Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 222-225. (Budapest, 2013)
TANULMÁNYOK - Kührner Éva: A magyar iskola-egészségügy története Fodor Józseftől 1945-ig
KÜHRNER ÉVA: A magyar iskola-egészségügy története 89 4. Iskolaépületek és környezetük higiéniája Jelentős különbség mutatkozott a tanyai, vidéki városi és fővárosi iskolaépületek minősége között. Míg a 19-20. század fordulóján főleg a városokban, nagyobb községekben és a fővárosban épültek iskolák, a Horthy-korszakban a Klebelsberg-fé\e tanyai népiskola építés volt jellemző. A 19. század végének oktatáspolitikája iskolába terelte a gyermekek tömegét. A teremhiány orvoslására Gönczy Pál miniszteri osztálytanácsos 1870-ben népiskolai mintaterveket készíttetett, de a 60-80 férőhelyes négyszögletes, széles és magas tantermek sötétek és zsúfoltak voltak. Sokszor még 1 m2 hely sem jutott tanulónként. 1897-ben az Országos Közegészségügyi Tanács új népiskolai mintatervet készítetett, már téglalap alakú tanteremmel és némileg megnőtt az egy tanulóra jutó alap terület is (1,2-1,3 m2).18 A Klebelsberg-féle akcióban 10 x 6,3 m alapterületű és 3,6 m belmagasságú tanteremből, előtérből, valamint tanítói lakásból álló modern tanyai népiskolák épültek. A fővárosi és nagyobb városi iskolák 4-nél több tanteremmel, tanári szobával és lakással, könyv- és tanszertárakkal könnyen átrendezhető szaktantermekkel, nagy díszteremmel, több bejárattal, impozáns lépcsőházzal épültek. A zárt folyosókat az épület egyik oldalára és 2-3 m szélesre, jó szellőzésűre és füthetőre tervezték. A századfordulótól kezdtek figyelmet fordítani a tornatermek kialakítására is, bár ezek leginkább a városi középfokú oktatási intézményekben épültek fel. Igyekeztek gondot fordítani az iskolák elhelyezésére is. Városon kerülni kellett zajos, poros helyeket, ahol gyár, pálinkakimérés esetleg prostituáltak voltak a környéken. A délnyugati tájolás és a szabadon álló épület lett volna az optimális, de ezt a zsúfolt településeken nem mindig lehetett megvalósítani. A tanyai iskolák általában központi helyre, utak kereszteződéséhez, vasutak mellé épültek. Figyelni kellett arra is, hogy bűzös levegőt árasztó nagyobb istálló, szúnyogot termő mocsár ne legyen a közelben. Nem volt mellékes az altalaj minősége sem, hiszen a száraz homokos talajon könnyebb volt közlekedni, mint az agyagoson, ami esőben sártengerré vált. Fontos volt az iskola élete szempontjából a rendezett, fásított udvar kialakítása, mely teret adott, játéknak, testnevelésnek. A városi iskolák telke sokszor kicsi volt, nem maradt elég hely az udvarnak, ezért előfordult, hogy az épület tetején alakítottak ki levegőzésre, sétálásra alkalmas teret. A tanyai iskolák udvara viszont nagy, de sokszor rendezetlen volt. A Klebelsberg-akcióban ezért dísznövény egységcsomagot kaptak az új iskolák, melyek felhasználásával esztétikus virágágyásokat, fasorokat, veteményes kerteket alakítottak ki, amik a por lekötésén túl pedagógiai célokat is szolgáltak. Az új tanyai iskolaépületeket be kellett keríteni és a mellékhelyiségek és iskolaépület között járdát kellett kiépíteni. A századfordulóig felépült falusi és tanyai népiskolák többnyire vályogból készültek. A Klebelsberg-akcióban a népiskolákat már csak téglából vagy terméskőből lehet felépíteni, vályogot csak egészen kivételesen engedélyeztek, azt is csak megfelelő alapozással. A tetőt palával vagy cseréppel kellett fedni. A tantermek padlója hagyományosan fából ritkábban téglából készült. A századforduló környékétől a padlót évente kétszer beolajozták a por lekötése, a baktériumok és így a rettegett tüdővész terjedésének megakadályozása miatt. A helyiségek falait mindenütt évente meszelni kellett, mert a falak gyorsan elkoszolódtak, a 18 Bcnisch Artur: Az iskolaépítési akció. In: Magyar népoktatás. Bp., VKM, 1928. 97-125.
