Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 210-213. (Budapest, 2010)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - Kapronczay Károly: Közép-Európa egészségügyi reformja a 18. században

46 Comm. de Hist. Artis Med. 210—2/3 (2010) Egyetem orvosi karának közigazgatási jogosítványait. Később e részt átvették a Birodalmi Rendtartásnak a bécsi egyetemmel kapcsolatos fejezetébe is. Ez a szabályzat sorolta fel pontosan azokat a személyeket is, akik a betegellátásban működhettek (orvosdoktor, egyetemen végzett sebész, szülészmester, céhen belül kiképzett sebészmester, fürdős, gyógyszerész, hivatalos bába, valamint egy „vegyes" kör: vegyiárú kereskedő, alkimista, párlatkészítő, ékességkészítő, szeszégető, gyógyfüves). A Birodalmi Rendszabályba az 1755-ben kiadott Trieszti Rendszabály, mint Közegészségügyi Alaptörvény került be. Ez elsősorban járványügyi szabályzatnak tekinthető, ugyanis a járványügytől független egészségügyi szolgáltatással csak két rövid helyen, és ott is csak az orvosokkal foglalkozó rendelkezések között szerepel. A Trieszti Rendszabály tizenhat fejezete részletesen intézkedik minden járványveszély esetben, az utolsó fejezetben pedig a vesztegintézet orvosának felhatalmazásait sorolja fel. Sok a tapasztalaton nyugvó ismeret (tisztaság, árukezelés, raktárak állapota, stb.) található a szabályzatban, de a hangsúly a rendészeti feladaton és annak biztosításán volt. A Birodalmi Rendszabály nemcsak elvi, hanem gyakorlati kérdésekben is intézkedett: az orvosok felügyeleti jogának meghatározása már feltételezi a kórházi és a gyógyszertári rendszer és a szükségkórházak működését is. A beteggondozási intézmények létrehozása nemcsak a területi egységeknek jelentett feladatot, hanem az államnak is, hiszen a hadseregnek katonai kórházakat, mozgósítható tábori ápolási lehetőségek létesítését rendeli el, márpedig ezek megteremtése állami feladat volt. Az eltérő anyagi helyzetben levő területi egységek (megyék, városok) nem minden esetben voltak képesek ilyen intézményt teremteni, így ezek is az állam segítségére vártak. A Monarchia zömében katolikus állam volt, így természetes lett a betegápoló szerzetesrendek bevonása és támogatása. A szegény és beteggondozásra „szakosodott" szerzetesrendeket éppen a 18. században karolja fel az államhatalom, segíti letelepedésüket, illetve intézményi rendszerük bővítését. A Monarchia szempontjából lényeges lett az Irgalmas Rend jelenléte is, amely már a 17. században megjelent a katolikus német területeken, Lengyelországban és Magyarországon. Igazi sikeres terjeszkedésük éppen a reformokat sürgető királyi hatalomnak köszönhető. A Habsburg Birodalom országai közül a magyar királyság közigazgatási és törvényalkotási formái különböztek a Monarchia nyugati országrészeitől, közegészségügyi vonatkozásban is eltérő képet mutattak. A török uralom alól éppencsak felszabadult alföldi vidékek nemcsak néptelenek, hanem elvadult tájak voltak. A betelepítést is akadályozták a mocsaras vidékeken terjedő különböző fertőző betegségek. A megújuló járványok elleni védekezés azonos módon történt (karantén, területek lezárása), mint Európa más országaiban, a Kárpátok viszont, mint természetes határ kedvezőnek bizonyult a vesztegzár rendszer kiépítése szempontjából. A 18. században Magyarországon közel egymillió ember halt meg pestisben, a lengyel királyságban ez a szám négyszeres volt. A legpusztítóbb pestisjárványok nemcsak Magyarország déli területein át, a Balkánról jutottak az országba, hanem a Felvidékkel élén kereskedelmi kapcsolatban álló lengyel vidékek is veszélyt jelentettek. A Magyar Királyság területén azonban nemcsak a járványok ellen kellett védekezni. Közérdek lett a települések köztisztaságának megteremtése, a csatornázás, a piacrendészet, a közvágóhidak létesítése, a beteg gyógyítása, olyan szakemberek kiképzése és alkalmazása, akik e feladatokat felügyelik és irányítják. Ugyancsak közérdek lett az egészségügy rendezése, ellenőrzése és olyan igazgatási forma kialakítása, amely az állami akaratot valósítja meg és közvetíti a helyi közigazgatás felé.