Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 222-225. (Budapest, 2013)
KÖZLEMÉNYEK - Kiss László: A vízi mentés történetének elfeledett fejezete: az 1843-ban alapított budapesti "vízbehalástul mentő intézet"
154 Comm, de Hist. Artis Med. 222—225 (2013) a későbbi életmentéssel, újraélesztéssel foglalkozó „oktatások” számára. Ez főleg annak volt köszönhető, hogy Réaumur szövegét egy francia orvos, J.J. Bruhier is beépítette 1742- ban kiadott könyvébe: Dissertation sur l incertitude des signes de la mórt... Bruhier tulajdonképpen a dán származású, híres párizsi anatómus, Jacques Bénigne Winslow1 (1669-1760) 1740 áprilisában tartott ,yln mortis incertae signa minus incerta a Chirurgicis quam ab aliis experimentis?H című latin nyelvű előadását ültette át a nép nyelvére. Bruhier könyvét azonban nem Winslow szövege tette híressé/hírhedtté. Bruhier ugyanis a jeles professzor szövegét kiegészítette saját „gyűjteményével”. Felhasználva mind az írott, mind az „oral history” adatait, 181 olyan eset leírását tette közzé, melyeknek közös szereplője az élve eltemetett tetszhalott volt. Több közülük - szerencsés esetben - már a ravatalon, egyébként pedig a sírboltban vagy a boncasztalon tért magához a „színes halálból”. Bruhier könyvét hamarosan lefordították németre is és bár az orvosok többsége - pl. a kiváló francia sebész Antoine Louis (1732-1792) - tudományosan megcáfolta Bruhier állításait, a könyv még a 19. században is gyakori olvasmány volt. 1809-ben megjelent magyar „változata” is, a Pest megyei „fizikus” (főorvos), Retteg Ferenc tollából Az Színes Halál vagyis Az szörnyű Elevenen való Temettetés el kerülésére Példák által Oktató Könyvetske címmel.9 Mai tudásunk fölényével könnyű lenne Bruhier túlzásait kritizálni, ugyanakkor - amint erre pl. egy pozsonyi orvostörténész, N. Cervenanská (1913-2006) az újraélesztés (reszuszcitáció) történetéről írt kitűnő monográfiájában rámutatott10 * - Bruhier érdeme, hogy a nép nyelvén írott könyvével széles körű érdeklődést keltett mind a mentés, mind az újraélesztés iránt. Ezen érdeklődés egyik konkrét megnyilvánulása volt a világ első szervezett mentőegyesületének megalakulása 1767-ben, Amszterdamban. Ismerve Amszterdam földrajzi helyzetét az Ussel-tó délnyugati öblének partján, az Amstel folyó torkolatánál, csatornái révén összeköttetését az Északi-tengerrel ill. a Rajnával, nem meglepő, hogy a mentőegyesület" tulajdonképpen - erre utal a neve is: Társaság a fuldoklók mentésére - a fuldoklók kimentését és újjáélesztését tűzte ki céljául. A gazdag kereskedőváros és kikötő polgárai alapították. „Direktorai” közt mindössze egy orvos volt, J.A. Schlosser, igaz, ő viszont tagja volt a londoni Royal Society-nek is12. 1767. augusztus 24-én, a helyi Filozófus c. hetilapban jelentették meg programjukat, illetve mintegy 600 példányban röplapon értesítették a hét németalföldi (holland) provincia népét a Társaság céljáról, szabályzatáról. Mivel e szabályzat később mintául szolgált más Társaságok számára is, ismertetjük röviden tartalmát az 1769-ben megjelent német fordítása alapján. Az 1. pont leszögezi, hogy az, aki kiment valakit a vízből és megfelelő eljárással visszahozza az életbe, jutalomban részesül - választhat a 6 dukát és az arany emlékérem között. E ténykedést azonban két szavahihető tanúnak kell igazolnia (3. pont), akik az igazolást Mayer könyvkereskedőnek adják le - s ha az igény jogos, egy hónap múltán kiadják a ju7 Nevet őrzi a „foramen epiploicum Winslowi”: a hasüreg cs cseplcsztömlö (bursa omentalis) közötti közlekedőnyílás. * Vajon a bizonytalan halál jelei kevésbe bizonytalanok-c sebészi, mint egyéb tapasztalatok alapján? (Magyar László András ford.) 9 Kiss (1991) 111 Cervenanská (1973) 14. " Holland neve: Maatschappy tot redding van drcnkclingen tc Amsterdam, nemet neve: Gesellschaft zur Rettung der Ertrunkenen zu Amsterdam 12 Őcrvcftanská (1973) 71.
