Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 210-213. (Budapest, 2010)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - Kapronczay Károly: Közép-Európa egészségügyi reformja a 18. században
Kapronczay K.: Közép-Európa egészségiigyi reformja 47 A felvilágosult abszolutizmus az állam legfontosabb feladatai közé emelte a közegészségügy, az orvosképzés, a gyógyítási és igazgatási rendszer kialakítását, az orvosi ügyeket közigazgatási funkcióra emelte. Az új központi igazgatási forma az 1723-ban életre hívott Helytartótanács lett, amelynek keretén belül az előbbi feladatok megvalósítása az 1738-ban megszervezett egészségügyi bizottság feladata lett. Az uralkodó környezetében működő Udvari Orvosi Bizottságnak és a Helytartótanács Egészségügyi Bizottságának lett a feladata a szélesebb horizontú és az ország egész területére kiterjedő egészségügyi politika megtervezése, az addig csak regionális szintű intézkedésekkel szemben országos érvényű rendeletek előkészítése és érvényre juttatása. Ez annál is fontosabb volt, mert a helyi hatóságok saját maguk is hoztak egészségügyi vonatkozású intézkedéseket, és az adózó polgárok anyagi erejétől tették függővé az orvos alkalmazását, a szegényház jellegű betegházak fenntartását. A 18. század legelején a királyi vármegyékben és városokban csak elvétve működött hatósági orvos és sebész, viszont az országos színtű rendezés területi alapon kívánt orvost és sebészt foglalkoztatni. Az új orvosi és igazgatási formák kialakítása érdekében felméréseket készítettek, amit az egészségügyi bizottság végzett. A felmérés kiterjedt az orvosokra, sebészekre, bábákra, az előbbiek képesítésére, az ispotályokra, gyógyszertárakra, stb. Ezt a felmérést évente megismételték. Ennek nyomán 1748-ban kiadták, majd 1752-ben megismételték azt a rendeletet, hogy a vármegyéknek és városoknak - a területi elv alkalmazásával - kötelező egyetemet végzett orvost alkalmazni, illetve a járásokban a vizsgázott sebészt foglalkoztatni. Ez vonatkozott a bábákra is, akik az orvos vagy a sebész felügyelete alatt működhettek, erről írásos engedélyt kaptak, amit évente kellett megújítani. Ez alól az orvosi kar felügyelete alatt működő bábatanfolyamon oklevelet szerzettek voltak kivételek. Évente kellett az orvosoknak felügyelni a gyógyszertárakat, ellenőrizni a patikusok végzettségét, készítményeiket, hasonlóan a sebészcéheket, amelyek vizsgabizottsága csak a helyi orvos elnökletével működhetett. Ugyancsak ekkor intézkedtek arról is, hogy a magyar korona területén működő orvosnak az Egészségügyi Bizottság, illetve a hatósági orvos előtt kellett eredeti okmányait bemutatnia. Az orvosok, a Pozsonyi Taxa (1748) szerint kérhettek fizetséget munkájukért. A rendelkezés nem határozta meg, hogy a város vagy városok milyen javadalmazással foglalkoztassák az orvost és a sebész, ezt kölcsönös megegyezésre bízta. A rendelet kiadása után újból felmérték az ország területén működő szakembereket, amelyből kiderült, hogy sok a képesítés nélküli, vagy oklevelét bemutatni nem tudó orvos, illetve külföldi, aktív és leszerelt katonaorvos, akik többsége nem vállal hatósági orvosi feladatot. A felmérést is a vármegyék alispánjai végeztették el. Az orvosok száma (beszámítva a kétes eseteket is) 60-70 lehetett, a képesített sebészeké 100, a borbélysebészek létszáma 300. Csak névjegyzékbe felvett orvosok és sebészek működhettek, az orvostartásra kötelezett vármegyék és városok csak a jegyzékben szereplők közül alkalmazhattak orvost. 1755-ben megjelent a Planum regulationis in re sanitatis címet viselő rendelet, amely országosan rendezte az orvosok tevékenységét, kötelező normákat állított fel az orvosi és sebészi tevékenységgel kapcsolatban. Megismételték, hogy az egészségügy¡ bizottságnak kell minden orvosnak az oklevelét bemutatni, amely bizottság megvizsgálja a kérelmező orvos¡ tudását. A kérelmezők megfelelő összeg lefizetése után hazaiak 12, külföldiek 24 körmöci aranyért kapták meg működési engedélyüket. A kétes okleveleket nem sikerült kiszűrni, a későbbiekben is sok volt a bejelentés az orvosok „tudásával" kapcsolatban. Még 1765-ben is rendelkeztek arról, hogy ki kell toloncolni az országból az engedély nélkül
