Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 222-225. (Budapest, 2013)
TANULMÁNYOK - Kapronczay Károly: Az egyetemi gyógyszerészképzés európai gyakorlata
KAPRONCZAY Károly: Az egyetemi gyógyszerészképzés 65 1833-ban a képzést két évre (négy félév) emelték fel, őszi és tavaszi szemeszterben hallgatták a kötelezően előírt tantárgyakat: a szerves és szervetlen kémiát, a természettörténetet, az ásványtant, állattant, botanikát, külön tárgyként a taxák, szakmai kódexek, pharmacopeák, rendeletek ismeretét. Előfeltételkén nemcsak szakmai előképzést kértek, hanem négy gimnáziumi osztály elvégzését is. 1804-től egyenrangú egyetemi hallgatóként vettek részt az egyetemi gyógyszerészképzésben, 1833-ban szabályokhoz kötött beiratkozási kötelezettséget írtak elő, a kötelezően előírt előadások lehallgatása nélkül nem lehetett már záró vizsgára jelentkezni. 7 Az 1848 tavaszán megfogalmazott egyetemi reformelképzelések szerint a gyógyszerészképzés idejét három esztendőre kívánták felemelni, a tervezet szerint a teljes gyógyszerészi képzés az egyetemi patikában történik, a jelentkezőnek nem kell külön „gyógyszertári előképzettséget” /'gazolni. Az új tantárgyak közé emelték volna a közegészségügyi, és a gyógyszerészettörténeti ismereteket. A reformokat nem valósították meg, de 1849 őszén - az egységes birodalom megszervezésének jegyében - a bécsi Oktatásügyi Minisztérium az örökös tartományok összes egyetemén /Prága, Olmütz, Graz, Innsbruck Lemberg, Krakkó, Breslau/ egységes egyetemi szervezetet, tanrendet és követelményrendszert valósított meg. Előírták a kötelező laboratóriumi és mikroszkópos kémiai gyakorlatokat. A képzési időt három évben határozták meg, amelyben változás csak 1899-ben következett be, ekkortól a felvételhez 6 gimnáziumi osztályt kértek, a tanulmányok alatt növelték a kémiai, a botanikai gyakorlatok számát. A legjelentősebb tanrendi változás 1920-ban következett be, ekkortól a képzés az orvosi és a természettudományi karon történik. Az utóbbin az első évben a gyógyszerészjelöltek szerves kémiát, fizikát, botanikát, ásványtant, állattant hallgatnak, majd a második évben - már az orvosi kar intézeteiben - szakbotanikát (gyógynövényismeret), gyógyszerészi kémiát, fizikai kémiát, méregtant, toxikológiát, farmakodinamikát, gyógyszerészeti gyakorlatot, gyógyszertant, gyógyszerismeretet, közegészségtant, Galenusi gyógyszertant, kémiai-mikroszkópos gyakorlatot, elsősegély-nyújtási ismereteket, továbbá gyógyszertári és kórházi gyakorlatot kellett teljesíteni. Ekkor vezették be a harmadik év őszi szemeszterén néhány tanórában a gyógyszerészettörténetet. Ez utóbbi tantárgy előadásának megszervezésével a bécsi orvosi kar orvostörténeti tanszékét bízták meg. A tanterv kidolgozásában fontos szerepet kapott Otto Zekert, aki a harmadik félévben, heti két alkalommal ajánlotta a gyógyszerészettörténetet oktatását. Az Orvostörténeti Intézet professzora, Max Neuburger (1868-1955) dolgozta ki végül a gyógyszerészettörténeti oktatás programját. A tárgyat előbb saját maga, majd 1921-től intézeti másodprofesszora, Richard Wasicky (1884-1970) adta elő. Ebben az időben adták át a Josephinum egész épületét az egyetem orvostörténeti intézetének, ahol rendszeresen megtarthatták az orvos- és a gyógyszerészettörténeti előadásokat, az értékes, történeti hangulatot árasztó helyiségekben - a híres anatómiai gyűjtemény termeiben - állandó orvostörténeti kiállítást szerveztek. Az intézet ezáltal múzeum is lett, jeles egyetemi és orvostörténeti gyűjteményei különös értéket képeznek. Ekkor született határozat arról, hogy a Josephinum épületében gyógyszerészettörténeti gyűjteményt is szervezzenek. E gyűjtemény megvalósítása Wasicky nevéhez fűződik, aki a gyógyszerészet tárgyi emlékei (patikaedények, laboratóriumi eszközök, írott 7 Ganzingcr, Kurt: Zur Geschichte des Doktorats der Pharmazie in Österreich. - Veröffentlichungen der Internationale Gesellschaft für Geschichte der Pharmazie. V. Neufolge, Red. Wolfgang-Hagen Hein. Stuttgart, Wissenschaftliche Verlagsgesellschaft MBH. 1970.39-55.
