Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 210-213. (Budapest, 2010)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - Kapronczay Károly: Közép-Európa egészségügyi reformja a 18. században

52 Comm. de Hist. Artis Med. 210—213 (2010) megnővekedett a király ellenfeleinek tábora is. Az Államtanács valóságos kormányt alkotott, ezen belül a Nevelési Bizottság a művelődési és oktatási minisztérium szerepét töltötte be. Világosan látták a haladást szolgáló értelmiség hiányát, ezért gyorsított intézkedésekkel átalakították a krakkói és a halódó vilnói egyetemet, felgyorsították az orvosképzést, megkísérelték a megreformált közigazgatáson belül az orvosi-egészségügyi kormányzási formát kialakítani. Ezzel egyidőben intézkedéseket hoztak kórházak, beteggondozó intézmények megszervezésére, ebben nagyobb szerepet szántak a gyógyító rendeknek és vallási közösségeknek, akik már legalább kétszáz éve foglalkoztak gyógyítással és betegápolással lengyel földön. Az egyetemi reformok megszervezésében jelentős szerepet kaptak Hugo Kollataj, Stanislaw Stasiç, a lengyel felvilágosodás nagy egyéniségei. Az ország tragikus közegészségügyi állapota a lengyel királyi hadseregre is hatással volt: Michail Bergonzoni (1748-1819) Bolognában végzett orvosdoktor, a pápai nuncius kíséretében lengyel földre érkezett katonaorvos kezdeményezte, hogy Lublinban a hadsereg számára sebészképző tanfolyamot szervezzenek (1790), amit Stanislaw August király engedélyezett. (Ez hasonló volt a bécsi Josephinum Katonaorvosi Akadémiához). Érdekes, hogy Bergonzoni a későbbiekben, mint a hadsereg főorvosa és országos főorvos működött, jelentős szerepe volt a lengyel városokban bevezetett közegészségügyi intézkedések megfogalmazásában. 1806-ban ismét - tábornoki rangban - a franciák mellett harcoló lengyel hadsereg orvos-főszem élője és főorvosa lett, nehéz körülmények között újból megszervezte a lengyel hadsereg egészségügyi szolgálatot. A Lengyel Nagyhercegség főorvosaként - német és osztrák minták alapján - jól működő igazgatási formákat alakított ki, nagy hangsúlyt fektetett a varsói egyetem orvosi karának gyors „beindítására". Igen szigorú rendeleteket hozott Varsó közegészségi problémáinak elhárítására, hiszen a lakosság jelentős része különböző betegségekben szenvedett, jelentős volt a nemi betegségek aránya, rossz volt az ivóvíz ellátás, a városi higiénia. Sok volt a kuruzsló, a sarlatán, ami ellen fegyveres erővel fellépett, a hadsereg orvosait kötelezte a polgári lakosság ellátására, katonakórházat emeltetett, ahol polgári lakosságot is gyógyítottak. Ennek a fejlesztéséhez kapcsolódik a Kórházi Szabályzat kiadása, ami megteremtette a gyógyítás feltételeit, bevezette a kórházi osztályok rendszerét, az intézmények pénzügyi fenntartását, a betegápoló intézményeket elválasztotta a szegényháztól. A lengyel királyság a 18. század elejétől a szomszédos hatalmak terjeszkedési törekvéseinek áldozata lett: Oroszország, Poroszország és a Habsburg Birodalom kihasználva a lengyel országgyűlés sajátos törvényalkotási gyakorlatát, fokozatosan működésképtelenné tette a jogalkotás köreit, végsőkig legyengítette a királyi hatalmat. A lengyel Szejm valójában - mai értelmezés szerint - elektori gyűlés volt, a vajdaságok nemesei egy-egy képviselővel képviseltették magukat, és a szavazásnál, ha csak egy küldött ellenezte a beterjesztett javaslatot, a kérdést levették a napirendről. így a szejm „mozgásképtelenné" vált, minden reformterv elvetélt, a reformpártiak és a konzervatívok küzdelme csak beavatkozási lehetőséget adott a három szomszédos nagyhatalomnak. A lengyel királyság gazdasági fejlődése megrekedt, pénzügyi válságok követték egymást, a királyi hatalom meggyengült és elszegényedett, a király a szejm és a szomszédos hatalmak „foglya lett". Csak idő kérdése volt Lengyelország feldarabolása, ami 1772-ben bekövetkezett: a porosz királyság, az osztrák és orosz császárság ekkor csak az ország közel egyharmadát ragadta el. Az ország élén Stanislaw Ágoston lengyel király maradt, aki I. Katalin orosz cárnő kegyeltjeként került a lengyel trónra. Stanislaw Poniatowski világosan látta, hogy nem halo-