Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 226-229. (Budapest, 1914)
TANULMÁNYOK - Szabó Katalin: Egészségügy a trianoni Magyarországon
190 Comm, de Hist. Artis Med. 226-229 (2014) után - kellő szakszemélyzetet kiképezve az egyetemeken - megkezdték ezen kórházakban is a vezető szakszemélyzet lecserélését. A 30-as évektől kezdődött a fejlődés, a kórházak nagy részét államosítják, tatarozzák, felszerelik, sőt még újakat is építenek. Jelentős volt a szanatóriumok és a magánkórházak fejlődése is, melynek okát Magyary Gerő Zoltán a következőképpen magyarázta: a „kórházak lerongyolódásával járt, hogy az igényesebb, de még a kevésbé igényes közönséget sem tudta már a kórház kielégíteni. A közönség a magántőke által fenntartott, jobban felszerelt magánkórház, illetve szanatóriumokhoz fordult. Továbbfejlesztésükhöz nagyban hozzájárult az a körülmény is, hogy a kórházakból elbocsájtott magyar orvosi kar új existenciákat kellett magának keressen. Nagyrészt egyes vagy társas vállalkozások formájában tehát újabb szanatóriumok keletkeztek”12 Ezeket az intézményeket nemcsak a magyar, hanem román betegek is látogatták. A bécsi döntés után a kivonulásra biztosított időt arra használták, hogy ahol csak lehet, a kórházakat kiürítsék. Nagyváradon szinte alig vittek el valamit, Marosvásárhelyen viszont az új kórházat szinte teljesen kiürítették. A székelyföld ilyen tekintetben nem volt szerencsés, a rendelkezésre álló 10-14 nap alatt szinte csak a befalazott dolgokat nem vitték el. A kirabolt kórházakat a hadsereg saját felszereléséből látta el és Magyary Gerő szerint nem volt olyan kórház, ahol megakadt volna a betegellátás. A határrevízió következtében a kórházügyben is nagy változások álltak elő, különösen a kórházi körzetek tekintetében. Nagyobb kórházak a gazdasági centrumokban keletkeztek, Székelyföldnek kis kórházai voltak általában csak belgyógyászati és sebészeti osztályokkal ellátva. „A Székelyföld három megyéjének, Csík, Háromszék, Udvarhelynek kórházközpontjait az új határ elvágta. Egyetlen nagyobb centruma maradt meg: Marosvásárhely. De ennek a kórháznak sincs szemészete, gyermekosztálya, orr-, fül-, gégeosztálya. A négy vármegyében csak Marosvásárhelyen van szülészeti nőgyógyászati osztály" - írta elemzésében Magyary. A felvázolt anomáliák mellett megoldási javaslatokat is tett; meghatározta azokat a legfontosabb beruházásokat, melyek a lakosság közegészségügyi helyzetét, kórházellátottságát javítani tudnák. Vitéz Nagy Iván emlékezett meg a kolozsvári egyetemi klinika visszatérésének momentumairól, illetve az ott talált helyzetről. A rektori iroda kulcsainak szimbolikus átadásával került vissza a klinika és egyetem a magyar államhoz. Az ünnepélyes pillanatokat egyedül a kivonuláskor gyakran rombolásba forduló román kiürítés képei csorbították. A kolozsvári egyetem múltja a 16. századig nyúlik vissza, amikor Báthori István (1533-1586) alapítólevelét fogadva, 1581-ben megalakult az egyetem, akkor még orvosi kar nélkül. A 18. században került orvoskari professzor az egyetemre, aki az anatómia, sebészet és szülészet együttes tanítására kapott felhatalmazást. Az egyetem megújulása 1872-ben történt; a millennium évében korszerű klinikai telep felépítése, később vásárlása kezdődött; a kolozsvári a 20. század elején Európa egyik legmodernebben felszerelt egyetemei közé tartozott. Az általános kór- és vegytani intézetet, a vele kapcsolatos Pasteur-kórházzal és a gyógyszertani intézettel együtt az első világháború kitörésének idején szerelték fel. Húsz éves regnálás után tizenegy nap állt rendelkezésre, hogy elhagyják Kolozsvárt. Ez az idő bőségesen elég volt arra, hogy kiürítsék mind a klinikákat, mind pedig az egyetemet. „A kivonulás előtt teherkocsi teherkocsi után szállította el a klinikákról az ágyakat, ágyneműt, a Röntgenkészüléket, a műtőasztalokat, mikroszkópokat, sterilizátorokat stb., 22 Magyary Gerő Zoltán: A Székelyföld kórházai. Magyar Kórház 9 (1940) 10.
