Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 230-233. (Budapest, 2015)
TANULMÁNYOK - Varga Benedek: Semmelweis emlékbeszéd halálának 150. évfordulóján
VARGA BENEDEK: Semmelweis emlékbeszéd 17 A 21. századra Semmelweis a modem orvos és az önfeláldozó, ám kudarcra ítélt szakember jelképévé vált. Minden hivatásáért áldozatot hozó, a hatalmasságoknak kiszolgáltatott szakember képviselője lett. A meg nem alkuvó tudásé és a küzdelemé a tudás elfogadtatásáért az emberiség javára. A nyilvánvaló automatikus elutasítása okozta tragédiáját — ahogy a publicisztikákban megfogalmazzák. „Majdhogynem lehetetlen az ember elválasztása azoktól a mítoszoktól, amelyek Semmelweis halála óta, az elmúlt század alatt keletkeztek. De talán ez nem is akkora baj.” - ahogy egy amerikai orvos fogalmazott tavaly a Lancet hasábjain. S azt hiszem végeredményben ez a Semmelweisre való nemzetközi emlékezés lényege. Az UNESCO 2013-as döntése, amellyel Semmelweis felfedezését a Világörökség listára felvette, nem az emlékezetkultusz generálását jelzi, hanem Semmelweis tudományos jelentőségének, és egyben máig tartó globális kulturális hatásának elismerését. Hiszen bármennyire rétegzett, bármennyire összetett a róla alkotott kép, bármennyire is torzításokkal teli, kétségtelen, hogy végül is Semmelweis Ignác Fülöp jelentősége és alakja a világon mindenhol ismert lett, s ha a világ által őrzött róla alkotott történetileg nem is a legpontosabb, de eleven és tekintélyt parancsoló. Azonban nekünk magyaroknak van egy másik és — azt hiszem - titkos Semmelweis képünk is. Olyan kép ez, amely azért a mienk, mert mindannyian sorsunkra ismerünk benne, akik hátránnyal indulva, ellenszélben, elutasítások között is kitartunk valami fontos igazság mellett, amely végül elnyeri a világ elismerését. Az eltökéltség, a csend, a várakozás és a konokság képe ez. Az ismerős, a számunkra legismerősebb sors képe, amelyet egyikünk még versbe is szedett. „így állva, várva vagyok egészen magyar. Vagyok egy ágban szabadulás, béklyó, Protestáló hit s küldetéses vétó: Eb ura fakó, Ugocsa non coronat. ” BENEDEK VARGA, MA general director Semmelweis Museum, Library and Archives for the History of Medicine H-1013 Budapest, Apród u. 1-3. HUNGARY vargabenedek@semmelweis.museum.hu SUMMARY Two questions emerge as regards Semmelweis’s reception and public memory: 1. How and why could turn Semmelweis into an emblematic representative of 19th-20th century science and medicine? 2. What sort of values and ideals does the fate of Semmelweis rep