Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 218-221. (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - Szentesi Réka: A fűzőviselet egészségügyi következményei
74 Comm, de Hist. Artis Med. 218—221 (2012) Történeti kitekintés A közvélemény híreszteléseivel ellentétben senki sem „találta fel” a fűzőt. A fűző közvetlen elődjének azokat a 15. századi ruhákat tekinthetjük, amelyeket szalaggal vagy zsinórral lehetett összezárni, hogy minél feszesebben simuljanak a testre, és kiemeljék a kebleket. Egy másik ruhadarab, az alsónemüként hordott, összefűzhető mellény, amely az alsószoknyához volt erősítve, szintén a fűző elődjének tekinthető. A ruházat fejlődése és alakulása mindig tükrözi az adott kor társadalmi, technológiai és esztétikai jelenségeit. A 16. század folyamán a nemesség figyelmét az egyenesebb, merevebb magatartásra és egyben testtartásra fordította, így szükségszerűen a szabászat is a merevebb, egyenesebb, geometrikusabb alakzatokat részesítette előnyben.4 A luxuscikknek számító anyagok elterjedésével (bársony, selyem és szatén) a fűzőket ezekből az anyagokból kezdték készíteni, és fokozatosan elválasztották az alsószoknyától. Annak érdekében, hogy a fűző minél jobban testhezálló legyen, egyre keményebb anyagokat kezdtek el használni merevítő gyanánt, mint például „halcsontot”, azaz bálnaszilát, elefántcsontot, agancsot és bukrámot.5 6 A merevítőt a fűző elülső részének a közepébe dolgozták bele, hogy egyenes tartást biztosítson. Az egyenes tartás gyakorlása gyermekkorban kezdődött: „Egy fiatal fa, ha egyenesre kifeszítik, megtartja egyenes formáját, ahogy növekszik. Ugyanez történik a gyermekekkel, ha rendesen be vannak kötve pólyáikba, egyenes testtel és végtagokkal fognak felnőni. "A A 17. században a lányok már kétéves koruktól kezdve fűzőt hordtak, hogy megelőzzék a test deformálódását,7 8 biztosítsák a megfelelő derékméretet és a mellek megfelelő elhelyezkedését. A kisfiúk szintén fűzőt hordtak körülbelül hatéves korukig. A viktoriánus korban nem illett fűző nélkül megjelenni, úgy tartották ugyanis, hogy aki fűzőt visel, az nem lehet könnyelmű. A divat, mint jelenség egyik jellemző megnyilvánulási formája a magasabb rangúak ruházatának, tárgykultúrájának vagy más megkülönböztető jelének az utánzása. így teszi a jelek szintjén egyenrangúvá az utánzót az utánzottal. A fűzőviselet azon túl, hogy az arisztokrácia által képviselt merev etikett és önuralom jelképe lett, erős státuszszimbólumként is funkcionált, hiszen - mivel a szabad mozgást akadályozta - azt üzente a világnak, hogy viselője nem szorul fizikai munkára. Minden kornak megvan a maga testről alkotott esztétikai ideálja. A divatban mindig ott rejtőzik a lehetőség a mindenkori szépségideál elérésére. Azáltal, hogy stilizál és korrigál, a ruha képes ehhez az ideálhoz igazítani a testet.9 A fűző a női test formálásának alapvető eszköze volt, a kor szépségideáljához ugyanis kétségkívül hozzátartozott a karcsú derék. Ahogy elterjedt a fűző divatja az arisztokrácia körein kívül is, az addig nemesi testideálnak tartott sziluett a 19. 4 Steele, Valeric: The Corset, A Cultural History. Now Haven, London, 2007. 12. s A bukrám, vagy kanavász durva, merev, vászonkötésű pamutszövet rácsszerű szerkezettel, amelyet merevítő belesként használnak, de a könyvkötészetben vagy fcstővászonként is alkalmazzák. 6 Steele, Valerie: The Corset, A Cultural History. New Haven, London, 2007. 12. 7 Az orvosi értekézések értelmében pont az ellenkezőjét érték cl. A fejlődésben lévő csontok a szoros és merev fűzőben könnyen deformálódtak. 8 Spencer, Herbert: A divat. London, 1882. In: Divatszociológia, szerk.: Ktaniczay Gábor. I. kötet. Budapest, 1982. 33-34. 9 Kybalová, Ludmilla - Hcrbcnová, Olga - Lamarová, Milena: Képes divattörténet az ókortól napjainkig. Fordította Harmath Anikó. Prága, 1974.
