Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 222-225. (Budapest, 2013)
TANULMÁNYOK - Birtalan Győző: Két kórtani korszak
BÍRT ALAN Győző: Két kórtani korszak 13 ségekről, valamint a terápiáról, mely keresi az eszközöket a normálállapot helyreállításához. ”[...] Nyitottnak kell lenni a részkutatásokkal szemben, az új szisztémák ideje még nem jött el. ”[...] „Be kell teljesíteni a baconi „scientia est potentia ” igazságát. ” Fontos gondolatokkal találkozunk 1849-es Wissenschaftliche Methode und therapeutische Standpunkte című dolgozatában: ,y4z tényekről szerzett minden ismeretünk historikus. Nemcsak azért mert új szempontból előkészített megfigyelések nyomán fedezzük fel őket, hanem mert csak azt ismerhetjük meg alaposan, amit történetileg fogunk fel. A puszta tények kétséges fegyverek. Tudni kell, hogy bántak velük ("hogyan temperálták őket"), hogy szilárdságukat próbára tegyék. A medicina jobban igényli a történeti ismereteket, mint bármely más tudományágazat. ” Ebben az írásban olvasható az is, hogy a medicina „velejéig szociális tudomány. ” A 19. századforduló időszakában áttekinthetetlen sokaságban és sokféleségben torlódtak, versengtek a rövidebb hosszabb életű irányzatok (természetfilozófiai, magnetikus, ho- meopáthiás, allopathiás, hydropathiás, frenológiai. stb. ). A kaotikus évtizedeket a klasszikus kórbonctani kutatások uralma váltotta fel, elsősorban a francia és a bécsi orvostudósoknak köszönhetően. Eredményeik maradandóan beépültek a megújuló, immár tudományos színvonalú medicinába. De ez csupán a makroszkopikus kórtan haladását jelentette, a „részletes kórbonctanét”, a szerves és szervrendszerek érzékszervileg vizsgálható patho- logiájának leírását. Voltak azonban, akik nem elégedtek meg ennyivel és törekedtek a kórkeletkezés, a megbetegedési mechanizmus valamilyen átfogó, általános érvényű meghatározására. Ezt az igényt próbálta kielégíteni Rokitansky dyskrasiás elmélete, mellyel az előző fejezetben már foglalkoztunk. 1855-ben már gazdag tapasztalatok birtokában, Virchow a következőket írta egyik tanulmányában: „Pozíciónkat a vizuális képességeink fokozásával kell hogy javítsuk. A medicina egésze 300-szoros közelségbe kell kerüljön a természeti folyamatokhoz. A felfedezéseket nem a régi sémákba kell bedolgoznunk, újakat kell alkotni, a felfedezések bázisán. De nem szabad eldobnunk a régi évezredek tapasztalatait. A mikroszkopizálással elért reformot összhangba kell hoznunk a gyakorlat igényeivel. " (Cellular-pathologie. 1855). Egy 1857-ben elhangzott előadássorozat anyagából állt össze az 1858-bam publikált Cellularpathologie in ihrer Begründung auf physiologische und pathologische Gewebelehre című korszakos tanulmány, Virchow legjelentősebb alkotása. Az ebben kifejtett elmélet, csak úgy, mint Rokitansky dyskrasia-elmélete egyaránt Theodor Schwann sejttanára épült. De Virchow nem vette át Schwann azon hipotézisét, hogy a szervezet elemeit alkotó sejtek a feltételezett „blastema” exsudatiójából keletkeznek. Ez a feltevés elvi ellentétben állt Virchow szigorúan zárt determinista származás elméletével, melynek lényege, hogy nem létezik „de novo” sejtképződés. Ahol sejt keletkezik, ott egy előző sejtnek kell lennie. Ellenkező esetben visszatérnék az „ősnemzés” lehetőségének elfogadásához, melynek tudományos értékű cáfolatát Pasteaur éppen a „sejtkórtan” megjelenésének évében szolgáltatta. Nem foglalkozott a szerves élet keletkezésének alapkérdéseivel, fejtegetéseit a sejtek létezésével kezdte. Abból indult ki, hogy a sejtek a jellemző „vita propriájuknak” megfelelően reagálnak a különböző ingerekre. E reakciók összegződéseként tekinthető az élő organizációk működése: „Minden élettevékenység feltételez egy ingert és — ha úgy tetszik - egy ingerelhetőséget, amiből kitűnik, hogy az egyes részek ingerelhetősége az a kritérium, amiből sok élő vagy élettelen voltát megítélhetjük. "
