Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 218-221. (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - Kapronczay Katalin: Bányaorvoslásunk a 18. században
50 Comm, de Hist. Artis Med. 218—221 (2012) anyagának megfelelő ellátástól. Az esetek legnagyobb százalékát a külső sérülések (törések, zúzódások, sebek), illetve külsődleges jegyekkel megmutatkozó betegségek (kelevények, vérbajos eredetű sebek, sérvek, stb.) gyógyítása jelentette. A külséritlések gyógyításához szükséges eszközök, műszerek, kötszerek beszerzését a betegkassza fizette, a különféle gyógyszereket, kencéket, íreket, stb. a sebész maga állította elő. A későbbi éles kritika nem volt minden alapot nélkülöző, amely szerint az eredményes gyógyítás két alapvető feltételét hiányolták: a sebész ügyességét és a megfelelő műszerkészletet.3 1752-ben halálos áldozatokkal járó kiütéses tífuszjárvány tört ki a településen, amelynek leküzdése meghaladta Gutt tudását, és erejét. A bánya igazgatója a közeli Laibach (Ljubljana) orvosától, Joseph Knee-tői kért segítséget, aki azonnal jelezte a járvány veszélyt Bécsnek. Van Swieten nem csak írásos utasítást küldött a legfontosabb járvány-rendszabályok bevezetése érdekében, de a helyszínre irányította a bécsi Leopoldt Erndt (1716-1761) tapasztalt járványorvost is. A betegek és egészségesek elkülönítése, a vesztegzár idejének szigorúan ellenőrzött betartása, valamint az ideiglenes járványkórház létrehozása eredményesnek bizonyult, rövid idő alatt sikerült a járványt megfékezni. Az eset azonban nem csak a helyi vezetők, de a bécsi egészség- ügyi igazgatás figyelmét is ráirányította, hogy rendezni kell mind a bánya munkásai, mind a lakosság egészségügyi ellátottságát. Mindez egy kiváló képességű orvos: Giovanni Antonio Scopoli (1723-1788) bányaorvosi kinevezéséhez vezetett.4 Scopoli 1754 júliusában foglalta el posztját, első fontos intézkedése egy patika létesítése volt, amely ellenőrzött keretek között tette lehetővé a beteg munkások és a helyi lakosok gyógyszer ellátását, felváltva ezzel a borbélysebész saját készítésű, kontrollálatlan szereit. Csaknem természetesnek mondható, hogy hamarosan konfliktushelyzet alakult ki a régi sebész, a patika vezetője Ernst Freyer, és az orvos - Scopoli - között, amelynek egy része a betegkasszával vívott anyagi természetű harc volt, másrészt komoly, tekintélyelvű hatásköri vita dúlt a felek között. Scopoli idriai tartózkodása során fontos tapasztalatokat szerzett a bányászok egészség- károsodásával kapcsolatban, felismeréseit, következtetéseit a De Hydrargyro Idriensi Tentamina physico-chymico-medica c. könyvében hozta nyilvánosságra 1761-ben. A mű harmadik fejezete tartalmazza a higanybányászok egészségkárosodására vonatkozó információkat. Leírta, hogy a munkások napi nyolc-tíz órát is dolgoznak, és a súlyos megbetegedések ellenére mégis vannak, akik 20-30 évet is kibírnak ilyen megterhelés mellett. Pontos kórképet adott a higanymérgezésről, a központi idegrendszer károsodásának következtében kialakuló végtagremegésről, a teljes mozgásképtelenségig vezető legyengülésről, a fokozott nyálelválasztásról, a duzzadt szájnyálkahártya és gyulladt fogíny eredményeként kihulló fogakról. Sokszor találkozott kínzó köhögésre panaszkodó beteggel, akiknél aszt3 Lesky: i.m. 10-17. 4 Scopoli Giovanni Antonio 1723-ban Cavalcscbcn (Dél-Tirol) született, alsóbb iskoláit Trentoban végezte. 1743- ban avatták orvosdoktorrá az innsbrucki egyetem orvosi karán. Szülővárosában Cavalcscbcn, Trentoban, majd Velencében dolgozott gyakorló orvosként. 1753-ban a becsi egyetemen letette azt a vizsgát, amely szükséges volt ahhoz, hogy diplomáját érvényesnek tekintsék az osztrák birodalom egész területén. Ekkor figyelt fel képességeire Gerard van Swieten, aki a továbbiakban segítőkészen egyengette Scopoli pályafutását. A Sclmcccn eltöltött évek után Scopoli 1779-ben elfogadja a paviai egyetem meghívását, ahol szinten kémiát és botanikát oktatott. Sok növény és rovarfajt ő írt le elsőként, az első magyarországi kristálytan megírása 1776-ban szintén Scopoli nevéhez fűződik. 1788-ban halt meg Páviában.
