Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 214-217. (Budapest, 2011)

ADATTÁR - Birtalan György: Versfordítások Adolf Kussmaul: "Jugenderinnerungen eines alten Arztes" (Stuttgart, 1890.) című könyvéből

172

Comm, de Hist. Artis Med. 214—217 (2011)

Barsilláj

Midőn úgy történt, hogy útjaik elválnak, ezt mondotta Dávid derék Barsillájnak: Védtél, tápláltál, jót tettél velem, amikor bolyongtam űzve, megvetetten.

Azok, kik nekem sokat köszönhettek, elárultak és Absolonhoz mentek.

Te, ki tőlem soha semmit nem kaptál, nehéz sorsomban hű maradtál.

Tisztességedet én el nem felejthetem, eztán lakjál nálam, ez hozzád kérésem. Cionba megyek most, királyi házamba, bizton számíthatsz ott az örök hálámra.

Válasz pedig ez volt: Én kegyes királyom, a jószándékodat nagyon is méltánylom, de jól láthatod az ezüstös hajat, korom magas, leéltem nyolcvanat.

És ha hűségemet díjazni kívánod, remélem, mit mondok, értőn jóváhagyod. Lakni és meghalni ott szeretnék, ahol családomat eltemették.

Mit keresnék Cion királyi házban, fogatlan ínnyel, bőséges lakomákban? Idegen koszton, új ágyban fekve, bizonyos, hogy a halálom lenne.

Hadd húzódjak csendes óráimon emlékeim közé, merengve múltamon, hogy élhessek abban a világban, ahol egykor, mint ifjú jártam.

Engedj álmodni öreg fák alatt, idézni a régi játékokat.

E játékok elfeledettek, a vén fák azért még teremnek.

Halld most, kimondom legfőbb kívánságom: Itt jöjjön el az én békés halálom.

De lásd, itt áll Kimhan, fiatal rokonom, helyettem őt örömmel kezedbe adom.

Vidám, becsületes, vágyik seregedbe, és bátran számíthasz hűségére.

Jó ember lesz környezetedben, egész biztos vagyok ebben.

Ő könnyen hagy itt most engem sok-sok évre, de egyszer, mikor az öregség elérte, kézbe veszi akkor majd vándorbotját, indul keresni Barsilláj sírját.1

E hét vers a „Dr. Oribasius fiatalkori költői vétségei”, c. gyűjteményből való.