Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 218-221. (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - Kapronczay Károly: Az orvostörténelem oktatásának formái a lengyel egyetemeken
KAPRONCZA Y K.: Az orvostörténelem oktatásának formái a lengyel egyetemeken 67 nak is kezdeményezője, sőt 1928-ban indítványozta - a román orvostörténeti társaság nemzetközi értekezletén - a Nemzetközi Orvostörténeti Társaság megszervezését is. Szu- mowski jó előadó volt, az előadásaira nemcsak a tárgy hallgatására kötelezettek vettek részt, de úgynevezett „áthallgatással” foglalkozásain megjelentek bölcsészek és a természettudományi karon hallgatók is. Sohasem törekedett népszerűségre, tekintélyét alaposságával és emberségével vívta ki. Részben pedagógiai munkásságának köszönhető, hogy az egy félévben leadható óraszámát hatvanra, az egyéb orvostörténeti foglalkozások óraszámát húszra emelték fel. Legnagyobb jelentőségű munkája az 1934-ben kiadóhoz orvostudomány története. Ezt a könyvet négy kötetben jelentette meg, elősorban egyetemi segédletnek szánta. Még 1928. október 5-én, a lengyel egyetemeken oktató orvostörténelem tanárait értekezletre hívták össze, hogy egységes álláspontot alakítsanak ki az orvostörténelem tárgyköréből írt doktori disszertációk követelményrendszerére vonatkozóan. Ezen az értekezleten bízták meg Szu- mowskit egy egységes orvostörténeti munka megírásával, ami a lengyel orvostörténelmet az egyetemes gyógyítástörténet és orvosi gondolkodás fejlődésének folyamatába ágyazottan dolgozza fel. Az anyaggyűjtésben és a periodizációban nagy segítségére volt Stani- aslaw Treblinski, a vilnói egyetem orvostörténelem tanára, de annak halála után a munkát már egyedül végezte Szumowski. A mű megírásához felhasználta addigi kutatásainak minden anyagát. Könyvével didaktikai célkitűzéseket is meg kívánt valósítani. A másik óhaja az volt, hogy olyan kézikönyvet adjon a hallgatók és a kutatók kezébei, amelyben az érdeklődők szintetizálva találják az orvostörténeti ismereteket az ókortól a legújabb időkig, az orvosi etika kérdésének alakulásával egyetemben. Az első kötet az ókorral (1930), a második a középkorral (1932), a harmadik és negyedik kötet (1934) az újkorral foglalkozott. A teljes anyagot - Herczeg Árpád fordításában és jegyzeteivel - 1939-ben a Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat jelentette meg egy kötetben, magyar nyelven. 1938-ban - munkásságának elismeréseként - a Lengyel Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta Szumowskit, valamint a párizsi, a brüsszeli, a bukaresti orvostörténeti társaság is. A második világháború kitörésekor a Jagelló Egyetem orvoskari dékáni méltóságát viselte. 1939. október 6-án a Gestapo - az orvostanári karral együtt - letartóztatta és a sachsenhauseni fogolytáborba hurcolta, csak 1940. február 9-én szabadult ki fogságából. Betegsége miatt ugyan nem vett részt a fegyveres ellenállásban, de az élettant oktatta a titkos földalatti egyetemen. Szerepet játszott abban, hogy az orvostörténeti gyűjteményt nem érte kár. A háború után ismét elfoglalta katedráját, fiatalos lendülettel fogott az oktatáshoz és kutató munkájához. 1953-ban az újjáalakult Lengyel Tudományos Akadémia rendes tagjává választotta, hozzá fogott alapvetésnek számító könyve átdolgozott kiadásának előkészítéséhez. 1954. április 5-én hunyt el. Az 1848/1849-es tanévtől kezdve a sokat betegeskedő Szumowskit Zbigniew Kukulski (T908-1971) helyettesítette az orvostörténeti előadások megtartásában. Kukulski az orvostörténelemből szerezte doktori fokozatát, disszertációjának címe Józef Jakubowski, a Jagelló Egyetem tanára és a Krakkó Városállam főorvosa (1936). 1945 után az Orvostörténeti Intézet tudományos munkatársa, Szumowski belső munkatársa volt. 1948-1958 között az orvosi kar Központi Orvosi Könyvtárának igazgatója, 1950-ben részt vett az Egészségvédelmi Intézet szervezésében, amelynek első megbízott vezetője volt. Szumowski halála után - Kukulski többirányú elfoglaltsága miatt - az Orvostörténeti Múzeum és a tanszék megbízott vezetője Boleslaw Skarzynski lett, aki emellett az orvosi karon megtartotta a bio
