Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 214-217. (Budapest, 2011)
TANULMÁNYOK - Horváth Zsuzsanna: Dosztojevszkij epilepsziás tapasztalatai és epilepszia-ábrázolásai a mai neurológia tükrében
Horváth Zs.: Dosztojevszkij epilepsziás tapasztalatai 81 sával, tündöklő jóságával szinte megbabonázza az embereket, az eszméket, a cselekedeteket. Ugyanakkor ő a félkegyelmű, a beteg, az idióta, akit sokszor kinevetnek és lesajnálnak. Epileptikus rohamok gyötrik, olykor még társaságban is rátör a nagyroham, sokszor értet- len, hisz a világból oly keveset látott, kinevetik, de minden körülötte és érte van. [KUNCZ, 1924] Miskin herceg karaktere mondhatni, hogy a legjelentősebb az epilepsziás szereplők közül. Dosztojevszkij maga mondja, hogy saját aura-élményeit, nagyrohamait jeleníti meg A félkegyelműben. 3.2.1. A rohamot megelőző állapot, az eksztatikus aura A herceg, aki Oroszországba érkezése óta annyi mindent átélt, hogy egészsége, elméje ezt nehezen bírja, Pétervárott tartózkodik. Úgy érzi magát, mint évekkel azelőtt, svájci gyógykezelésén, rohamai előtt. Szórakozott, gyakran összetéveszti az embereket, csak akkor tud igazán figyelni, ha nagyon koncentrál. De egyszer csak egy másik erő lesz úrrá rajta: az epilepszia ereje, a roham előtti állapot különlegessége. „Mit számít, hogy ez betegség? Hát mi van abban - szűrte le végül -, hogy ez nem normális feszültség, ha maga az eredmény, az érzésnek az a pillanata, melyet immár egészséges állapotban idéz fel és vizsgálgat az ember, a harmónia, a szépség legfelső fokának bizonyul, és megadja a teljességnek, az egyensúlynak, a kiengesztelődésnek és az élet legfelsőbb szintézisével való, ujjongó, imádságos egybeolvadásnak mindaddig sosem hallott, sosem sejtett érzését? ” Ezeket a ködös kifejezéseket ő maga nagyon is érthetőnek, bár egy kissé még gyengének érezte. Am abban, hogy ez valóban „szépség és imádság”, hogy ez valóban „az élet legfelsőbb szintézise", nem kételkedhetett, sőt fel sem tételezte, hogy ebben kételkedni lehet. Hisz abban a pillanatban nem holmi álomképnek tűntek elébe, mint amilyeneket a hasis, az ópium vagy az ital okoz, az értelmet lealacsonyító, a lelket eltorzító, nem normális és nem létező látomások. Ezt a beteges állapot elmúlásával józanul meg tudta ítélni. Az a pillanat éppenséggel csupán az öntudat rendkívüli erőfeszítése volt - ha már egy-két szóval kell kifejezni ezt az állapotot -, az öntudaté, és egyúttal a legeslegközvetlenebb életérzésé is. Ha abban a másodpercben, vagyis a roham előtti legutolsó pillanatban olykor volt még ideje világosan és tudatosan azt mondani magában: „ Igen, ezért a pillanatért oda tudnám adni az egész életemet! ”311 „Abban a pillanatban - ahogy egyszer Rogozsinnak Moszkvában, az ottani találkozásaik idején mondta abban a pillanatban valahogy érthető lesz számomra az a szokatlan szó, hogy „ nem lészen többé idő. " Bizonyára ez az a másodperc - tette hozzá mosolyogva -, mely alatt ki se folyhatott a víz abból a korsóból, amelyet az epilepsziás Mohamed feldöntött, és őneki éppen az alatt a másodperc alatt mégis sikerült végigtekintenie Allah valamennyi lakóhelyén. ”30 31 „Aztán hirtelen mintha feltárult volna előtte valami: rendkívüli belső fény világosította meg a lelkét. Ez a pillanat talán csak fél másodpercig tartott; ám ő mégis világos tudattal emlékezett a kezdetére: saját szörnyű üvöltésének első hangjára, amely magától tört föl a 30 F. M. Dosztojevszkij: A félkegyelmű 305. 31 F. M. Dosztojevszkij: A félkegyelmű 306.
