Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 226-229. (Budapest, 1914)
TANULMÁNYOK - Kapronczay Károly: Mozgalmas két évtized. Az Orvostörténeti Könyvtár megalakulása és története
KAPRONCZAYKároly: Az Orvostörténeti Könyvtár megalakulása és története 237 Az önálló költségvetéssel rendelkező Országos Orvostörténeti Könyvtár - mint korábban említettük - az 1951-ben létrehozott Országos Reuma és Fürdőügyi Intézet keretén belül működött, ami az adott körülmények között a legjobb megoldásnak bizonyult. Az első év a könyvek beszállításával, a munkafeltételek kialakításával telt el, illetve egy olyan program kidolgozásával, amely országos viszonylatban fogta át és tervezte meg az orvos- és gyógyszerészettörténeti könyvanyag begyűjtését. Már ekkor körvonalazódott, hogy a könyvtár gyűjtőköre nem korlátozódhat csak az orvosi múlt könyvanyagára, hanem ki kell terjeszteni a gyógyszerészet emlékanyagára is. Annak ellenére, hogy az egyetemeken nem volt orvostörténeti oktatás, a legnagyobb szakmai segítséget mégis az ekkor önállóvá váló orvosegyetemektől kapták. Egy 1955-ből származó hosszabb levél szerint már 1951 őszén sorra megjelentek a Könyvtárban az orvostörténelem korábbi kiváló magyar művelői, felajánlották segítségüket nemcsak a könyvtári feldolgozás szellemi segítésére, hanem a majdani tudományos munka és társasági élet kialakítására. Elekes György egyetemi magántanár már ekkor javasolta a végül 1952 márciusában megindult orvostörténeti előadás - sorozat elindítását, felvette a kapcsolatot az arra alkalmas kutatókkal, érdeklődőkkel. Palla Ákos, a kinevezett könyvtárvezető és az orvostörténészek valóban egymásra találtak. 1951 őszén, a még szervezés alatt álló könyvtár már sokkal több ígéretes lehetőséget rejtett, mint az alapító rendelet elképzelése. Az orvosegyesületi könyvanyagot a Szentkirály utcából több ütembe szállították át, amelyet lassított, hogy az átadó Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének képviselői nem voltak tisztában a kötelezően átadandó könyvgyűjtemény mennyiségével, illetve a lebonyolítás adminisztrációjával. A Szentkirályi utcai épületből már ekkor ideszállították az egykori Orvostörténeti Múzeum tárgyi anyagát is, az Orvosegyesület, a Budapesti Orvosi Kör és a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűléseinek iratanyagát, amelyekre ugyan nem terjedt ki a minisztériumi rendelkezés, de Palla Ákos erkölcsi kötelességnek tekintette a gyűjtemények átvételét. Az átadási jegyzőkönyvekben az orvosi könyvek mellett 4350 darab orvosi műszert is felsoroltak, továbbá három ezer darab patikaedény, dobozos műszerkészletet, okleveleket, arcképeket, kéziratokat, emléktárgyakat, stb. A könyvek átvétele nem tételes listák alapján történt, kosarakban, dobozokban, zsákokban vagy csak a teherautó rakterére feldobált könyvhegyeket jelentett, amelyek mennyiségét „hozzávetőleges” számban határoztak meg. Ugyan elhozták az egykori leltárkönyveket, katalógusokat, kölcsönzési nyilvántartásokat, de ezekből nehezen lehetett valamit azonosítani. Az átvételi jegyzőkönyvek és leiratok szerint a Szentkirályi utcában a könyvanyag jelentős része még polcokon volt, csak az első emeleten szüntették meg az új funkciójú hivatalos helyiségekben a könyvtárat, ahonnan a könyveket ideiglenesen vagy a második emeletre, vagy a pincébe vitték le. A pincébe került a földszintről az egyesületi levéltár is. A kortársak emlékeztek arra, hogy az 1947-1950 közötti években a könyv- és iratgyűjtők hogyan jutottak be viszonylag könnyen a gazdátlanná vált raktárakba, és „kimazsolázták” az értékes könyvtári és levéltári anyagokat. A legrosszabb állapotban a levéltári anyag volt, mert nagy zsákokba rakva, közvetlenül a szenes pincében tárolták. A lehordott szenet gyakran a levéltári anyagra szórták le, a Könyvtárba átszállított egyesületi levéltár dokumentumai szénportól szennyezettek voltak. Egyértelmű, hogy az egyesületi könyvtári és levéltári anyagot szakemberek fosztogatták, a rendezetlen állapotban átkerült könyvekből már nem lehetett a korábbi gyűjteményi rendet teljes egészében rekonstruálni. A könyvleltárak és a nyomtatott
