Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 226-229. (Budapest, 1914)
TANULMÁNYOK - Szabó Katalin: Egészségügy a trianoni Magyarországon
EGÉSZSÉGÜGY A TRIANONI MAGYARORSZÁGON SZABÓ KATALIN A trianoni országvesztés nem csak a nemzetgazdaság szempontjából, hanem az egészségügy területén is fordulópontot jelentett Magyarországon. Ritkán beszélünk róla, pedig ennek is óriási jelentősége volt, akár a kórházi, akár a balneológiái, ásványvízi értékekre, akár a felépített egészségügyi ellátás rendszerére gondolunk. Az egészségügy tipikusan olyan terület, ahol nemcsak anyagi javak, kórházak, klinikák, fürdők, ásványvíz palackozók maradtak határon kívül, hanem komoly szellemi tőkét képviselő, jól működő szakmai közösségek, szerkezetek bomlottak meg, kórházak hatóterületeihez tartozó embertömegek maradtak orvosi, intézményes ellátás nélkül. Megcsonkított ország, megcsonkított közegészségügy A modern magyar egészségügyi közszolgáltatás megteremtésének alapjai Balassa János (1814-1868) nevéhez fűződnek. 1868-ban a belügyminiszterhez intézett emlékiratában a megelőzésre helyezte a hangsúlyt és a közegészségügyet gazdasági tényezővé emelte, amikor azt írta: „...azon kár, amelyet az eltávolítható, vagy megelőzhető okokból eredő betegeskedés, halál a nemzet vagyonán ejt, semmi arányban sem áll azon költséggel, mely annak elhárítására megkívántatik.’" Balassa törekvéseinek törvényi alapja az 1876. évi XIV. törvénycikkben foglalt kerttörvényben látott napvilágot. Nagy kórházi beruházások kezdődhettek, melyek az intézményes betegellátást biztosították. 1895 és 1915 között megháromszorozódott a kórházak és más gyógyhelyek, illetve a férőhelyek száma. Az 1914- es statisztikai adatok szerint Magyarországon Fiúméval és Horvát-Szlavóniával együtt 461 kórház működött, melyből Magyarország területére 425 esett és ez 43819 kórházi ágyat jelentett. Ugyanakkor sorban alakultak a megelőzést és a védelmet nyújtó szervezetek is, segítve az alkoholizmus-, a tbc elleni küzdelmet. Legjelentősebb mégis a szervezett anya- és csecsemővédelem volt, az 1906-ban alakult Országos Gyermekvédő Ligával, majd az 1915- ben alapított Országos Stefánia Szövetséggel. Az egészségügyi személyzet száma is arányosan nőtt a feladatokkal. A statisztikák az egészségügyi személyzethez az okleveles orvosok, a bábák és a gyógyszerészek mellett a sebészi tanfolyamot végzett úgynevezett kirurgusokat is besorolták. A kirurgusok száma ugyan a 1876. évi XIV. törvénycikk hatálybalépése után nem gyarapodott tovább, de az orvosok száma fokozatosan növekedett. 1895-ben 4424 orvos tevékenykedett Magyarország területén, míg 1913-ban már 5758. Ez azt jelentette, hogy míg előbb 100 ezer lakosra 27,9 orvos, utóbbi esetben 30,9 orvos jutott. 1 1 Balassa Jánosnak a belügyminiszterhez intézett emlékirata 1868-ban.
