Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 222-225. (Budapest, 2013)
KÖZLEMÉNYEK - Kiss László: A vízi mentés történetének elfeledett fejezete: az 1843-ban alapított budapesti "vízbehalástul mentő intézet"
KISS László: A vízi mentés történetének elfeledett fejezete 155 talmat (4. pont). Ha a mentésben részt vett orvos vagy seborvos is, szintén Mayernek adják le a megfelelő „igazolásokat” (6. pont). A szabályok ismertetése után az újjáélesztés „legjobb módszereinek” rövid leírása következik azzal a fontos bevezetővel, hogy sem a vízből való kimentés, sem az újjáélesztésre - az ajánlott módszerekkel tett - kísérlet „nincs a hatóságok ellenére". E megjegyzésre azért volt szükség, mert a szokásjog szerint büntetendő az, aki a hatóság megérkezte előtt hozzányúl a vízből kivetett személyhez. így előfordulhatott tehát, hogy - különösen a hideg vízből - partra került test még a tetszhalál állapotában volt és - elvileg - újraéleszthető lett volna. Nézzük tehát, a valószínűleg Schlosser doktor által írt/jóváhagyott ajánlást. Két része van: a I.-sel jelzett leszögezi, hogy a legfontosabb, azonnal alkalmazandó újraélesztési mód: a dohányfüst bejuttatása a vastagbélbe. Ez történhet pipaszár vagy a végétől megfosztott késhüvely ill. - ideális esetben - az ún. dohány-klistély alkalmazásával13. A II. rész a további, kiegészítő újraélesztő módszerek közt említi a lehűlt test melegítését pl. a pékségből hozott forró hamuval, állatbőrökkel (bárány) vagy két egészséges ember melléfektetésével. Egyúttal hasznos lehet a kimentett hátbőrének dörzsölése, pálinkába mártott vagy száraz, de sóval behintett rongy segítségével. Orra alá tartható ammónia, orra vagy torka ingerelhető (madár)tollal - szigorúan tilos azonban, amíg az élet jelei nem mutatkoznak, a szájába bort, égetett szeszt önteni. „Nagyon hasznos lehet az is, ha valaki ráhelyezi a száját a kimentett szájára, egyik kezével befogja az orrát, a másikkal a mellkasának támaszkodik és így próbál meg közvetlenül a tüdejébe lélegezni; igen, mi ezt ugyanolyan fontosnak tartjuk mint a vastagbélbe való fuj tatást”. Ha lehetséges, időveszteség nélkül eret is kell vágni, a kar vagy a mellkas nagy visszerén. Ezek tehát az ajánlatok - ehhez még hozzáfűzik reményüket, hogy ezentúl senki sem fogja a szerencsétleneket hordón gurigázni vagy fejjel lefelé felakasztani14. A tapasztalatlanok csak akkor tekinthetik halottnak a kimentettet, ha azon már a bomlás jelei jól láthatók15. Végül kérnek mindenkit, aki más módszert is ismer, jelentse azt be a Társaságnak. Ugyanúgy, ha valaki nem tart igényt a jutalomra, a mentés/újraélesztés tényét akkor is közölje, hogy az ismertetésre kerülhessen a Társaság tervezett közleményeiben. Ez utóbbi nem csak ígéret maradt: a Társaság rendszeresen közzétette jelentéseit, sőt 1792-ben Mayer és Warnars egy emlékkönyvet is kiadott az alapítás 25. évfordulójának apropóján. E kötet eljutott Bécsbe is, amint arról a kor egyetlen magyar újságja, a bécsi Magyar Kurír 17. száma tudósít, 1799-ben: „ Amsterdamban az 1767-ik esztendőben állott fel egy Társaság, a mely a vízbe-fulladtaknak fel-élesztéseket tette a maga foglalatosságának tárgyának, és a mely a vízbe-fulladtakkal való bánás-módjai iránt tudósításokat hirdetett és jutalmakat osztogatott ki... az 1792-dik észt. -ig 990 embert mentett meg E közleményeknek is köszönhetően a Társaság mintaként szolgált a hasonló „társaságok” létrehozására: Hamburgban16 (1769), Párizsban17 (1772), Londonban18 (1774). 13 A dohányt nemcsak újraélesztésre, hanem gyógyszerként is használták (Magyar László András (2004) 67-68, 136.) 14 Korabeli kísérletek a lenyelt víz „kiöntésére” a vízbefúlt testéből. 15 Itt köszön vissza Bruhier könyvének alapgondolata: a haláljelek megbízhatatlanságából fakadó, élve eltemettetéstől való félelem. 16 Hamburgische Rettung Anstalt fur im Wasser verunglückte Menschen 17 Retablissement de la ville de Paris on favour des personncs noyécs "* Royal Human Society
