Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 218-221. (Budapest, 2012)
KÖNYVSZEMLE
KÖNYVSZEMLE 211 Fekete Lajos: Magyar orvosi történettan. Fekete Lajos doktor 1872-cs kéziratának szerkesztett, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátott változata. Összeállította: Kapronczay Katalin. Sajtó alá rendezte: Gazda István. Budapest, Magyar Tudománytörténeti Intézet - Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár, 201 1.330 p. A magyar orvostörténet-írás fontos müve jelent meg a közelmúltban: Fekete Lajos 1872-ben írt, mostanáig csak több kéziratos példányban létező „Magyar orvosi történettan” című összefoglalása. A kritikai igényű kiadás Kapronczay Katalin szerkesztői munkáját dicséri, és a Magyar Tudománytörténeti Intézetnek köszönhető. A magyar orvostörténet-írás lassan kétszázötven évre tekint vissza. Weszprémi István orvos-életrajzi gyűjteményétől (1774-1789) közel ötven év telt cl, mire felmerült az igény az orvoslás történetének kutatására és oktatására. Megvalósítója, Schöpf-Mcrci Ágoston (1835) azonban inkább az orvoslás elméleti kérdéseit, a szellemi irányzatokat tartotta fontosnak, nem a szoros értelemben vett történetet. Újabb harminc évnek kellett eltelnie Fekete Lajos, kisújszállási tiszti orvos munkásságáig, aki életcéljának tartotta immár egy valódi orvostörténeti összefoglalás megírását. Kutatómunkájának egy része nyomtatásban is megjelent, nagyobbik része azonban kéziratban maradt. A jelen kötettel már mindenki számára hozzáférhetővé vált az ő értékes munkássága, amely nem csak a medicina története iránt érdeklődőknek lehet érdekes olvasmány, hanem a 19. századi történetírás kezdeteit kutatók számára is értékes dokumentum. Fekete Lajos önálló forráskutatásokat valószínűleg nem folytatott, de a maga korában rendelkezésre álló forrásgyűjteményeket (elsősorban Wcszprémit, Linzbaucrt, Fejért, a Régi magyar nyelvemlékek köteteit, valamint Toldy Ferenc és Ipolyi Arnold müveit) felhasználta, azok orvosi tárgyú részeit munkájában felhasználta. Történeti áttekintése gerincét a Magyarországon kiadott orvosi témájú írások képezték - c művek szerzőinek munkássága, életművük ismertetése alkotja a mű biográfiai vonulatát is. A medicina magyarországi története számára tehát elsősorban a megjelent orvosi művek és azok íróinak életművei. Az intézményeket - kutatások hiján - éppen csak érinti, felhasználva a középkori ispotályokról rendelkezésére álló, szűkös és bizonytalan híradásokat. Az orvosi elméletekre sem helyez hangsúlyt, és az orvosok társadalmi környezetének kutatása sem tartozik látókörébe - ez utóbbit nem is lehetne rajta számon kérni, hiszen az ilyen jellegű történeti munkák csak egy bő évtizeddel később kezdtek megjelenni. A jelentős magyar nyelvű munkákból viszont szívesen és hosszan idéz - érezhető, hogy Fekete Lajos mint a reformkor, a nemzeti öntudat ébredésének szellemi örököse, büszke a magyar nyelvű irodalom és tudományosság fejlődésére. Nagy dicsérettel említi azokat az első orvos-írókat, akik magyar nyelvű írásaikkal lehetővé tették, hogy „nemzetünk azon fiai, kik az orvosi tudományok iránt érdekkel viseltetnek, meríthessék azokat az édes zengzetű anyai nyelvből”. Fekete Lajos összefoglalójának fontos és különösen értékes része a járványtörténct. Még életében, önálló műként is megjelentek ezzel kapcsolatos kutatásai, így indokolt, hogy a mostani kiadványban is önálló fejezetként szerepelnek. A mai olvasók számára sok hasznos háttér-információt adnak azok a lábjegyzetek, amelyekkel Kapronczay Katalin orvostörténész, c korszak egyik legjobb ismerője egészítette ki a szerző eredeti jegyzeteit. Ma már nem egyszemélyes feladat a teljességre törekvő orvostörténeti összefoglalók elkészítése, tudjuk jól. Olyan sok részkutatás látott napvilágot 1872-től napjainkig, hogy lehetetlen egyedül feldolgozni. Csak egy olyan közösség tudná megoldani ezt a feladatot, amely tudományos kutatómunkában jártas, egy-cgy történelmi korszakot szakértő szinten ismerő orvostörténészekböl állna. Fekete Lajos idejében még más volt a helyzet. 0 úttörő feladatot vállalt magára: megmutatta, hogy ezzel a témával lehet és érdemes foglalkozni. Kéziratban maradt könyvének megjelentetése régi adóssága a szakmának, és köszönet illeti érte a szerkesztőt és a kiadót. Kölnéi Lívia Jakó Zsigmond: Köleséri Sámuel tudományos levelezése 1709-1732. Szcrk.: Font Zsuzsa, a latin szöveg gondozása és regeszták: Magyar László András, (Kölesériana, 1.) Kolozsvár, Erdélyi Múzeum Egyesület, 2012, 252 p. A korai felvilágosodás termékeny talajra lelt Erdélyben a 17-18. század fordulóján és értékes anyagot hagyott hátra az 1700-as évekből is. E korszak jeles személyiségének tekinthető Kölcséri Sámuel (1663-1732) a katonaorvos, az erdélyi ércbányászat felügyelője, a Gubernium titkára, majd tanácsosa, akinek természettudományos érdeklődése széleskörű humán műveltséggel és felkészültséggel párosult. Igazi polihisztor volt, aki ismereteit holland és német egyetemeken gyűjtötte össze és megszerezte a magas szintű tudományos kvalifikációkat is. Nemcsak Erdély és a
