Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 226-229. (Budapest, 1914)
TANULMÁNYOK - Kapronczay Károly: Mozgalmas két évtized. Az Orvostörténeti Könyvtár megalakulása és története
KAPRONCZAYKároly: Az Orvostörténeti Könyvtár megalakulása és története 255 kovi orvosegyetemek orvostörténeti intézeteivel a kapcsolat, amely először adatszolgáltatásokra, orosz nyelvű kiadványok megküldésére szorítkozott, később a moszkvai egyetem orvostörténeti intézetére, elsősorban Petrov professzor meghívásaira korlátozódott. Ismerve az adott kort, a külkapcsolatok megvalósítása - még a szocialista országok vonatkozásában is - a felettes hatóságok engedélyével történt, a nyugati kapcsolatokat biztonságpolitikai szempontokból vizsgálták, engedélyezték, rendszeresen ellenőrizték. Minden egyes esetet jelenteni kellett, illetve a kapott levelekre adott válaszokat is be kellett mutatni. A rendszert szigorúan betartották és betartatták. Az Magyar Tudományos Akadémia intézetei és az egyes osztályok irányítása alá sorolt tudományos társaságok önálló külkapcsolatot csak az MTA elnöksége alá tartozott külkapcsolatok osztálya felügyeletével és ellenőrzésével létesíthettek, a külkapcsolatok osztálya pedig a Belügyminisztérium kihelyezett részlegeként tevékenykedett. Az egyes minisztériumok költségvetési keretében működő tudományos intézetek külkapcsolatai az előbbi rendszerben épülhettek, a többszörös ellenőrzés valóban az önállóság legapróbb lehetőségeit is kizárta. Az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete keretén belül megszervezett Orvostörténeti Szakcsoport külkapcsolatai is elsősorban a szocialista országokkal való kapcsolattartásra korlátozódtak, minden elképzelést egyeztetni kellett a Szakszervezettel, akiktől a rendezvényekre a pénzügyi fedezetet is kérni lehetett. Nyugati résztvevőt meghívni szinte lehetetlen volt, ha igen, az már csupán a felügyelő minisztérium nemzetközi kapcsolatok főosztálya engedélyével és pénzügyi segítségével történhetett. Ezen hivatali ügymenetben csak az 1960-as évek hozott némi átalakulást, látszólag szabadabb lett, de ellenőrzési szempontból semmi nem változott. Az Országos Orvostörténeti Könyvtár kezdetben csak hazai intézményekkel állt kapcsolatban, elsősorban egyetemekkel, könyvtári közgyűjteményekkel. Lényegében a régi kiadványok beszállítása és az úgynevezett muzeális begyűjtés volt a kapcsolatfelvétel tárgya, de később erre épült fel a tartós kontaktusok rendszere. A kapcsolatteremtés eszköze 1952 tavaszától a Könyvtárban megrendezésre kerülő orvostörténeti előadások lettek, az előadások alkalmával készült résztvevői névjegyzékeken a régi kutatók mellett főként intézetek hivatalos képviselői szerepelnek, majd őket fokozatosan felváltották az adott intézményekből érkező, ténylegesen a téma iránt érdeklődők és kutatók. Az előadásoknak valódi kapcsolatépítő szerepe lett, sokan a meghívók alapján, illetve az Orvosi Hetilapban megjelent hirdetésekből vettek tudomást a Könyvtár létezéséről. A Könyvtár ezen megjelenési formája szervező erőt jelentett, gondoljunk csak az akadémiai bizottság és a szakcsoport elképzelésére, amelyekből nemcsak az Orvostörténeti Könyvtár szellemi háttere épült ki, de érezhető versengés indult a hazai orvostörténeti élet megszervezéséért. Ennek természetesen voltak pozitív és negatív vonatkozásai: hosszabb távon ugyanis a Könyvtár nem lehetett a kiépülő rendszer irányítója, de olyan szervezetre, intézményre volt szüksége, amely nem ellenséges az intézménnyel. Az 1950-es években (de később is) a rendszer ideológiája hatásos fegyvernek bizonyult, ezzel bárkit be lehetett emelni vagy kizárni a közéletből. A jegyzőkönyvekben ismételten megjelenő Jobboldali ideológia megtestesítője”, vagy a „hibás jobboldali megnyilvánulások” kifejezések valódi küzdelmet tükröztek. Ténylegesen átlépték a tudományos élet kereteit, előbb a tisztségviselésre kiszemelt személy politikai múltját vizsgálták, csak másodszor vették figyelembe a tudását. (Példa erre Farkas Károly professzornak a szakcsoport elnöki tisztségre történt jelölésének esete, hiszen sokáig „vizs- gálgatták” alkalmasságát, melynek egyedüli oka, hogy nem volt az MSZMP-nek a tagja.)
