Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 230-233. (Budapest, 2015)
KÖZLEMÉNYEK - Kaán Miklós, ifj.: A fog és szájbetegségek gyógyítása állati és emberi testrészekből nyert orvosságokkal
138 Comm, de Hist. Artis Med. 230-233 (2015) A fog- és szájbetegségek gyógyítása állati (emberi) eredetű szerekkel A sok évszázados tapasztalat és gyakorlat mellett számos más szempont is szerepet játszott abban, hogy egyes — sokszor valóban hatékony - állati és emberi eredetű gyógyító szerek bekerüljenek a népi gyógyítás eszköztárába. Az állati eredetű szerekkel való gyógyításban szerepe volt például annak, hogy az állatok viselkedése, külső, belső alkatuk asszociációkat hozott létre a népi gyógyászati gyakorlatban, illetve az egyes szervek, testrészek további szimbólumrendszerek megalkotását tette lehetővé. így külön funkciója volt a májnak, a szívnek, a csontoknak, az epének, a fogaknak stb. Amikor például vakondlábat kötöttek a fogzással küszködő gyermek nyakába, akkor a vakond éles karma volt „hivatott” felhasítani az ínyt; máskor ugyanezt a funkciót viperafej töltötte be. (Bouteiller 1966) Néhány állat, illetve azok egyes részeinek gyógyító célú felhasználása talán kapcsolódik a sámánizmushoz vagy más ősi szokásrendszerhez is. A „totemisztikus állatősöket” a finnugorok vallásos tisztelettel vették körül, így érthető, hogy a totemállatok, illetve testrészeik mindenható orvosságnak is számítottak egyúttal. A legismertebb totemállatok a medve, a szarvas (foggyógyításnál elég gyakran találkozunk vele), valamint a farkas (szintén szerepel fogászati receptekben), a menyét és néhány madár voltak. Az állatok különböző részeivel sok esetben tulajdonképpen a rossz szellemet (esetleg férget) próbálták kiűzni a betegből a sámánok (Hoppál-Törő 1975). Ugyancsak ősi, világszerte tisztelt állat a kígyó is. A kígyó általános bajelhárító, rontás elleni óvó szerepe közismert, de konkrét betegségek gyógyítására is használták, mégpedig a bőrét, például Eczetben főzd megh az kegyonak bwreth, azzal mossad az fogakath es zayat, hogy az mely fluxus az föbül ala zal, az fogra, azth el ozlassa, igh az fogad fayasa hamar el mulyk (Lentsés 1577). A kakast és a tyúkot a termékenység szimbólumának tartották, így egyes részeiket, illetve a tyúktojást szintén alkalmasnak tartották betegségek gyógyítására, az élet megújítására (Pólya 1945). Az egyértelműen mágikus eredetű állati szerek mellett a népi gyógyászatban használatosak voltak egyes állatok olyan részei, melyek elsősorban az analógiás gondolkodásmód miatt kerültek be a népi gyógyszerek közé (Hoppál-Törő 1975). Ilyenek például a férgek („ami elrontotta meggyógyítja”): a (fog)férget (melyet az ókortól kezdve a fogszuvasodás, fogfájás okának tekintettek) ugyanis féreggel (gilisztával, hernyóval) kívánták elpusztítani. De ilyen a csont, csontreszelék vagy más szerves, kemény szövetek pora, amelyekkel a rossz fogat (egy másik kemény szövetet) próbálták gyógyítani (Hoppál 1990). 1. A fogfájás és a szuvas fogak gyógyítása állati eredetű szerekkel 1.1. Már az Ars medicaban is szerepelnek adatok a fogak férgekkel (analógia) való gyógyítására. Lencsés (1577) 1 eírta, hogy a földi giliszta hamva a fájós fogakat meggyógyítja. Hasonló receptet találunk Török (1619. In: Hoffmann 1989) munkájában is: Aszald megh az gelisztat, teödporra, es az hamuabol tégy az oduas fogara. Frankovich (1588) a bogáncskó- róban élő férget ajánlja fogfájás ellen: Az bogach komban ky ferög vagyon, meg kely törnij ennyhaniat es fogara kely tenny.
