Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 226-229. (Budapest, 1914)
TANULMÁNYOK - Kölnei Lívia—Varjassy Péter: A jeruzsálemi Szent János Lovagrend ispotályai a középkori Magyarországon
TANULMÁNYOK 5 A JERUZSÁLEMI SZENT JÁNOS LOVAGREND ISPOTÁLYAI A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON KÖLNÉI LÍVIA -VARJASSY PÉTER A 12-16. század európai történelmének modell értékű jelensége a Jeruzsálemi Szent János (más néven Johannita, Ispotályos, Rodoszi vagy Máltai) Lovagrend. A korábbi évszázadokra visszanyúló és a jeruzsálemi ispotályhoz kapcsolódó bencés betegápoló hagyományok folytatójaként, 1100 körül alakult meg a lovagrend, és még hosszú évtizedekig tartott szervezeti formálódása, regulájának kialakulása. II. Paszkál pápa 1113. február 15-én az első rendfőnökhöz, Gerardushoz intézett Pie postulatio voluntatis kezdetű pápai bullájában elismerte a Szent János Ispotályos Rendet, ekkor még kifejezetten betegápoló testületként, és egyben a Szentszék védelme alá is helyezte. Tagjai a szerzetesi és a katonai életformát egységben élték meg. A 12. sz. második felében és a következő évszázadokban - a muszlim fenyegetettség hatására - előtérbe került a rend harcos arculata, de mellette mindig megőrizte szegénygondozó, betegápoló jellegét is. Az elmúlt mintegy másfél évszázadban sokan foglalkoztak a johanniták magyarországi történelmével és a rendnek hazánk életében betöltött szerepével. A történészek számára nem könnyű feladat a Szent János Lovagrend magyarországi praeceptorátusainak összegyűjtése. A munkát hátráltatja a kisszámú, szórványosan fellelhető írott dokumentum, az ispotályok ritka említése, a rendházzal is rendelkező települések és az egyszerű birtokok elkülönítése, valamint az oklevelekben használatos latin kifejezéseknek a többértelműsége. A középkorban ugyanis Magyarországon általában „keresztesek”-nek, tehát „ cruciferi ”-nek hívták azokat, akik ruházatukon keresztet viseltek, és mindenki ispotályos rendnek volt a tagja, akinek a rendházához ispotály (domus hospitalis) tartozott. A számtalan „keresztesinek címezhető rendház közül így nehéz kiválasztani, hogy melyik volt a Szent János Lovagrendé. A 17. század első felében például a Pázmány Péter-fé\e, középkori szerzetes házakat összeíró lajt- som huszonegy johannita konventet sorol fel. Közülük azonban csak tizenkettő volt valaha valóban a johannitáké. A helyes kép kialakításában jelentős szerepet játszott Boroviczény Károly-György, aki az Orvostörténeti Közleményekben1 tisztázta a stefaniták szerepét, elkülönítve őket a többi keresztes rendtől, így a johannitáktól is, akikkel főként Magyarországon tévesztették össze őket. A múlt századi jelentős orvostörténészeink általában úgy tekintettek a johanniták egyes házaira, hogy azokban feltétlenül kellett lennie működő ispotálynak. Ismereteink bővülésével 1 1 Boroviczény Károly-György: Cruciferi Sancti Regis Stephani. Tanulmány a stefaniták, egy középkori magyar ispotályos rend történetéről. Comm. de Hist. Artis Med. 133-140 (1991-1992) 7-48. ; http://muzeum.arcanum.hu/ kiadvanyok/index/al 11127.htm?v=pdf&a=pdfdata&id=ORSZ_ORVO_OK_l991 1992 133 140&pg=0&lang= hun#pg=23&zoom=f&l=s
