Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 210-213. (Budapest, 2010)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - Kapronczay Károly: Közép-Európa egészségügyi reformja a 18. században

Kapronczay K.: Közép-Európa egészségiigyi reformja 45 gyónna rendelkezőket pedig „ártábla" (taxa) alapján látták el. Az orvost a díjszabás vonatkozásában az iparüzők csoportjába helyezték, hasonlóan a sebészekhez és patikusokhoz. „ Annak érdekében, hogy minden orvos, sebészmester és patikus tudja, hogy az általa végzett sokféle munkáért és gondosságért milyen összeget kérhet és fizettetheti ki magának, és a betegek ne panaszkodhassanak a túlzott megterhelés ellen, megerősíthetjük a már használatban levő taxát. " A rendelethez csatolták a hivatalos árjegyzéket, bár ettől eltérően a gazdagok nagyobb összegeket is fizethettek. A szegénybetegellátásnál a hatóság az orvosnak megtérítette a betegségnél feltüntetett összeget, amelynek fedezetét a kincstár biztosította. Ugyancsak figyelemre méltó, hogy a porosz Rendtartásban szerepel a gyógyítással kapcsolatos személyek (orvos, sebész, bába), a gyógyszerészek és gyógyszerkészítők pontos felsorolása, valamint az, hogy ezek tevékenységét milyen hatóság engedélyezheti, illetve a kuruzslókkal és a vándorgyógyítókkal (pl. szemgyógyítók, foghúzók) kapcsolatban kik léphetnek fel. Intézkedést hoztak a gyógyszerek elkészítésének módjairól, a hatóságilag engedélyezett készítményeket felsoroló pharmacopoeák szükségességéről, kiadásáról és szakmai ellenőrzéséről is. A Habsburgok fennhatósága alatt álló - kivéve a magyar koronát - területekre vonatkozó egészségüggyel kapcsolatos intézkedések megfogalmazása és kiadása a 18. század közepén történt. A Birodalmi Rendtartásnak nevezett főszabályzat (1770) két előzményre épült: az egyik az 1753-ban, Prágában kiadott Altalános Orvosi Szabályzat volt, amit gyakran említenek Prágai Rendtartásként is. A másik a járványüggyel kapcsolatos (1755) Altalános Közegészségügyi Rendszabály és Utasítás, amit a szakirodalom Trieszti Közegészségügyi Főszabályzatként említ. Mindkettő az 1770-ben kibocsátott Birodalmi Orvosi Rendtartás előzménye és beépített szerves része lett. A Prágai Rendtartás - amely az örökös tartományokra is vonatkozott, csak csekély módosításokkal került be a birodalmi rendelkezésbe, de a trieszti rendtartás jelentős átalakításokon esett át, a tengeri és személyforgalomra vonatkozó rendelkezéseket ugyanis ki kellett bővíteni. Ez utóbbi rendszabály a birodalom járványvédelmi törvénye lett. Ugyanezt a törvényt kiterjesztették Horvátország tengerpartjaira (1757). valamint Friaul tartomány kikötőire és tengerpartjára (1764) vonatkozóan is. A vesztegzár védelmét hangsúlyozta az 1766-ban kiadott törvény is, amely a törvényt megszegőket halálbüntetéssel sújtotta. Ez a birodalmi törvény azután megismétlődik a Birodalmi Rendtartásban is, de a magyar egészségügyi törvényben is. Az előbbi rendtartások megszerkesztésében és megfogalmazásában egyértelműen kimutatható Gerard Van Swieten (1700-1772) szellemi hatása, aki mintának az 1725-ben kiadott porosz Rendtartást tekintette. Teljes szakaszokat vett át az 1753-ban kiadott porosz Orvosi Rendtartásból is, amit később a Birodalmi Rendtartásba is „átemelt." Van Swieten 1745-ban lett Mária Terézia udvari orvosa, de hatásköre ennél jóval nagyobb lett. Közigazgatási szerepét 1749. február 7.-től az uralkodónő azzal hangsúlyozta, hogy az állam képviselőjeként elnökölt az egyetem orvosi karának tanácsában. Később már maga döntött minden egyetemi kinevezésről, személyesen igazolta a külföldről idetért orvosokat, sebészeket, bábákat, 1752-től önállóan járt el az orvosi kar nevében, mellőzve az egyetemi tanácsot. Van Swietennek döntő szerepe volt előbb a prágai, majd a bécsi orvosi karok megreformálásában és a magyar orvos¡ kar életre hívásában is. Van Swieten irányítója lett a Birodalom közegészségügyi és orvosképzési reformjainak. Ez érződött a Prágai Rendtartáson is, amennyiben pontosan meghatározta a prágai Károly