Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 226-229. (Budapest, 1914)
TANULMÁNYOK - Kapronczay Károly: Mozgalmas két évtized. Az Orvostörténeti Könyvtár megalakulása és története
KAPRONCZAYKároly: Az Orvostörténeti Könyvtár megalakulása és története 259 A rendszer „betegesen” elutasított minden olyan kapcsolatfelvételt, amely közvetlen személyes ismeretséget feltételezett, illetve amikor nem tudta ellenőrizni a külföldi rendezvényeken történteket. Ez a bizalmatlanság zárta el a magyar tudományos életet a nemzetközi tudományos szervezetektől, és a tudományos társasági élettől. Az Orvostörténeti Könyvtár és az Orvostörténeti Szakcsoport két alkalommal is megpróbálta az Egészségügyi Minisztériumon keresztül a Nemzetközi Orvostörténeti Társasággal való kapcsolatfelvételt, de mindig elutasították. 1956 után lépéseket tettek a szocialista országok közötti tudományos kapcsolattartás új formáját kialakítani, amelyet nemzetközi egyezmények vagy két ország megállapodása koordinált volna. Ez valóban jelentős fejlődést hozott az 1950-es évek elején megnyilvánuló teljes elzárkózáshoz képest, de ez sem jelentette a teljes mozgás szabadságot. Ekkor is mindenhez engedélyt kellett kérni, javaslatok, hozzájárulások, véleményezések sokaságát kívánták meg. A másik új forma a „megtervezett ütemtervek” bevezetése volt: évente biztosítottak egy financiális, és létszám keretet, ennek értelmében lehetett külföldi utakat tervezni. Ajánlani kellett a szóba jöhető személyt, a jelölésnél figyelembe vették az illető megbízhatóságát, munkakörét, tömegszervezetekben kifejtett munkáját, stb., legkevésbé szakmai felkészültsége nyomott a latba. Ha éppen nem arra esett a választás, akinek a személyével a felsőbb szervek is elégedettek voltak, megbízhatónak tartottak, az elutasításban megnyugtatták, hogy jövőre biztos sikerülni fog, de értse meg, hogy „x” most ilyenolyan ok miatt megérdemli a kiküldetését. (Az Orvostörténeti Szakcsoport levelezésében több ilyen eset található.) Az Orvostörténeti Könyvtár nemzetközi kapcsolatai semmivel sem voltak rosszabbak, mint a hasonló intézményeké, de szerencsére találtak egy olyan lehetőséget - a kiadványcserét -, amit nem lehetett hivatalosan elutasítani vagy korlátozni. Ha egy ponton - például a Nemzetközi Orvostörténeti Társasággal való közvetlen kapcsolatfelvétel - túllépték a megszabott határt, akkor kemény elutasításban részesültek. A szabadabbnak tűnő szocialista országokkal való kapcsolattartás is csak a megbízhatóság elvén nyugodott, mindig azok jöttek illetve utaztak ki, akikben bizalom volt, ezen változtatni, vagy tágítani a kört nem lehetett. NÉVJEGYZÉK ALFÖLDY Zoltán (1904-1992) mikrobiológus, egyetemi tanár, Kossuth-díjas (1962). 1951- 1974-ben a SOTE mikrobiológiai intézetének igazgatója, tanszékvezető egyetemi tanár. Az ETT titkára (1951-1968), elnöke (1968-1974). Számos alapvető mikrobiológiai monográfia és tankönyv szerzője. Orvostörténeti munkája: Hőgyes Endre élete és munkássága. Bp. 1962. ABÁDI Gyula orvos, az Egészségügyi Minisztérium osztályvezetője, később az Orvostörténeti Szakcsoport vezetőségi tagja. BALOGH András kecskeméti belgyógyász főorvos. Surányi Gyula felhívására foglalkozott orvostörténelemmel, tagja volt az Orvostörténeti Szakcsoportnak és vezetőségének. BALOGH János (1922-1998) sebész, 1953-től a Szent János Kórház főorvosa. Elsősorban sebészettörténettel foglalkozott, feldolgozta a Szent János Kórház történetét. Tagja volt az Orvostörténeti Szakcsoportnak, majd a Magyar Orvostörténelmi Társaságnak. BENCZE József (1893-1970) orvos, főorvos, tiszti főorvos. 1922-1944-ben körorvos, 1944-ben deportálták. 1945-1949-ben városi főorvos, 1949-1956-ban börtönorvos, 1956-től
