Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 226-229. (Budapest, 1914)
KÖNYVSZEMLE
300 Comm, de Hist. Artis Med. 226-229 (2014) Tudományos magyarázatok is léteztek a jelenségre. Például Hippokratész a szkíta birodalomból hoz példát, amely szerint a lovaglás és a nemzőképesség közötti összefüggésben kell keresni a férfiak nőies jegyeinek okait. Arisztotelész úgy definiálta a hermafroditizmust, hogy nincsenek összhangban a női és a férfi jegyek, amelyek már a magzati korban hibásan fejlődnek, többnyire a relatív érzelmi fejlődés zavarai miatt. A középkorban és kora újkorban elsősorban jogi problémaként merült fel a nemi jellegzetesség megítélése. A férfi vagy nő nemi jellegének eldöntése a házasság értelmezésével és a vallásgyakorlással függött össze. Egy észak-franciaországi peranyag részletes ismertetésével és magyarázatából derül ki, hogy jogilag miért nem tudták elfogadni a hermafroditizmust? 1601-ben fogtak perbe egy szegény szolgálólányt. A vád szodómia volt, vagyis a közösülés természetes törvénye elleni vétek. Szülei tanúkihallgatási jegyzőkönyve szerint a vádlottat eredetileg Marie-nak keresztelték, kislány korában lányruhában járatták, de már ötéves korától fiúruhában szeretett járni, Marie helyett a Marin nevet használta és férfi nemi szervekkel rendelkezett. Vizeletét is úgy tudta üríteni, mint a fiúk, és a nemi vágya és a nemi izgalma is a fiúkéhoz volt hasonló. Felnőtt korában egy Jean nevű kétgyermekes özveggyel esett szerelembe, és házaspárként éltek tovább. Amikor az eset kitudódott, két, egymástól független, orvosokból és gyógyszerészekből álló szakértői csoport is kivizsgálta a férfiként élő szolgálót. A 16 tagú tanács mindkettőjüket elítélte. A büntetés a legsúlyosabb volt: nyilvános megszégyenítés és korbácsolás után kivégzés. Az újkori orvostudomány a tudományos vizsgálódás szemszögéből kezelte a problémát. Egy berlini nőgyógyász, mint tudományos megfigyelést jegyezte föl az általa ismertetett esetet. A megvizsgált beteg női ruhában járt, női neve volt, de testfelépítése az arcától a mellkason át a végtagokig, teljesen egy férfi testére hasonlított. Soha sem menstruált. Alapos orvosi vizsgálat után megállapította, hogy nemi szerve inkább emlékeztet a férfiakéra. Végül sem nőként, sem férfiként nem tudta egyértelműen azonosítani, ezért torzszülöttnek határozta meg. Az orvostudomány fejlődésével, az új tudományterületek kialakulásával mindig újabb kérdések merültek fel a hermafroditizmussal kapcsolatban is. Az örökléstan azt kutatta, hogy örökölhető-e ez a betegség, vagy pedig egy fejlődési rendellenesség áll a háttérben? Az új diagnosztikai módszerek bevezetése, mint a szondázás, tapogatózás, mikroszkópos vizsgálatok, bizonyos kérdésekre választ adtak az orvosoknak, de újabb kérdőjelek keletkeztek. A pszichiátria azt boncolgatta, hogy milyen kritériumok alapján lehet besorolni valakit valamelyik nemhez: mi a tökéletes férfi és a tökéletes nő, és a tökéletestől való eltérés mennyiben határozza meg valakinek a nemi jellegét. A 19-20. század fordulóján a laikus emberek számára már bulvárhírnek számított egy-egy ilyen ember bemutatása. Olyannyira szenzáció volt, hogy megjelentek az álhermafroditák is. A 20. században az új diagnosztikai módszereknek és orvosi beavatkozásoknak köszönhetően eljutott a tudományos fejlődés oda, hogy gyakorlatilag a születéskor beavatkozhatnak a nem kiválasztásába, pontosabban egyértelműsíteni tudják a külső nemi szervek alapján az illető nemi identitását. Sőt a genetikai és hormon kutatások már a születés előtti beavatkozásokra is lehetőséget biztosítanak. Ám a 20. század végén, sőt inkább napjainkban egy másik, egy orvosetikai probléma is felmerül. A fizikai beavatkozás tényleg jogos-e? Tényleg helyre kell tenni a természet
