Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 214-217. (Budapest, 2011)
ADATTÁR - Birtalan György: Versfordítások Adolf Kussmaul: "Jugenderinnerungen eines alten Arztes" (Stuttgart, 1890.) című könyvéből
Birtalan Gy. : Versfordítások 171 A kiszáradt fa Jó földön nőttem, a nap is sütött, nem lett virágom, lombom is csökött. Eső volt elég, de gyümölcs mégsem termett, az Úr dühében, ezért leteremtett. Belül száraz törzsem, ilyen minden ágam és, nincs olyan madár, mely énekelne rajtam. Hiába várok embert, nem jönnek sehonnan, csak egy lógott rajtam, de az is akasztottam Mózes Felment Nábosz magaslatára a megfáradt lábú, törődött Mózes hogy még mielőtt elmegy, lássa Kánaánt, ahol már minden jó lesz. A lebukó fényes nap aranysárgán világította vén, ráncos arcát, ahogy gyűrűzik a partra a hullám, úgy mondta el Mózes utolsó imáját: Uram, meghallgattad a kérést, megköszönöm Néked, nagy jót tettél velem, Meglátom az ígéret földjét, még mielőtt az angyal lefogja szemem. Rég eltűnt már az a romlott nemzedék, amely kiszolgálta a fáraókat, az egykor meggyávult alázatos nép, akik rossz sorsukba belenyugodtak. Neveltem harcos katonákat, kik jól használták a lándzsát és a kardot, akik legyőztek nagy királyokat, seregeket, kiktől mindenki tartott. Te vagy az Úr, Téged dicsérünk, de harcolni én tanítottam a népedet, a Jordánig sikerült elérnünk, most már új ember, Jósué vezet. Indultunk sivatagból, vérünket ontva, de most Josué lesz majd a férfi, ki harminc országot pusztítva, Kánaán földjét győztesen eléri.
