Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 222-225. (Budapest, 2013)
KÖZLEMÉNYEK - Kalakán László: A légóegészségügy története
182 Cumm. de Hist. Artis Med. 222—225 (2013) szállítása voltak azok a pillérek, amelyeken a hatósági légoltalom szolgálata nyugodott. Szervei ennek megfelelően a légoltalmi egészségügyi mentőjárőr, a légoltalmi mentőállomás, a légoltalmi segélyhely, a légoltalmi szükségkórház, a gázkórház, a gázosztály, a légoltalmi gázmenetesítő fiirdőállomás, a mozgó légoltalmi segélyhely és a mozgó légoltalmi gázmene- tesítő fürdőállomás volt. Ezeken felül a hatósági légoltalmi egészségügyi szervezet részét képezték még a mentőjármüvek, illetve elviekben a fogyó egészségügyi eszközök biztosítására a légoltalmi egészségügyi anyagpótló állomás. Az egy parancsnokból és hat beosztottból álló légoltalmi egészségügyi mentőjárőr feladata volt a sérülteket a támadás színhelyén elsősegélyben részesíteni és hordágyakkal a legközelebbi - 300-350 méternél nem messzebb lévő - segélyhelyre vagy mentőállomásra szállítani („El a sérültekker elv). Munkájuk felelősségteljes volt, hiszen az ő feladatuk volt azonnali közbelépéssel a sérültek állapotának - vagyis az ellátás sorrendjének - megállapítása, illetve a súlyos sérültek szállítóképessé tétele. A légoltalmi mentőállomás elsősegély-nyújtásban nagyobb gyakorlattal rendelkező laikus - például hivatásos ápoló - vezetése alatt álló, 2-3 ápolóval rendelkező szerv volt, amelynek feladata a mentőjárőrök kirendelése, a mentőállomásra kerülő sérültek elsősegélyben részesítése, valamint a hevenyészve ellátott sérültek további ellátása és kórházba történő elszállításukig való ápolása lett. Orvosi ténykedést nem fejthettek ki, ugyanakkor szolgálatukat a légvédelmi riadó alatt is ellátták. A légoltalmi egészségügyi mentőjárőr a mentőállomás parancsnokának volt alárendelve, s a mentőállomás a mentőjárőrök készültségi helye is volt egyben. A mentőállomás annak az alkörzet parancsnoknak volt alárendelve, amely alkörzet területén települt, és az összeköttetést kerékpáros hírvivők látták el. A légoltalmi segélyhely vezetője minden esetben a rangidős sebészorvos volt, aki a mentőjárőrök által beszállított sebesülteket ellátta, sőt szükség esetén életmentő műtétet is el kellett tudnia végezni. A sérülteket addig kellett magánál tartania, míg a körülmények meg nem engedték a kórházba való szállításukat. Ez utóbbit hívták korabeli szaknyelven „telítésnek”, míg a kórházban ellátott sérültek onnan való mihamarabbi elirányítását, és ezáltal új férőhelyek biztosítását, „ürítésnek”. Egy légoltalmi segélyhely személyzete elviekben 13 főből állt: 2 orvos, 3 ápolónő, 2 férfi fűrdős, 1 női fürdős, 3 anyaggázmentesítő és 2 egészségügyi segéd. A légoltalmi segélyhelyek létesítését az indokolta leginkább, hogy a sérülteket sok esetben nem lehetett azonnal kórházba szállítani (nagy távolságok, úttorlaszok, zsúfoltság), ugyanakkor nem lehetett őket kitenni annak, hogy állapotuk csupán azért rosszabbodjék, mert nem jutnak időben megfelelő kórházi ellátáshoz. A légoltalmi segélyhely tehát a mentőállomás és a kórház közé iktatott magasabb légoltalmi egészségügyi szervezési egység volt, amelyhez egyúttal minden esetben légoltalmi mentőállomás is tartozott. Egy légoltalmi segélyhelynek el kellett tudni látnia legalább 200 sérültet, illetve el kellett tudni helyeznie 10-20 fektetést igénylő sérültet, s általános elvárás volt az is, hogy legalább TGS (törmelék-gáz-szilánk) védettségű legyen. A segélyhely annak a körzetparancsnoknak volt alárendelve, amely körzet területén települt. Rendszerint egy körzetben egy segélyhelyet létesítettek, de indokolt esetben kettőt is telepíthettek. A légoltalmi gázmenetesítő fiirdőállomás feladata a hólyaghúzó harcgázokkal szennyezettek fürdetése volt, míg a gázkórháznak a harcgázmérgezettek tömegeinek kórházi kezelése lett volna rendeltetése.22 22 Tclbisz Albert - Orovccz Béla: Légoltalmi egészségügyi alapismereték - Orvosok szerepe a légoltalmi egészségügyi szolgálatban. Népegészségügy (1939) 19. sz. 4., illetve: dr. Tclbisz Albert: A hatósági légoltalom egészségügyi szolgálatának működése 1-11. Légoltalmi Közlemények (1941) január 12-8. és (1941) február 15., 63- 67.
