokban a 18-19. században
KAPRONCZAY Károly: Az állami egészségügy formái a balkáni országokban 61 1874-ben a román parlament elfogadta az egészségügyi törvényt, amely sokban hasonlított a magyar közegészségügyi törvényhez. A román egészségügyi rendszer legfőbb szervezete az Egészségügyi Főtanács lett, amely véleményezési, kezdeményezési és tiltakozási joggal élhetett. 1898-ban a román közegészségügyi törvényben korszerűsítették a járványügyet, 1910-ben módosították az egészségügyi törvényt, ekkor nagyobb szerepet kapott a megelőzés, megerősítették annak igazgatási feltételeit, fejlesztették terápiás intézményeit, a járványügyi állomásokat, stb. 1901-ben Románia területén 1254 egyetemet végzett orvosdoktor működött, a lakosság átlagéletkora 30 év volt, a gyermekhalandóság 50 %-os volt, ezen belül 60 %-ot tett ki az 5 év alatti gyermekek elhalálozási aránya. Aránytalan volt az orvosok területi elosztási aránya: 5 millió vidéki lakosra mindössze 129 orvos jutott. 1912-ben elfogadták a betegbiztosítási törvényt, amely szerint a befizetett járulék után nyugdíj, betegség esetén évi 16 hét táppénz, szülés esetén 6 hét táppénz járt, ami indokolt esetben újabb 6 héttel meghosszabbítható volt.3 Hosszú török uralom után lassú megújhodás: a bolgár egészségügy Bulgária 1395-96-ban végleg vereséget szenvedett a török hódítóktól. 484 évig tartó török uralom vette kezdetét. A török időkben rommá váltak a fényes paloták, kipusztult a bolgár nemesség. Hosszú időnek kellett eltelni, amíg a bolgár nép felocsúdott. A török hadsereg már távolabbi régiók meghódításával volt elfoglalva, nem sokat törődött a bolgár területekkel. Legfeljebb arra vigyáztak, nehogy a járványok dúlta vidékeken hosszabban időzzenek. A török uralom elől menekülve a bolgárok jelentős számban hagyták el hazájukat és a környező országokban telepedtek le. A Duna mentén - a török birodalom határától északra - több helyen ilyen bolgár telepek jöttek létre, de jelentős bolgár emigráció alakult ki Oroszországban, a Fekete-tenger északi partjainál. Az emigráció nemcsak gazdasági erejét növelte, hanem kinevelte saját értelmiségét is. Éppen ezért nem rendkívüli, hogy az emigráció fiataljai megjelentek a környező, majd a távoli országok egyetemein. A 18. században megindult bolgár nemzeti mozgalomban is több bolgár orvos és sebész vett részt, a törökök ellen harcoló orosz hadseregekben a bolgár önkéntesek saját egészségügyi szervezettel rendelkeztek. A 19 század közepén már számos bolgár orvos és gyógyszerész végzett orosz, török, örmény, német, francia, osztrák, magyar, olasz egyetemeken. Ezek egy része visszatért bolgár területekre, gyakorló orvosként, illetve a török uralom alól felszabadult Bukarestben olyan szakmai formákat (társaság, folyóirat és könyvkiadót, stb.)/szerveznek, amelyek a később felszabadult Bulgáriában az orvosi közélet alapjai lettek. Érdekesen alakult a bukaresti bolgár orvos-kolónia sorsa: többen a román orvosképzés kiválóságai lettek, mások hazatértek és bekapcsolódtak a formálódó - igaz a török megszállók által kezdeményezett - egészségügybe. 1837- ben Mahmud szultán parancsára Sumenben katonai kórházat szerveztek, majd 1865-ben egy 3 Kapronczay Károly: Közép-Kelet- Európa orvosi múltja. Bp. Keszthelyi Nyomda, 2013. Spielmann József: Az orvostudomány története. Marosvásárhely, Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet 1980. Orient Gyula: Az erdélyi és bánáti gyógyszerészet története. Kolozsvár, Minerva, 1926. Izsák Sámuel: A magyar-román orvosi kapcsolatok múltjából. Bukarest, Editora Medicala, 1957. Izsák Sámuel: Nicolae Kreutzulescu iniciatorul invatamintulue medical Romunisci. Bukarest, Societatea pentru Raspindirea Steiintei si Culturii, 1957.
