Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 222-225. (Budapest, 2013)
TANULMÁNYOK - Kapronczay Károly: Az egyetemi gyógyszerészképzés európai gyakorlata
64 Comm. de Hist. Artis Med. 222—225 (2013) II. év: állattan, növénytan, ásványtan, általános és gyakorlati gyógyszertan, balneológia, gyógyszertári kódexek, pharmacopeák, rendeletek. A két tanévet őszi és tavaszi szemeszterre tagolták, amelynek teljesítése után gyakorlati és elméleti záróvizsgát kellett tenni. A záró vizsga (szigorlat) szóbeli vizsgából és a disszertáció megvédéséből állt, ezután kapták meg az oklevelet és a magister pharmaciae címet. 1833-ban három évre emelték fel a képzést: a harmadik tanév őszi félévében organikus kémiát és gyógyszertant tanultak, a tavaszi félévben gyógyszertári gyakorlatot teljesítettek, megírták a disszertációt és letették a záróvizsgát.. Krakkóban az 1850/1851-es tanévtől kezdve a gyógyszerészeti studium két éves volt, a bécsi Oktatásügyi Minisztériumtól érkezett leirat pontosan meghatározta a követelményeket /pld. a jelölteknek rendelkezniük kellett gyógyszerészsegédi ismeretekkel, valamint négy középiskolai osztály elvégzésével/, egyben közölte a gyógyszerészképzésben résztvevők névsorát is. A krakkói gyógyszerészképzési formát valósították meg a varsói egyetemen (1809-ben alapították, 1815-ben Sándor cár Egyetem néven újraindították), amely ekkor az orosz cárság területéhez tartozott, hasonlóan a vilnói egyetemhez. Ezt az egyetemet az 1780-as években olasz orvosegyetemi tanárok szervezték újjá, ezért az itt kialakított képzési forma sokban hasonlított az olasz egyetemeken folyó oktatáshoz. Az alapvetően kétévesre tervezett gyógyszerészképzésben szerepelt a szerves és szervetlen kémia, fizika, botanika, gyógyszertan, gyógyszerismeret, a természettörténet, valamint az alapvető könyvek és rendeletek ismerete. A krakkói képzési forma szerint szervezték meg 1834-ben az akkor alapított kijevi egyetem gyógyszerészképzését, míg a moszkvai, a harkovi és a kazanyi egyetemi gyógyszerészképzés nagyban hasonlított a königsbergi, illetve a dorpadti egyetem - a svédek által alapított baltikumi egyetem (1635) - képzési formájához, ami német szervezetű és szellemű képzést jelentett. A térség jelentős tanintézete lett az 1785-ben Lembergben (Lwowban) alapított egyetem, amelyet Bécs Krakkó „ellensúlyozására” szervezett meg. Galicia tartomány jelentős része 1772-től Ausztriához tartozott, de az itt élő lengyel ifjúság tanulási vágyaira Krakkó továbbra is nagy hatással volt. Bécs valóban kiváló egyetemet - orvosi karral - szervezett, ahol a Monarchia kiválóságainak adott oktatási lehetőséget, az egyetemnek gazdag anyagi hátteret biztosított. Bécs szándékaival ellentétben a lengyel ifjúság továbbra is Krakkóban végzett felsőbb tanulmányokat, Lemberg az ukrán értelmiség képzőhelyévé és szellemi központjává vált. Az orvosi karon itt is megszervezték a gyógyszerészképzést, amely a bécsi egyetemi formák tükörképe lett. A bécsi egyetemen a gyógyszerészképzés bizonyos formája ugyan már 1654-ben kezdődött, de csak a XVIII. század közepén modernizálták, és végleges formáját az 1770. évi birodalmi egészségügyi törvényben nyerte el. Mária Terézia rendelkezése alapján átszervezték az addigi tanulmányi rendet. Fontos változást hozott, hogy korábban nem volt kötelező tanulmányi időhöz kötve a képzés, csupán annyi feltétele volt az oklevél elnyerésének, hogy a vizsgára jelentkezőtől egy bizonyos ismeretanyagban való jártasságot - általában kémiából és botanikából, valamint gyógyszerismeretből - követeltek meg. A reformok után a gyógyszerészjelölteknek - két féléven át - a medikusokkal együtt kémiát, botanikát és gyógyszerismeretet kellett hallgatni, és a gyakorlati képzés kívánalmainak is eleget kellett tenni az egyetemi gyógyszertárban. 1804-ben - az új tanulmányi rend szerint - beiktatták a természettörténetet és a gyógyszertant, 1810-ben a kémiai stúdiumot szerves és szervetlen kémiára osztották, a képzést összefogó intézetet Gyógyszerészeti Főiskolának nevezték el.
