Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 226-229. (Budapest, 1914)
TANULMÁNYOK - Kapronczay Károly: Mozgalmas két évtized. Az Orvostörténeti Könyvtár megalakulása és története
244 Comm, de Hist. Artis Med. 226-229 (2014) rok voltak, tanszéküket már az új rendszerben nyerték el és nem tartoztak - életkoruk sem tette lehetővé - a két világháború közötti, „reakciósnak” minősített generációhoz. Hosszas utánjárás után 1955-ben megjelenhetett az Országos Orvostörténeti Könyvtár Közleményeinek - Communicationes ex Bibliotheca Historiae Medicae - első száma, a mai Orvostörténeti Közlemények előzménye. A folyóiratot a Könyvtár vezetője, Palla Ákos szerkesztette, maga a szerkesztőség a könyvtári munkatársakból állt, a kiadó a Medicina lett, évente négy szám kiadását tervezték. A folyóirat kezdettől fogva idegen nyelvű tanulmányokat is közölt, minden tanulmányt német és orosz nyelvű - ritkábban francia vagy olasz - összefoglalóval láttak el. Az első közlemények a korábban elhangzott előadások már a helyszínen megvitatott, és ennek megfelelően korrigált szövegeinek kiadásra szerkesztett változatai voltak. A folyóirat nem került bolti forgalomba, a kapcsolatteremtés eszköze lett, tiszteletpéldányként, illetve cserekiadványként a könyvtár gyarapításának fontos segítője volt, hiszen a nagyobb hazai és külföldi könyvtárak, egyetemek, kiadók saját kiadványaikat küldték cserébe. Az első számtól nagy sikert ért el a kiadvány, hiszen ilyen témájú eddig nem volt a hazai folyóiratok között, közép-európai viszonylatban csupán a lengyelek adtak ki orvostörténeti folyóiratot, több nagyhírű lapot (pl. Clio Medica, Medizinhistorisches Journal, stb.) is megelőzött az alapítás idejét illetően. Az első szám megjelenése előtt komoly vita robbant ki a szerkesztőbizottság és Elekes György között. Az ellentét abból adódott, hogy a Könyvtár első előadását 1952. március 7-én Elekes György tartotta Avicenna hatása Magyarországon címmel, ezért természetesnek tűnt, hogy a folyóirat legelső tanulmánya is ez lesz. Ezt a tervet először a szerkesztőbizottság is elfogadta, később - bizonyos hivatali kötelezettségekre hivatkozva - megmásította a döntést. Lényegében a „minisztériumiak” határozták meg, választották ki a lap első számában megjelenésre szánt tanulmányokat, amelyek között Elekes György tanulmánya nem szerepelt, de felajánlották, hogy a második szám az ő tanulmányával fog kezdődni. Elekes György ragaszkodott az eredeti ígérethez, kijelentette, hogy ellenkező esetben visszavonja írását. Palla Ákosnak írott levelében részletesen kifejtette Hahn Gézával való - régóta érlelődő - ellentéte lényegét. (Reakciósnak bélyegezte, korszerűtlen és káros eszméket terjeszt, stb.) Elekes vázolta azt a pozitívumot is, hogy lényegében megtörtént, amiben 1951 őszén megállapodtak, ami szolgálta szakterületük helyreállításának lehetőségét, az Orvostörténeti Múzeum megalapításának reményét, stb.. A levél végén keserűen jegyezte meg, hogy ő e társaságban az egyetlen hivatásos orvostörténész, egyetemi magántanár, akinek hivatalosan mégsem ismerik el tudományos fokozatát, és „akinek a későbbi sorsát tönkre tette az Önök felszabadulása!”. Merész kijelentés volt, amit a bizottság tudomásul vett. Azonban nem mutatták meg a levelet Hahn Gézának, aki történetesen nem volt jelen azon a szerkesztőségi ülésen, ahol Palla Ákos felolvasta Elekes levelét. Az ellentétek feloldását Daday András többször is megkísérelte, de Elekes György hajthatatlan maradt. A szerkesztőbizottsági ülésen Jáki Gyula keserűen jegyezte meg: „Sajnálatos, hogy Elekes Györgyöt elvesztettük, hiszen Daday Andrást kivéve, itt mindannyian másodsorban vagyunk orvostörténészek, de ő nem.” Ehhez Daday András hozzá fűzte: Sajnálja az elvesztését, „mert Győry Tibor képzettsége sem volt olyan, mint Elekesé. Elekes az orvostörténelem minden ágát-bogát irodal- milag ismerte. Ezen a vonalon őt nem lehet helyettesíteni. ” Sajnálatos tény, hogy Elekes György ezután nem tette be a lábát sem a könyvtárba, sem az orvostörténeti előadásokra, egészen az 1970-es évek végéig, amikor is Antall József és
