Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 214-217. (Budapest, 2011)
TANULMÁNYOK - Gaal György: Erdély iskolateremtő sebésztanára: Brandt József halála centenáriumára
44 Comm, de Hist. Artis Med. 214—217 (2011) hogy bár a tanári karban protestánsokat is alkalmaztak volna, de az intézet vezetése katolikus kézben maradna, s veszélybe kerülne a külföldi továbbtanulás is. így, Mária Terézia látva a tárgyalások eredménytelenségét, 1774-ben megvetette a jogi, 1775-ben az orvosi kar alapjait néhány tanszék felállításával, az egész tanintézetet pedig a piarista rendre bízta. Elnevezését Akadémiai Líceumra változtatta, de a köznyelvben „univerzitásaként is emlegették. Ez a két kar magában hordozta egy egyetem csíráját, de a tényleges kifejlődésre még egy századot kellett várni2. Az orvosi kar történetét annak utolsó igazgatója, Maizner János külön füzetben közzétette, s így ismerjük tanárainak névsorát, kiépülésének mozzanatait3. Ez az 1817-ben önállósult Orvos-sebészi Tanintézetié vált kar fokozatosan fejlődött ki. Kezdetben két tanszéke, de csak egy kinevezett „sebész- és szülészmester” tanára volt, megszüntetésekor pedig már kilenc rangos oktatót mondhatott magáénak, akik közül csak egy nem rendelkezett doktorátussal. A tanulmányi idő egy évről rendre három esztendőre bővült. Az intézet csak Erdélyre érvényes orvos-sebészi (kirurgusi) diplomát állított ki, s emellett időszakos tanfolyamokon bábákat is képzett. Ezzel lényegesen hozzájárult az erdélyi gyógyászat fejlődéséhez. Száz éves története alatt közel ezer hallgatója volt. Az intézet keretében a sebészet eleinte az egyik-másik tanár tárgyai közt szerepelt. Az 1798-ban kinevezett ehrenbergi Eckstein János még a bonctan-sebészet-szülészet közös tanára volt. Az 1846-ban kinevezett danckai Pattantyús-Abrahám Bogotán volt az első, akit már a „különös elméleti sebészet s a sebészi gyógy-gyakorlaf’ rendes tanárául neveztek ki. Szamosújvári örmény családból származott, Bécsben 1841-ben szerzett orvosdoktori diplomát, s utána Franz Schuh sebésztanár ottani klinikáján műtőnövendékként szakosodott. Nevéhez fűződik az éter-narkózis első alkalmazása Erdélyben műtét idején. Az 1846 októberében Bostonban használt módszert Pattantyús-Ábrahám Bogdán már 1847 nyarán alkalmazta4. 1851-es lemondását követően utódául - a tanintézet javaslatait mellőzve - Bécs a makói születésű Nagel Emil kiérdemesült tábori főorvost, udvari orvost nevezte ki. O szintén Bécsben szerzett 1841-ben orvosdoktori diplomát, s elvégezte a műtői tanfolyamot is. 1866-tól azonban egészsége megromlására hivatkozva ismételten szabadságoltatta magát. Kollegái felváltva helyettesítették, míg aztán 1867. december 20-i határozattal a minisztérium állandó helyettest rendelt a tanszékre dr. Brandt József személyében. A szemészetet eddig is a sebészet tanárai oktatták, de Brandt esetében a helyettesi, majd 1871. szeptemberi végleges kinevezésében a ,gyakorlati sebészeti és szemészeti tanszék' megjelölés szerepelt. A kolozsvári egyetem és orvosi kara Az 1867-es kiegyezést, s Erdély unióját követően nyilvánvalóvá vált, hogy a megnagyobbodott országban szükséges egy második egyetem felállítása. Eleinte Pozsony és Kolozsvár 2 Részletesebben kifejtve: Az egyetemépítés gondolata a magyar oktatásügyben 1872-ig. In: Gaal György: Egyetem a Farkas utcában. Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság, Kolozsvár, 2001. 10-37. [A továbbiakban: Gaal: Egyetem] 3 Maizner János: A kolozsvári Orvos-sebészi Tanintézet történeti vázlata 1775-1872. Kolozsvárt, 1890.; Újabb összefoglalás: Offner Robert: Az erdélyi orvosok és sebészek képzése a Kolozsvári Tudományegyetem megalapítása (1872) előtt. Orvostudományi Értesítő, 68. köt. (1995). Kolozsvár, 1996. 212-226. 4 Pataki Jenő: Danczkai Ábrahám Pattantyús Bogdán (1817-1865). In: Pataki Jenő: Az erdélyi orvoslás kultúrtörténetéből. Magyar Tudománytörténeti Intézet, Piliscsaba, 2004. 316-318.
