Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 214-217. (Budapest, 2011)
TANULMÁNYOK - Józsa László: A kórházi rendszer kialakulása a bizánci Birodalomban
Józsa L.: A kórházi rendszer kialakulása a Bizánci Birodalomban 11 a fekvőbetegek ápolását, élelmezését, orvosi felügyeletét, és kezdetben csak az idült betegségben szenvedő nincsteleneket vette fel (HALKIN 1977-1979). A Nika felkelésben, 532- ben a kórház leégett, pár évvel később jóval modernebb formában építették újjá (PROKOPIOSZ 1913). Ugyanebben az évben az Eubolosz xenon is elpusztult. Jusztinianosz ezt is helyreállíttatta, a kórház mellé felépítették a Szt. Trüphon templomot, amely magába foglalta az oikoszt, azt a részleget, ahol az anargüroi gyógyítottak, szentek ereklyéivel, ördögűzéssel stb. A Koszmidion xenonban a 6. században már kialakítottak egy külön műtőhelyiséget, valamint egy hidroterápiás részleget (DEUBNER 1907). A 6. században megnyitott Khrisztodotész kórházban vezették be, hogy az orvosok és ápolók havi váltásban dolgoztak. A 6-8. században a kórházak többsége 10-30 ágyas, de tudunk ennél lényegesen nagyobb kapacitásúakról is. Antiokhia „kertvárosi” részében, Daphnéban 300 férőhelyes, Athénben kb. 100, Jeruzsálemben 100 ágyas kórház látta el a betegeket. Alexandriában arra törekedtek, hogy szakosítsák az intézeteket. Kialakították az idült betegek és rokkantak otthonait, általános kórházat és 40 ágyas szülőotthont, különbséget tettek a gondozó és gyógyító tevékenységek között (BRÉHIER 2003, HUNGER 1980). A Kr. u. 3. századtól fogva mind több a leprás, (vagy leprásnak tartott) beteg, főként Palesztinában, Egyiptomban. Hamar rájöttek a kór fertőző természetére, ezért igyekeztek elkülöníteni a betegeket. A leprosoriumokban nem alkalmaztak orvost, a gondozó személyzet a szerzetesekből, apácákból került ki. Később elkülönítették a férfiakat és nőket, a betegség pedig házassági akadálynak számított (MORAVCSIK 1984). Semmi adatunk nincsen arról, hogy Konstantinápolyban, Görögországban, vagy a Balkán más területein létesítettek volna lepratelepet a 10. századot megelőzően. Bulgáriában és Dalmáciában az ezredfoduló után szerveztek egy-egy leprosoriumot. írásos emlékek a bizánci kórházakról A Birodalom kórházairól, - főként a nem fővárosiakról, - kevés tudósítás maradt fent. Meglétükön kívül, alig tudunk róluk valamit (Thesszaloniké, Misztra, Brürisz xenonjai). Alexandria kórházairól mindössze egy 7. századi beszámoló szól részletesen, az ugyancsak egyiptomi antinopoliszi xenonról nemcsak dokumentum, hanem képes ábrázolás is maradt. Abban is bizonyosak lehetünk, hogy jóval több városban működött kórház, mint amennyiről értesülésünk van. A történeti, egyháztörténeti, vagy hagiográfikus művekben felbukkan, hogy Szíriában 360 után több noszokomeion, szegényház, idősek otthona és árvaház épült, azonban tisztázatlan ezek pontos helye, befogadó képessége, fennállásuk időtartama. Juli- anosz aposztata császár, a keresztényekhez hasonlóan számos kórházat, szociális intézetet hozott létre, ám ezek helyéről sincs pontos értesülésünk. A konstantinápolyi xenonok ismeretével lényegesen jobban állunk, jól lehet többségükről nem maradt részletes beszámoló. PROKOPIOSZ (1913) szerint a Szampszon kórházban kezelték a Nika felkelés sérültjeit, beszámol az intézet pusztulásáról, majd újjáépítéséről. Ugyancsak hírül adja több más konstantinápolyi és vidéki kórház (Antiokhia, Kappadókia) helyreállítását. A Ceremóniák könyve (BURRY 1907) három, 450 előtt épült fővárosit, a Szampszon, Eubolosz és Peramai kórházat említi egyik helyen, máshol a 6. században épült Narszesz xenonról szól, meghatározva a kórházigazgatók helyét a vasárnapi és karácsonyi körmeneteken, fogadásokon. A 6. században az Eubolosz xenon betege volt a köszvény gyötörte Epheszoszi János barát. Megemlékezésében elmarasztaló képet fest az állapotokról (BOOKS 1952). Se
