Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 218-221. (Budapest, 2012)
KÖNYVSZEMLE
KÖNYVSZEMLE 209 dománytörténészc - Szily, Heller, Batta, Jelitai, Szathmáry), Grabarits István (Adatok a Magyar Gyógyszerész Egyesület délvidéki kerületének történetéhez), Kapronczay Katalin („Egy előítéletek nélküli polgár” a felvilágosodás kori Bécs udvari szolgálatában - Joseph von Sonncnfcls), Karasszon Dénes (Remazzini emlékezete), Kaszás Edit-Csch Károly (Az elhízás és a 2-cs típusú cukorbetegség új környezeti és molekuláris tényezői), Magyar László András (Michael Schcndo levele Köleséri Sámuelhez az orosz tudomány helyzetéről, 1727-ből), Molnár László (Felvételi korlátozások és érvényesülésük a Budapesti Orvoskaron 1920-1949 között), Monos Emil (A magyarországi élettan-oktatás és társulás történelmi mérföldkövei), Petneki Áron (Egy cclldömölki „külügyi est” [1939. dec. 8.] és parlamenti következményei - Adalék Csorba Tibor pályájához és a lengyel-magyar kapcsolatok történetéhez), Schulthcisz Emil (Arisztotelizmus a késői humanizmus medicinájában), Szállási Árpád (Szodoray Lajos [1904-1980] professzor, az orvos-művelődéstörténész), Tompa Anna (A vegyszerek világa és az egészség kockázata), Tőkéczki László (Egy kiváló magyar író „politológiai” tanulmánya - A délvidéki német nemzetiségi kérdés), Vizi E. Szilveszter (Högyes Endre kutatási és műszertámogatás kérése Eötvös Lorándhoz avagy „grant rendszer” a magyar tudományos akadémián a 19. században) esszéi, tanulmányai sorakoznak. A felsorolásból is látható, a művelődéstörténet, a tudománytörténet iránt fogékony olvasó garantáltan talál az érdeklődésére számot tartó olvasmányt a kötetben. Tumkiss Tamás Classen, Albrecht (szerk.): Gutes Leben und guter Tod von der Spätantike bis zur Gegenwart. Ein philosophischethischer Diskurs über die Jahrhunderte hinweg. (Theophrastus Paracelsus Studien, Bd. 4). Berlin, Boston, de GruytcrGmbH, 2012. 470 p., ill. A modern társadalmakra főleg a betegségmegelőzés, vagy legalább is az élet meghosszabbítását célzó gerontológiai kutatás a jellemző. Alig találunk kísérleteket arra, hogy az időben nyújtott intellektuális-etikai segítségnyújtást vizsgálná valaki, - eltekintve néhány egyház vagy szabadgondolkodó szociális nézeteitől, amelyek az eutanáziát is a zászlajukra tűzik. Mivel a jelenkor filozófiája az életre van beállítva, nincs nyilvános vita a halálról, hiszen még a temetkezési rítusok, az emlékezés-kultúra, sőt maguk a temetők is lassan feledésbe merülnek. A posztmodem kor embere az életre fókuszál, az orvosi és homeopatikus eszközök is erre késztetnek, ami azt jelenti, hogy a filozófiai, metafizikai, spirituális elvárásokat, a teológiai, etikai és morális szempontokat elhanyagolják. Bár minden kultúra igyekszik választ adni az élet és halál kérdéseire, amelyben helyt kap a halál utáni élet is, a 21. század embere mégsem tud meghatódni sem a tudományos medicina hallatlan fejlődésétől, sem az operatív technika és az alternativ medicina lehetőségeitől, amelyek ugyan nagy perspektívát nyitottak, de „a medicina mindenhatóságát” mégis csak megkérdőjelezik, és az ember bizonytalanságát sem szüntették meg. Elismerés illeti a Theophrastus Alapítványnak Erfurtban 2011. márc. 10-12. között megtartott konferenciáját, amely éppen az élet és halál kérdéseit választotta témájául. A szerkesztő részletes előszavában, (1-109.O.) összefoglalja a , jó élet és jó halál” jellemzőit és a róluk szóló alapvető tudnivalókat egy magadott időszakban. Célja az ismeretek rendszerezése mellett a vitára serkentés, amelyre az egyes referensek, a téma kiváló ismerői előadásaikban lehetőséget is kapnak és a megbeszéléseken éltek is ezzel a lehetőséggel. A késő középkorban a, jó élet” az egészséges életet jelentette, ezt motiválta a táplálkozás mellett a ruházat, a test épségének megtartása, - mert a test is lélek, élet és halál párhuzamosan létezik benne, - valamint az okos életvitel, a szellemi és fizikai kondíciók, és ezek összefüggése egymással. Maga a halál nem volt ritkaság és idegen a középkorban, hiszen a súlyos járványok, - szifilisz, pestis stb. - amelyek igencsak megritkították az emberiség sorait, bőséges lehetőséget nyújtottak annak megismerésére. Luther tanítása azonban erőteljesen enyhítette a halál apokaliptikus vízióit. A korai újkorban is folytatódik a , jó élet és jó halál” mibenlétének keresése, abban ugyancsak a kulturális, vallási, filozófiai, etikai, morális meggondolások és tényezők függvényét látták, - mint addig is, - ezért szükséges történetének feltárása. A 16. században a vita elsődlegesen teológiai jellegű, vagyis a kibontakozó protestantizmus és a katolicizmus szembenállásával jellemezhető, az orvos és medicina szerepét pedig - főleg a járványok idejében - nem lehetett megkérdőjelezni. A jó élet legfontosabb filozófiai aspektusai nem azonosak a „balgaság”-gal (Boethius), mert bárki elérheti ezt a boldogságot. Vezető személyiségek (pl. Szt. Benedek) megkíséreltek összeállítani egy szabályzatot vallási közösségek számára, e szabályok hatása a mai napig érezhető. Ezekben a munkákban a teológiai meggondolások állnak az első helyen, ami gyakorlatilag „az Istenben élt kultúrélef’-ct jelenti, vagyis az ember és Isten viszonya és kapcsolata töretlen, az ember sohasem szakadt el teljes mértékben Istenétől. A Biblia mellett a legtöbb kéziratban fennmaradt munka alapvető felismeréseket őrzött meg számunkra.