Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 230-233. (Budapest, 2015)
TANULMÁNYOK - Varga Benedek: Semmelweis emlékbeszéd halálának 150. évfordulóján
16 Comm, de Hist. Artis Med. 230-233 (2015) A történeti emlékezet nemzetközi dimenzióiban ugyanis a végső soron önmagát feláldozó orvos alakja hordozott erőteljes és releváns üzenetet. A19-20. század fordulóján születik meg az új típusú orvos alakja. Ez az új típus, nemcsak Magyarországon, hanem - ahogy akkoriban nevezték - szerte a művelt, vagy civilizált világban az elhivatott, betegeiért élő, s értük akár önmagát feláldozni is kész orvos alakja lett. Éles ellentétben állt ez a korábbi korszakok sikeres és híres orvosainak típusával, akik szellemi nagyságukat, kifinomultságukat, vagy éppen anyagi, társadalmi sikereiket hangsúlyozták. A nemzetközi emlékezetben a legfeltűnőbb az önfeláldozás motívuma, ahogyan halálának okát is a küzdelmekben felőrlődő személyiség drámájában találták meg. Ez megfigyelhető a regényes életrajzokban csakúgy, mint a róla készült eddigi kilenc játékfilmben, két drámában, és két operában. Az önfeláldozás motívumát a tények bizonyos csoportja alátámasztja: hiszen az aszeptikus szülésvezetés bajnoka végeredményben maga is szepszisben halt meg, hátborzongató körülmények között. A kérdés azonban az, hogy Semmelweis 1851 -es hazatelepülését követően folyamatosan arra törekedett-e, hogy akár élete árán is elfogadtassa felfedezését? Ez viszont csak utolsó éveire igaz. A 19. század végének erőteljes konstrukciója, hogy Semmelweis élete utolsó éveit visszavetítse egész életére. Semmelweis egészségét a mai kutatás szerint nem a folyamatos harcok őrölték fel, hanem az 1840-es években szerzett megfertőződése fejlődött tercier syphilisig, amely azután paralízis progresszívában konkludált és 1865 nyarán mindenképpen halálát okozta volna. Az 1850-es évek tevékeny és sikeres működése után, 1862-63-tól, egyidejűleg azzal, ahogy tudományos vitákba vágott, indult meg fizikai és lelki állapotának romlása. A tudományos polémiák önmagukban nem indokolták mentális összeomlását, amely a 150 évvel ezelőtti nyárra következett be. Az utókor emlékezete számára azonban a kettő összekapcsolása elengedhetetlen lett ahhoz, hogy Semmelweis életének drámaiságát hangsúlyozni tudják, ahhoz hogy az önfeláldozó orvos alakja a maga teljes tragikumában tűnjön elő. A 20. század végére Semmelweis nem csak az orvosi emlékezet, hanem a művészetek közismert alakjává is vált. A korábbi, jellemző festmények és szobrok mellett már filmek, drámák és operák is felidézik az anyák megmentőjének alakját. A művek puszta száma is jelzi népszerűségét - mindez pedig arra utal, hogy személye egy korszakalkotó felfedezésnél többet jelképez. Az olvasókra és a nézőkre máig mély hatást gyakorol élettörténetének drámai olvasata. Az alkotásokban megjelenített képek pályájának kezdetétől sugallják az elkerülhetetlenül a pusztulás felé vezető utat. Elkerülhetetlenül, hiszen hiába harcol az elismerésért, a vaskalapos orvosi establishment ellenállásán visszatérően kudarcot vall. Egy tehetséges szakember lenyűgöző életútját jelenítik meg, egy szakemberét, aki saját életét áldozta azért, hogy másokét megmenthesse. Semmelweis Ignác így vált ikonikus, sőt mitikus alakká. Sorsa olyan jelkép, amely messze túlmutat saját valódi sorsán, sőt az orvosi emlékezeten is. Mindannyiunk képviselőjévé vált. Az emlékezet sajátos dimenziójába emelkedett, amely ugyan nem nélkülözi a történeti alapokat, azonban mégis konstruált történetet teremt. Nem a történeti hűséghez való ragaszkodás motiválja, hanem a kortársaknak, a jelennek szóló releváns üzenet megfogalmazása.
