Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 214-217. (Budapest, 2011)
KÖNYVSZEMLE
KÖNYVSZEMLE 193 Kapronczay Károly: Gyógyító Budapest. Bp., Holnap, 2011. 145 p., ill. Budapest orvostörténetét - bár a rá vonatkozó, többnyire csak tanulmányokat, cikkeket, könyvfejezeteket, dokumentumközléseket felölelő irodalom immár hatalmassá, szinte áttekinthetetlenné duzzadt - eddig még senki sem írta meg. Englánderné Brüll Klára 1930-ban kiadott érdekes és színvonalas, ám nem különösebben alapos könyvecskéjén kívül inkább csak a budapesti fürdők, vízgyógyintézek történetéről születtek nagyobb lélegzetű munkák (Liber Endre, Kosa László, Búza Péter munkái), illetve egyes kórházak próbálták olykor, jubileumi kiadványaikban megörökíteni, több-kevesebb sikerrel múltjukat. Budapest egészségügyének, a gyógyítás budapesti (budai, pesti és óbudai) történetének azonban mindmáig nem készült önálló monográfiája. Pedig ez a történet igenis a főváros históriájának nélkülözhetetlen, ha nem egyik legfontosabb eleme. Ezt a hiányt igyekezett pótolni Kapronczay Károly, mikor könyvének megírására vállalkozott. A jelen kötet célja viszont nyilvánvalóan nem - már csak terjedelmi okokból sem - a tudományos összegzés, hanem „csak” a színvonalas ismeretterjesztés lehetett. Ennek érdekében a szerzőnek színesen, érdekesen kellett írnia, ám a teljesség igényéről mindenképpen le kellett mondania. A nagyközönség számára azonban ez a történeti áttekintés így is rendkívül tanulságos és élvezetes olvasmány, és aki kézbe veszi ezt a könyvet, semmiképpen nem fog csalódni benne. Az első fejezet nagyjából 1700 év gyógyítás-történetének Budapest területén található vagy azonosítható emlékeit mutatja be nekünk a rómaitól a török hódítás koráig. Sok mindenről esik szó röviden ebben a fejezetben: a pannóniai római emlékektől a szerzetesrendek gyógyító tevékenységének és a sebész- és fürdőscéhek rendszerének leírásán át, a legkorábbi budai orvosokig. A 18. században az újra várossá fejlődő Buda, Pest és Óbuda egyre több gyógyszertárnak, kórháznak és orvosnak adott otthont, és a 18. század harmincas éveiben kezdődött meg az országos és a helyi közegészségügyi rendszer kiépülése is. A kor embere számára súlyos és állandó veszélyt jelentettek a járványok: a pestis elleni korabeli óvintézkedésekről részletesen olvashatunk a kötet második fejezetében. Az első pesti és budai kórházak alapításáról, különösképpen pedig az Irgalmas-rend és az Erzsébet-apácák budai tevékenységéről tudhatunk meg számos érdekességet a következőkben. Buda és Pest a reformkor folyamán vált nagyvárossá, s ez az orvosok és egyéb gyógyítók (sebészek, bábák, szülészek) társadalmának, társadalmi szerepének és számának változásán is meglátszott. A megnövekedett népesség új és korszerűbb kórházak építését tette szükségessé: ekkoriban épültek tehát Pesten az első korszerű és nagy befogadóképességű kórházak, amelyekben a betegellátás mellett a szegénygondozás is szerepet kapott. Igen érdekes alfejezet szól a pest-budai tébolydák történetéről, Pfisterer, Schwartzer tevékenységéről majd a Lipót mezei intézet építéstörténetéről. A hazai egészségügy nagy korszakában, az 1867 és 1914 közt eltelt közel fél évszázadban nemcsak a pesti egyetem fejlődött óriásit, hanem az egészségügy infrastruktúrája is, miközben az orvosok száma ötszörösére duzzadt. Ám ez a fejlődés sem tudta fedezni a rohamosan növekvő igényeket: sorra jöttek tehát létre a - gyakran alternatív gyógymódokat is előszeretettel alkalmazó - magángyógyintézetek, amelyekről a könyv szintén színes képet fest. E tartalmi egység végén a budapesti katonai kórházakról kaphatunk áttekintést. A könyv utolsó fejezete a 20. század budapesti gyógyítás-történetét vázolja számunkra, különös hangsúllyal a biztosító-intézményekre és az újonnan létesült kórházakra. A fejezetet ápolástörténet, gyógyszertár és gyógyszergyár-történeti valamint mentéstörténeti összefoglalások egészítik ki, majd a Semmelweis szobor tragikomikus és sajnos túlságosan ismerősen „magyar” története zárja. Kapronczay Károly nem volt irigylésre méltó helyzetben, hiszen hihetetlenül gazdag és vonatkozásaiban elképesztően szerteágazó anyagot kellett röviden és érdekesen összefoglalnia. Ám feladatát kiválóan oldotta meg. Gondosan ügyelt rá, hogy adataiból ne száraz adatsorok kerekedjenek: Ezt elkerülendő mindig a történelmi, gazdasági, politikai és társadalmi körülmények hátterének megfestése után kezd csak mondanivalójába, amelyet számtalan érdekes, szórakoztató részlettel, és emlékezetes portréval tesz befogadhatóvá és élvezhetővé. A Schultheisz Emil által étvágykeltőén bevezetett, igen szépen és célszerűen illusztrált kötetet a továbbol- vasást és a kutatást egyaránt segítő bibliográfia zárja. Csak remélhetjük, hogy ennek a remek könyvnek Kapronczay legalább 800 oldalas változatát is megírja majd. Magyar László András
