Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 222-225. (Budapest, 2013)
KÖZLEMÉNYEK - Bedő Iván: Kielégítő megoldások, avagy az orgazmusterápia és a vibrátor rövid története
BEDÖ Iván: Kielégítő megoldások 167 Férfiközpontú szemlélettel akkoriban nem is gondolták igazi nemi aktusnak azt, amikor nem történik behatolás - ez is közrejátszhatott abban, hogy a fizetett szolgáltatást vállaló orvosok megőrizték komolyságukat és tekintélyüket, kevesebbet sejtve, mint ma egy jól tájékozott iskolás. „ Nincs bizonyítékunk arról, hogy a férfi orvosok élvezték volna az altesti masszázst. Ellenkezőleg: ez a férfi elit minden lehetőséget megragadott, hogy az ujjait mással helyettesíthesse, például egy férj figyelmességével, egy bába kezével vagy valamely fáradhatatlan és személytelen gépezettel "8 Az akkori gondolkodásmódot illusztrálja az is, hogy a péniszre emlékeztető, ráadásul annak az útját járó nőgyógyászati műszert, a speculumot érzékelhető idegenkedés övezte a 20. századi orvosi körökben9, miközben az „igazi” behatolásra nem annyira emlékeztető, ujjal történő masszázs nem váltott ki efféle morális fenntartásokat. Könyvében Maines a régi görögöktől kezdve akkurátusán sorra veszi az idevágó orvosi nézeteket, de a sok (férfi) tudós között csak elvétve talál olyanokat, akik a hisztéria amúgy célravezető terápiájával kapcsolatban orgazmust emlegetnek, vagy legalábbis sejtenek. E kivételek közé tartozott például Nathaniel Highmore 17. századi brit sebész és anatómus, akinek De passione hysterica et affectione hypochondriaca című 1660-as munkája kifejezetten orgazmusnak minősíti a hisztérikus paroxizmust. Pierre Briquet 19. századi francia orvos tisztában volt mind az okokkal - „les mauvais traitements” a férjek részéről és az ebből adódó kielégítetlenség mind az ilyen orvosi kezelés mibenlétével. August Tripier francia orvos 1883-ban azt írta, hogy a hisztéria lecsengéseként jelentkező krízis „néha ugyanolyan, mint az orgazmus”. Az orvosok többsége azonban gondolataiban nem merészkedett idáig. Láttak ugyan összefüggést a házasélet minősége és a hisztéria között, de az uralkodó álláspont az volt, hogy a férj nem hibázhat, tehát ha valami nem stimmel, akkor a nő nyilván kezelésre szorul. Ezen álláspont képviselői között Wilhelm Griesingert, a 19. század második felének ismert amerikai orvosát régi vágású penetráción istaként10 említi Maines. A szaktekintély el sem tudta képzelni, hogy ne legyen kielégítő a közösülés és a behatolás. Freud sem tűnik fel jó színben Maines könyvében. Freud 1896-ban azt fejtette ki A hisztéria etiológiája című munkájában, hogy a hisztériát nem a szexuális depriváció okozza, hanem gyermekkori traumákra vezethető vissza. Akkor pedig a felnőtt nők férjei és szeretői föl vannak mentve, nekik nincs tennivalójuk, a feladat a szakemberé, aki „kibeszéli” a betegséget a páciensből - kommentálja Maines.11 A 20. század beköszöntéig uralkodó avítt orvosi szemlélet nem is annyira meglepő, ha - annak egyszerű illusztrálására, hogy mai szemmel mennyire nehezen értelmezhető a korabeli orvosi felfogás - felidézzük, hogy a hügiéné terén is csak az 1840-1850-es években történt a nagy változás, addig például a fertőtlenítés vagy a sebeken a kötés cseréje sem volt magától értetődő. Inkább a kor orvosi szemlélete lehetett tehát a mai szemmel furcsa terápia oka, nem pedig üzleti szempontok. Pedig ilyenek is létezhettek. A 19. század vége felé akár hetente rendelték kezelésre a fizetőképes női pácienseket. Maines adatai szerint egyes becslések az Egyesült Államokban a 19. század végén a nők háromnegyedét kezelés8 Maines, R.P.: i,m. 4. 9 Maines, R.P.: i.m. 58. 10 Maines, R.P.: i.m. 37. " Maines, R.P.: i.m. 44.
