Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 222-225. (Budapest, 2013)
TANULMÁNYOK - Kührner Éva: A magyar iskola-egészségügy története Fodor Józseftől 1945-ig
96 Comm, de Hist. Artis Med. 222—225 (2013) főétkezésekre csak kenyeret vagy levest kapott, egyáltalán nem evett főtt ételt, tej félét, tojást, gyümölcsöt és zöldséget vagy akár egyik főétkezése elmaradt. A vizsgálatok sorozatából az állapítható meg, hogy főleg vidéken és a városi szegényebb rétegek körében a táplálkozás vitaminszegény és még a megfelelő mennyiség esetén is sokszor egyhangú és ízszegény volt, amiben a rossz szokások és elégtelen ismeretek játszottak szerepet. Ezen az egészségügyiek és pedagógusok felvilágosítással próbáltak segíteni. A szegénységből eredő gyermekéhezés ellen viszont a módosabb polgárok vagy karitatív szervezetek igyekeztek tenni étkeztetési akciók szervezésével. A gyermekéhezés megszüntetése ellen főleg a nagyvárosokban, népkonyhákat állítottak fel (pl. a Feinsilber Róbert által üzemeltet „Róbert bácsi” népkonyhája), ahol ingyen vagy mérsékelt áron kapnak olcsó és tápláló eledelt az éhezők. A népkonyhák között volt állandóan és időszakosan (pl. télen) üzemelő is. A családi ellátásban részesülő iskolások körében elterjedt az egy-egy étkezést nyújtó pl. a tej-, cukor- vérétkeztetési akció. A gazdasági válság alatt az ínséges sorsú szülők gyermekeinek étkeztetését községi feladatként határozták meg. A harmincas években egyre inkább a Zöldkereszt felügyelete alá kerültek a szociális étkeztetések. A menüt és az adagok szakszerű kiszabását Waltner és Mészáros a tudományos elvek figyelembevételével készített mintaétlapja szavatolta. Arra törekedtek, hogy az étkezés teljesen fedezze a tápanyagszükségletet, de nem titkolt céljuk volt az is, hogy a gyermeket az egészséges ételek, a zöld főzelékek fogyasztására, az egészséges táplálkozásra szoktassák. A tapasztalatok jók voltak. Az akcióból fejlődött ki a napközi otthoni ellátás. Legszervezettebben, állami támogatással az 1920-as évek végén a tejakció valósult meg. Az első akciót a nagykállói zsidó iskolában szervezték meg 1927. december elejétől.41 Ezt követően Nyíregyházán, majd 1928/29-től Baján indult tejosztás.42 A harmincas években már megsokasodtak a tejtízóraiztatások, Szegeden, 1932 őszén kezdődött a tejosztás, az 1933/34. tanévben a Szeged környéki röszkei iskolában, 1934-től Orosházán, Pécsett, 1937-ben Makón és természetesen a fővárosban is voltak sikeres tejakciók. A porciózást a tanítók végezték saját osztályukban 10 órakor. Az adagok 2-2,5 dl tettek ki, és voltak iskolák, ahol a tej mellé egy zsemlét, kenyeret is kaptak a tanulók. Egyes helyeken kakaót főztek, de választékbővítésként előfordult pl. Makón joghurt adása is.43 Röszkén a pozitív röntgen eredményt felmutató, tüdőmirigy gümőkorban szenvedőket a tejhez adagolt, 5-6 g Ovomaltine tápszerrel is erősítették.44 A megnövekedett tejfogyasztásnak pedig kézzelfogható eredménye lett, az iskolaorvosok mindenütt súlygyarapodásról számoltak be. Általános vélemény volt, hogy állami segítséggel az ország még több iskolájában be kellene vezetni. 41 Róth Sámuel: Tejivás az iskolában. Szabolcsi Tanító, 6 (1927/28) 172-173. 42 Kemény János: Baja város közegészségügye 1914-1944 között a tiszti főorvos közigazgatási bizottság elé terjesztett jelentéseinek tükrében 2. rész Népegészségügy, 73 (1992) 254-261. 43 Batka István: A makói iskolai tejakció eredménye az 1937/38 iskolai évben. Népegészségügy, 19 (1938) 1112- 1114. 44 Völgycsi János: A tanyai iskolák téli tejakciójáról. Iskola és Egészség, 2 (1934/35) 154-156.
