Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 214-217. (Budapest, 2011)
TANULMÁNYOK - Szabó Katalin: Értelmiségi attitűd, nyilvánosság, tudomány. Orvosi közélet és nyilvánosság a 19. században
108 Comm, de Hist. Artis Med. 214—217 (2011) adásának évében - a Magyar Salon májusi számában egy hosszabb cikket jelentetett meg A szoptatásról címmel. Ez a cikk a Miért szoptassa minden anya önmaga gyermekét? című mű rövid kivonata. Ahogyan már a nevéből is kitűnik, a lap a társasági élet egyik színterét próbálja megteremteni hasábjain, elsősorban a nagyvárosi polgári közönség igényeit szeretné szem előtt tartani. A Magyar Salont 1884-ben alapította Fekete József és Hevesi József. Az előbbi Berlinben hallgatott filozófiát, utóbbi pedig a pesti Bölcsészkaron tanult. A lap harmincnégy évfolyamot ért meg, tehát ez sem tartozott a kérészéletű újságok körébe. A Magyar Salon jellemzése a többi laphoz hasonlóan - a rendelkezésre álló vonatkozó irodalom alapján - rendkívül nehéz, s az sem világos egyelőre, hogy a szubjektív előítéletek miatt, vagy ideológiai meggyőződések mentén alakultak ki az egymástól olyan markánsan különböző vélemények egyes lapokról, így a Magyar Sátoriról is. A Magyar Salon mindenesetre nem aratott osztatlan sikert az utókor elemzői körében, annak ellenére sem, hogy a kor egyik kedvelt lapjának számított. Véleményem szerint természetes, hogy a kor vezető esztétikai, eszmei, ízlésbeli irányzatai rányomják bélyegüket az egyes lapokra, s az is természetes, hogy a laptulajdonos- szerkesztők éltek azzal a jogukkal, hogy maguk határozták meg a lapjuk arculatát, eldöntve ezzel azt is, hogy kiknek az írásait jelentetik meg és kik lesznek azok, akik esetleg kimaradnak a lapból. (Ez persze úgy nagyjából mainapság is így van.) Lehet ezzel az elvvel egyetérteni, vagy egyet nem érteni, de számon kérni bármilyen más idea nevében a szerkesztési elv bármelyik kitételét, fölösleges. Buzinkay Géza így fogalmaz: ,,A korabeli magyar nyelvű közművelődési sajtóban páratlanul, fiatal életkorukat meghazudtolóan [ti. a szerkesztők], fenntartások nélküli tekintélytisztelettel kizárólag a már ismert és sikeres írók, publicisták fórumának tették meg a lapot rögtön az induláskor. [...] Az irodalom és a közéleti nagyságok publikálása évekig kizárta a szerkesztők nemzedéktársait a Magyar Salon hasábjairól.[...] Miután az irodalomban is a siker és hírnév volt a közlés egyedüli feltétele, még a méltán neves írók is többnyire kevéssé időálló oldalukról mutatkoztak a Magyar Salonban. ”27 (Az sajnos nem derül ki, hogy melyik híres író, melyik kevésbé sikeres munkájáról van szó.) Dersi Tamás ezt a problémát teljesen máshogy látja; szerinte a,, Magyar Salon a kor legjobb íróit is népszerűsítette, Jókai, Mikszáth, Bródy, Tolnai, Gozsdu, Gárdonyi, Herczeg, Justh Zsigmond elbeszéléseit, rajzait, cikkeit közölte”, s úgy találta, hogy versanyaga gyengébb volt a prózánál. Buzinkay Gézával ellentétben, Lipták Dorottya sem találta szélsőségesnek és elítélendőnek a szerkesztők szerkesztési elvei. Mint írja, a lap népszerűsítése érdekében tett kopromisszum „nem jár feltétlenül ájult tekintélytisztelettel. Bár kétségtelenül sűrűn jelen vannak a high life-ról szóló beszámolók [...] ”28. Nyilván csak megfogalmazás-beli különbség van a „sznob” és az „előkelőségre sokat adó” lap jellemzése között, mely megfogalmazások minden bizonnyal érvényesek is és természetesen a lap formai és tartalmi jegyeire, valamint a megcélzott olvasóközönségre egyaránt vonatkoztak. Nos, ha valóban jó értelemben kihasználta valaki nemcsak a lap, 27 Buzinkay Géza: A városias magyar középosztály kulturális tükre: a Magyar Salon. In.: Kosári Domokos, Németh G. Béla szerk.: A magyar sajtó története, 11/2 1867-1892. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1985. 479. 28 Lipták Dorottya: A családi lapoktól a társasági lapokig. Újságok és újságolvasók a századvégen. Budapesti Negyed, 5. 1997/2-3. 45-70.
