Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 218-221. (Budapest, 2012)

TANULMÁNYOK - Szentesi Réka: A fűzőviselet egészségügyi következményei

A FLJZŐVISELET EGÉSZSÉGÜGYI KÖVETKEZMÉNYEI1 SZENTESI RÉKA ,,Első fűzöm rózsaszín cérnabrokátból készült, olyan vaspáncéllal, azaz acélpántokkal bélelve, hogy Rozgonyi Cicelle is nyugodtan felvehette volna, mikor hadba követte hitvesét. Iszonyú büszke voltam erre az első fűzőmre. Este vettem fel először, egy rózsaszín princesse - ruha alá, mert éppen cirkuszba készültünk. Egyedül nem is tudtam bánni új kincsemmel. Becsengettem a szo­balányt, aki hórukk kiáltásokkal húzta összébb és még összébb a zsinórt, húzta, húzta, amíg a derekam olyan lett, mint a mesebeli királykisasszonyé - (akinek a derekát tudvalevőleg két ujjal lehetett átfogni) - a lélekzésről azonban ilyen körülmények között le kellett mondanom. A cirkuszt nem igen élveztem, keveset láttam belőle. Minden összefolyt szemeim előtt valami földöntúli elefánttá, ille­tőleg valami óriási szürkeséggé. Mikor hazaértünk, elájultam. Szebben mondva elaléltam, vagy aléltan estem össze [...] a fűzős fűzőt elítélte minden orvos és elítélte az utókor, mint a világ legegészségtelenebb viseletét. " Bevezetés A 19. század második felében és a 20. század elején a feminizmus és a ruhareformer igé­nyek terjedésével a női öltözék problémája intenzíven jelent meg az orvosi értekezésekben. A kérdéssel foglalkozó orvosok a női ruházatot annak ésszerűtlensége és egészségkárosító hatása miatt támadták, különös figyelmet fordítva a fűzőre. Az általam olvasott magyar orvosi disszertációkban, cikkekben több mint negyven olyan egészségügyi következmény­ről írnak - némelyikről bővebben, míg másokról csak említés szintjén - amelyek előidézé­sével a fűzőt vádolták.1 2 3 Többen a szoros fűzés miatt bekövetkezett halálról is beszámoltak. A kutatások során Dr. Móczár Katalin háziorvos és Dr. Marosvölgyi Péter sebész voltak segítségemre. A velük készített interjúk segítettek abban, hogy reális képet adhassak mind­arról, amelyben a kor orvosainak igazuk lehetett, és amelyben valószínűleg tévedtek. 1 A női öltözék problémája a korabeli orvosi értekezésekben, a fűzű-ellenes harcok és a ruhareform a 19. század második felében és a századfordulón c. szakdolgozatomat 2011 februárjában védtem meg az ELTE-BTK Törté­nelem szakán. Jelen tanulmány a szakdolgozatomhoz kapcsolódó kutatásaim orvostörténetiileg érdekes fejezeteit tartalmazza. Ezúton is szeretném megköszönni témavezetőmnek, dr. Szívós Erikának, a Gazdaság- és Társa­dalomtörténeti Tanszék adjunktusának a téma támogatását és a kutatások segítését. 2 Hatvány Lili (szerk.): Amit a ruha alatt hordunk. In: Öltözködés és divat. Bp., Pesti Napló, é.n. 176. 3 Ezek közül a leggyakrabban előfordulókat tárgyalom részletesen.

Next

/
Thumbnails
Contents