Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 210-213. (Budapest, 2010)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - Kapronczay Károly: Közép-Európa egészségügyi reformja a 18. században

Kapronczay K.: Közép-Európa egészségiig

yi reformja 49 betegek gondozása felebaráti szeretetből fakadó kötelesség. Ezért a középkorban a szegény betegek ápolására a tehetősebb közösségek betegházat (ispotályt) szerveztek, ahol a betegeket a plébániához tartozó személyek vagy szerzetesek gondozták. Itt különítették el a járvány betegeket és az idős, egyedülálló szegényeket is. Ilyen intézményeket szerveztek a szerzetesrendek, a lovagrendek kolostoraikon belül vagy különálló épületben. Betegápolásra „szakosodott" szerzetesrendek is szerveződtek, ilyenek voltak az Irgalmasok, az Erzsébet-apácák, a protestánsok körében a betegápoló diakonissza közösségek. Az államhatalom - a Habsburg Birodalomban, a Magyar és a Lengyel Királyságban, de Európa minden államában - szívesen vette igénybe a betegápoló közösségek tevékenységét, a szegény- és beteggondozás biztosítása érdekében letelepítette őket, anyagilag támogatta intézményeik felépítését, működtetését. A vallási közösségek több felvidéki és erdélyi városban, régi középkorban létesített ispotályokat vették kezelésbe, illetve a városi vezetés szívesen átadta nekik. Arra is van adat, hogy a városok szegény betegeik részére orvosságot vásároltak. Az államhatalom kórházépítési törekvéseit elsőször a hadsereggel kapcsolatban alkalmazta. A hadseregben mindenütt Európában sebészeket alkalmaztak, a főparancsnokság mellett orvos működött, tábori és helyőrségi kórházakat szerveztek, ahol szívesen vették igénybe a betegápoló szerzetesrendek munkáját. Bár az utóbbiak személyi állománya meszsze elmaradt a hadsereg létszámától, inkább csak invalidus házak kezelését bízták rájuk. Ez a Habsburg Monarchiában a 16. századtól érvényesült, Buda felszabadítása (1686) után már az esztergomi érsek is állandó katonakórházat építtetett Esztergomban, amit később Budára helyezett át. Az állandó helyőrségekben a 18. század első felétől szerveztek katonakórházakat: a leglátványosabb intézmény az 1727-1729-ben Pesten felépített Invalidusház volt, amelyben 3000 rokkant és tartósan beteg katonákat helyeztek el. Az intézmény állandó orvossal, sebésszel és az ápolási-gondozási feladatok ellátásával megbízott Irgalmas betegápolókkal rendelkezett. A polgári beteggondozó intézmények kiépítése lassú folyamat volt: III. Károly 1714ben, leiratban szólította fel a vármegyéket, hogy közadományból kórházakat szervezzenek. Tolna vármegye a királynak írt válaszában szegénységükre hivatkozva elhárította az uralkodó indítványát, de a többi megye sem tett lépéseket kórházalapításra. Az uralkodó a királyi birtokok néhány százalékos évi bevételéből támogatta az 1697-ben Szepesváralján megtelepedett Irgalmas-rend magyarországi működését. Ok 1723-ban, Pozsonyban 100 ágyas kórházat építtettek, vállalták a város szegényeinek naponta egyszeri élelmezését. Ugyancsak teljesítették az uralkodó azon kérését, hogy Pozsonyban gyógyszertárat is nyissanak. Az elkövetkezendő évtizedben a régebben szervezett városi ispotályok újjászervezésére több nagyobb város (Kassa, Kolozsvár, Besztercebánya, Buda, stb.) bővítette a működtetést biztosító alapítványokat, de ez elenyésző volt az igényekhez képest. Változás csak Mária Terézia uralkodása idején (1740-1780) következett be, bár a kórházépítési reform a szegényügy rendezéséhez is kapcsolódott. 1724-ben a Helytartótanács rendelkezett - királyi akaratból - a koldusok és „elidősült" szegények eltartásáról és gondozásáról, ezt a feladatot a városokra és községekre ruházták. Annak ellenére, hogy a rendelet a csavargók „megrendszabályozásáról" szólt, arról is intézkedett, hogy megfelelő intézményt kell számukra létesíteni. A „népvédelem" az állam által felügyelt és szervezett szakigazgatási tevékenység lett, költségeit a kamara biztosította, de nem vonta ki a vármegyék és városok hatásköréből, így kapcsolódott össze a szegényügy a közegészségüggyel, az orvosellátással, hiszen a szegényházakegyben beteggondozó intézmények is lettek, amelyet 1751-ben királyi reñde-