Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 210-213. (Budapest, 2010)

KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEWS

KÖNYVSZEMLE 251 Svobodnÿ, Pe r - Slaváfková, Ludmilla: Ðéjinÿ lékarství v ceskÿch zemích (Az orvoslás története Csehországban) Praha, Triton, 2004. 247 p. Az orvostörténeti kutatások előzményei többszáz éves múltra tekintenek vissza Csehországban. Ez a szakirány, ha nem is kötelező tantárgyként, már a 18-19. század óta jelen volt az egyetemi tanrendben. A szervezett, intézményes keretek közötti orvostörténeti oktatás 1924-ben indulhatott meg a Prágai Károly Egyetemen az Orvosi Kar Orvostörténeti Intézetének megalapításával. Az első próbálkozás egy átfogó orvostörténeti monográfia megírására a hatvanas évek elején, Maria Vojtová vezetésével indult meg (első, tankönyvi kiadása 1965-ben, könyv formában 1970-ben jelent meg). Ez a monográfia 1740-ig dolgozta fel az orvoslás csehországi történetét. A folytatás megírását Ludmila Siñkųlóvá, a Károly Egyetem 1. Orvosi Kara Orvostörténeti Intézetének akkori vezetője vállalta magára. Könyve, mely 1740-1848-ig tárgyalta a cseh orvostörténelmet, 1965-ben látott napvilágot. A következő monográfia a neves, nemrégiben elhunyt orvostörténész, Ladislav Nekliðka vezette munkacsoport munkája, akik a cseh orvoslás és egészségügy történetének rövid összefoglalására vállalkoztak, elsősorban a 19. század második felére és a 20. századra koncentrálva. Az ígéretes publikáció azonban sajnos szintén befejezetlen maradt, csak az első kötet jelent meg 1989-ben, amely a témát 1945-ig tárgyalja. Manapság már mindhárom monográfia nehezen hozzáférhető, és nagyon elavult. Ezért tett kísérletet a Pe r Svobodnÿ - Ludmila Hlaváőková szerzőpáros egy, a legfrissebb kutatási eredményeket összefoglaló orvostörténeti munka megírására. Könyvük az 1950-es évekig átfogóan dolgozza fel a témát, de röviden beszámol az utolsó ötven év egészségügyének fejlődéséről is. A szerzőpáros a hazai orvostörténettel foglalkozó kutatók közül a legismertebb és legtermékenyebb. A nyolcvanas években jelent meg első közös munkájuk a Prágai Károly Egyetem Orvosi Karának biográfiai szótára címmel, ezt 1993-ban a Prágai orvosi karok története címü könyvük, majd 1999-ben a Prágai ispotályok és kórházak története követte. Más szerzőkkel és önállóan több száz publikációt jelentettek meg angol és német nyelven is. Jelen munkájuk: Az orvoslás története Csehországban (Ðéjinÿ lékarství v őeskÿch zemích) három neves szakmai díjat nyert, többet között a 2005-ös év legjobb orvostörténeti tudományos publikációja elismerést. A külsejében is nagyon impozáns, nagyalakú, tekintélyt parancsoló könyv első négy, korai történeti fejezeteinek szerzője Pe r Svobodnÿ, míg a „hosszú huszadik század" fejezeteit (5-6.) Ludmila Hlaváőková jegyzi, a Cseh Köztársaság orvostörténetét (7-9.) pedig közösen dolgozták fel. A könyv bevezetője a betegségek őskori megjelenésével és gyógyításukkal foglalkozik, majd kronológiai sorrendben követik egymást az egyes fejezetek. A korszakhatárok megállapításához, a (cseh) politika- és kultúrtörténet mérföldköveit vették alapul a szerzők - a 14. század közepe (IV. Károly cseh király és németrómai császár uralkodásával Csehország Európa jelentős hatalmává lesz, egyetemalapítás), 1620 (a Fehérhegyi csatában a cseh protestáns rendek vereséget szenvednek a Habsburgokkal szemben, a cseh arisztokráciát „lefejezik", tömeges kivándorlás, a cseh és morva területek elvesztik önállóságukat, erőszakos katolizáció), Mária Terézia trónralépése (a felvilágosult abszolutizmus kezdete), 1848, 1918 (a Csehszlovák Köztársaság megalakulása). A szerzők önálló fejezetet szenteltek a náci megszállás időszakának (1938-45), és az 1945-2000-ig tartó időszaknak. A könyvet gondosan válogatott, az egyes fejezetek alapján csoportosított, felhasznált és ajánlott irodalomjegyzék zárja, melybe elsősorban cseh, szlovák, angol és német publikációk kerültek be, köztük a legfrissebb müvek is (magyarnyelvű irodalomra, illetve magyar szerzőre nem hivatkoznak). Az olvasók könnyebb orientációját segíti a névregiszter is. Az egyes fejezetek elején a szerzők gazdag történeti demográfiai kutatásokból merítve, általános képet rajzolnak a társadalom demográfiai fejlődéséről és életkörülményeiről. Alapos, gondosan válogatott forrásanyaggal dolgoznak, fennmaradt írásos emlékekre (krónikák, a kor kiemelkedő orvosainak tankölteményei, regiminá¡, stb.) a legújabb régészeti és paleontológiái eredményekre, illetve nyelvészeti kutatások eredményeire is támaszkodtak munkájuk során. Szimpatikus a szerzőpáros azon igyekezete, ahogy a korszakok legtipikusabb betegségeit jellemzik, és azok orvoslási módjait az egyes történeti korokban bemutatva, átfogó képet rajzolnak egyes betegségek történetéről. Fokozatosan bontakozik ki előttünk a emberiség legnagyobb „kaszásainak"(lepra, pestis, tífusz, himlő, szifilisz, kolera, tüdőbetegség illetve a cukorbetegség), és ezek gyógyításának históriája. A szerzőpáros annak szentelte a legnagyobb figyelmet munkájában, amihez a legjobban ért: az orvoslás és az egészségügy szervezeti fejlődésére - az egyetem, az egészségügyi szervezetek, a ispotályok és kórházak, stb. működési keretein belül. így sor kerülhetett az orvosokon kívül a korabeli egészségügy többi szakemberének és szereplőjének (borbélyok, sebészek, bábák, sérvmetszők, kőmetszők, és a kuruzslók) bemutatására is. Hlavácková rámutat a felvilágosodás korabeli állami intézmények jelentőségére, elsősorban a járványok és betegségek megelő-