Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 230-233. (Budapest, 2015)
KÖZLEMÉNYEK - Kaán Miklós, ifj.: A fog és szájbetegségek gyógyítása állati és emberi testrészekből nyert orvosságokkal
A FOG- ÉS SZÁJBETEGSÉGEK GYÓGYÍTÁSA ÁLLATI ÉS EMBERI TESTRÉSZEKBŐL NYERT ORVOSSÁGOKKAL IFJ. KAÁN MIKLÓS Bevezetés „A fog- és szájbetegségek gyógyításához szükséges szereket a legújabb időkig - amíg a gyógyszerek tudományos, kémiai alapon való gyártása meg nem indult - a kertek, mezők, erdők, természetes vizek termékei szolgáltatták. Ezek gyógyító hatására a természettel szoros kapcsolatban álló vadászó, halászó, gyűjtögető emberek, földművesek, pásztorok, gazdálkodók stb. jöttek rá. A szükség rávitte, a leleményesség, a természetszeretet és természetismeret hozzásegítette, a hagyományos tudás arra ösztönözte a régi korok emberét, hogy környezetében mindenütt a legkönnyebben megszerezhető, legalkalmasabb orvosságot keresse, illetve találja meg. Éhségtől és kíváncsiságtól indíttatva nyilván megkóstolt mindent, amit csak erdőn-mezőn talált: gyümölcsöt, bogyót, virágot, füvet, levelet, gyökeret, állatok bizonyos részeit, és így rájött némelyiknek hánytató, hashajtó, izzasztó, hódító, gyógyító, mérgező stb. hatására. ” (Kótyuk 2000) Az emberek az őket körülvevő világból az állatok, sőt néha emberek részeit is felhasználták gyógyító célzattal. Napjainkban talán már visszataszítónak tűnhet állatok szerveinek - sokszor nyers állapotban történő - emberi szervezetbe juttatása vagy egyáltalán az emberi testhez érintése, de néhány évszázaddal korábban igen gyakori volt a magyar gyógyító eljárásokban is állati eredetű „gyógyszerek” alkalmazása. Már Pólya Jenő (PÓLYA 1941) leírta, hogy a népi gyógyászatban elsősorban a mágikus gondolkodásmóddal kapcsolatos az a gyakorlat, hogy egyes állatok bizonyos szerveit - főleg csontját, vérét, fogát, zsírját, szőrét stb. - rendelték bizonyos betegségek ellen. (Például az anamiak a tigrisfogakat szamárköhögés ellen, az osztjákok a jegesmedve szívét és epéjét gyermekbetegségek ellen.) Ami a fogak és a száj gyógyításánál felhasznált állati (emberi) eredetű szerek előfordulását illeti, a 16-17-18. századi forrásokban fellelhető nagyobb számú adat mellett, még a 19-20. század néprajzi irodalmában is találhatunk állati eredetű recepteket. S. Sárdi Margit (S.SÁRDI 2010) a 17-18. századi, gyógyítással foglalkozó kéziratok feldolgozása során több érdekes megállapítást is tett. Úgy vélte, hogy a 18. század folyamán megritkultak az állati és emberi anyagokat tartalmazó receptek. Az általa áttanulmányozott négyszázhetven receptből mindössze tíznél talált ilyen jellegű összetevőt. Ez a megállapítás egyúttal arra is utal, hogy a korábbi évszázadok orvosi kéziratai, nyomtatványai még nagyobb számban tartalmaztak emberi-állati matériát. Ugyanakkor az ártó-rontáselhárító mágikus receptek között gyakrabban fordulnak elő állati vagy emberi származékok. Ez megerősíti azt a feltételezést, hogy az emberi-állati anyagok alkalmazása és a gyógymódok mágikus jellege között összefüggés mutatható ki.
