Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 218-221. (Budapest, 2012)
KÖNYVSZEMLE
210 Comm, de Hist. Artis Med. 218—221 (2012) A szerzők mindegyike egy-egy sajátos aspektusból kiindulva járja körül a témát. Brewer, A. (111-136.0.) az „élctmüvész” fogalmat határozza meg filozófiai alapon, az okos, értelmes, a környező világgal anyagilag és társadalmilag elfogadható életet elő embert nevezi élctmüvésznck, de a dogmáktól meg kell szabadulnia, cs egyéni álláspontot kell kialakítania. Rámutat arra, hogy a belső lelki egyensúly cs szabadság a mai korunkban egyre nehezebb, a test és lélek, a tudat nyugodt egyensúlyát az időhiány, az élet diktálta rohanás, a környezet kényszerítő hatása motiválja és zavarja. Paracelsushoz négy szerző nyúlt vissza: Weeks, A. (\ 37-155) kimutatja, hogy Paracelsus egységben szemlélte a testet és szellemet, az ember csak akkor képes a testi-lelki egyensúly kialakítására, ha a mikro- és makrokozmoszt összhangba tudja hozni. Meggondolásai bár a vallástörténclcmbc is beágyazhatok, mégis alapjában véve antiklerikálisak. Ha orvosi nézeteit nem is, a gyógyító gyakorlatát később átveszik és továbbfejlesztik. Gantenbein, U. L. (157-194) a halál jelenségét, a test és lélek szétválását elemzi Paracelsus műveiben. Halál, ítélet, mennyország, pokol, vagyis az cszkatológia, a végső dolgok jutnak szóhoz az előadásában. Nézetei nem pesszimisták, mert a megváltásé az utolsó szó. Czifra, N. (195-214) Paracelsus úrvacsora-koncepciójáról beszél, amely a teológiai gondolkodásban rendkívül nagy jelentőségű. Luther és a reformátorok kegyclcmtanára hivatkozik, és vitatkozik a katolikus egyház erre vonatkozó tanításaival. Kiefer, J. (281-296) bemutatja Erfurtot, azt a német várost, amely a legtöbb orvostörténeti emléket őrzi a középkortól a korai újkorig, és a legalkalmasabb arra, hogy Paracclsusra korát szemléltesse. A konferencia hallgatói is meglátogatták ezeket a helyeket. Két előadás foglalkozik Jacob Böhmévcl. A. Wecks értékeli nézeteit Paracclsusszal, Valentin Weigel-lel ösz- szehasonlítva, Andersson, B. (215-227) pedig kimutatja, hogy a korai újkorban a dinamikus, dialektikus gondolkodásban a harmonikus élet a földön csak árnyéka lehetett a mennyei harmóniának. Benedek, Th. G. (229-250): a bolha, légy és pók metaforájával az elnyomott népet szemlélteti, ám a köszvény a nemesség uralmát jelképezi, - amely egyben a medicina hatástalanságának is szimbóluma. A 16. század képét egészíti ki Magyar L. A. (297-307), aki az kereszténység, illetve a diététika életcszményénck egyeztetésére tett 16. századi, protestáns kísérleteket elemzi. A protestantizmus megjelenésével alapvetően megváltozik az ember elkötelezettsége a saját egészsége iránt, mert hangsúlyozza, az egészség megőrzése mind az orvos, mind a beteg szempontjából erkölcsi kötelesség. Tomicek, D. (309-316:) Johann Kopp von Raumen thal életén keresztül bemutat egy 16. századi cseh orvost, a kémia és a medicina mesterét, aki 81 évével a leghitelesebb képviselője a jó élet ideájának. Ennek feltétele a 10 parancsolat megtartása, a helyes táplálkozás, túlzások nélküli élet, - a haszonlesőket, csalókat, kuruzslókat pedig el kell távolítani. A 17. század a harmincéves háború pusztításainak időszaka, amely hosszú évtizedekig meghatározta az emberek gondolkodását. A következő előadások képviselték: Kästner, 1. (317-338j: Johann Michaelis, a kémia és medicina mestere, a lipcsei egyetem professzora, olyan korban élt, amikor nagyon kevés embernek volt lehetősége tanult orvos vagy patikus segítségét kikérni. Sok „spccifikát” állított össze, amelyek a későbbiekben már a gyógyszerkönyvekben is előfordultak, és a század folyamán hozzáférhetőkké váltak. Classen, A. (339-360): a barokk kor költőnőjének, Catharina Regina von Greiffenberg műveiben a harmincéves háború utáni időkben keresi a jó, az igaz és a szellemi élet jellemzőinek lehetőségeit. Felismerései bár helytállók és elfogadhatók, sajátos sorsa mégis a misztika felé sodorta. Penman, L. T. I. (361-391): Paul Felgenhauer kéziratos prognóziskönyvében megjövendöli, hogy Isten ezeréves birodalma 1623 vagy 1625-ben fog elkezdődni, ám jövendölése nem teljesült. Korának több prófétája is foglalkozik ezzel a kérdéssel, mely müvek társadalompszichológiai elemzésekhez érdekes adalékként jöhetnek számításba. Münster, R. (393-402): az utópia és a sikeres boldog élet lehetőségeit kutatja a szerző J. V. Andreae és J. A. Comenius műveiben. Filozófiai és történeti aspektusok segítségével vázol fel két modellt. Karnitscher, T. B. (403-424): a szerző a sziléziai J. T. von Tschersch koncepcióját dolgozza fel az „egyedüli életről” és halálról, és megnézi, Tschersch mennyire volt képes c nézeteit megvalósítani, milyen kapcsolata volt korának spiritualistáival és miben tér cl a felfogása. Willard, Th. (425-461) G. Dorn egyik művét választja elemzés tárgyává, e könyv az alkimista filozófiát a jó élet feltételének allegóriájává teszi, nemcsak morális, hanem orvosi elemeket is tartalmaz. Az imaginációt Paracelsus szellemi képességként fogja fel, C. G. Jung és követői önálló gondolkodási folyamatnak tekintik. E könyv igen jó szolgálatot tesz mindazok számára, akik c rendkívül szétágazó, sok szellemi és természettudományos szakterületet érintő kérdéskomplexumok iránt érdeklődnek. Nem megoldásokat,'sémákat, modelleket, csak utakat akar mutatni. Okosan kiegészíti ezt a szándékot az összevont regiszter is, amely személyneveket és tárgyszavakat tartalmaz. Rákóczi Katalin
