Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 210-213. (Budapest, 2010)
KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEWS
248 Comm. de Hist. Artis Med. 210—213 (2010) A középkor orvosi fakultása biztosította az orvosi könyvek didaktikus felépítését és tartalmi gazdagodását, bennük a skolasztikus tendenciák és dialektikus elemzések már a tudományosság irányába mutatnak. A művelt, szakmailag képzett orvosok ezért is tartoztak a társadalom élmezőnyébe. Közreműködtek a tudomány közvetítésében, az oktatás szemléletének átalakításában. A salernói orvosi iskola az európai orvosegyetemek jelentős részének előhírnöke. Szellemisége történelmi fordulatot hozott az orvosi tankönyvírás történetében. A moszlim orvostudomány az ókori auktorokat szírre, arabra, perzsára fordító munkái ekkor kerültek az orvosi oktatás rendszerébe. A humanizmus korának köszönhető az ókor, az arab és a keresztény középkor szellemi hagyatékának nyomtatásban való megörökítése. Az alkotó megállapítja, hogy a középkor egyetemének orvosi fakultása, úgy a curriculum, mint a tankönyvek esetében a kor tudásának maximumát nyújtotta a hallgatóknak. A görög-római kútfők tanulmányozása nagy hatással volt az egyetemi oktatásra, a reneszánsz egyetemek orvosi fakultásának az újat befogadó szemlélete a tankönyvekben is tükröződik. A 15-16. század a könyvkiadás, az európai kritikai gondolkodás bölcsője volt. A tudománytörténészek véleményével ellentétben a szerző orvostörténeti tényekkel mutat rá arra, hogy a kor kommentátorai nagyban gazdagították a reáliák fejlődését. A tanárok jövőbe mutató kutatásokat is sikerrel kezdeményeztek. A klinikai oktatás megjelenése éppen a kommentátorokon keresztül szintén ennek a kornak köszönhető. Olvashatjuk, hogy a rövid életű magyar egyetemeknek bizonyára volt orvosi fakultása, mint az óbudainak, orvosi kurzusa pedig az Academia Istropolitanának. A curriculumnak valószínűleg azonosnak kellett lennie a jól ismert európai egyetemek curriculumával. A filozófia és a medicina kapcsolata az ókori orvoslástól elválaszthatatlan volt. A humanizmuskori orvoslást a filozófiai stúdiumok ismerete teszi teljessé. A kor orvosai jól ismerték és terjesztették Arisztotelész tanait és a sztagirita írásait is. Az európai orvosi fakultások többségében 1550-1650 között megjelennek az egyetemi curriculumban Arisztotelész tanai. Az orvosok filozófiai ismeretei tel jesebbé tették orvosi gondolkodásukat. Az egyházatyáktól átvett tanok is meghatározták az orvosi oktatás fejlődését. Az egyházatyák szerepét a szerző szerint az orvostörténet nem kellő hangsúllyal kezeli. Jelentőségüket az antik orvostudomány teóriáinak megőrzésében, a keresztény gondolkodásba való integrálásában találjuk meg. A tanulást úgy az ókorban, mint a középkorban a kéziratos könyvek csekély száma miatt a memorizálás jelentette. Kifejlődött a tanköltemény orvosi tárgyú típusa, a poéma médiçum. Szerepe az orvostudomány fejlődésében ugyan kevés, de az oktatásban jelentős. Az eddigi nézetekkel szemben a szerző orvostörténeti adatokkal támasztja alá, hogy a tanköltemények évszázadokon át segítették az orvosi oktatást, sőt a gyakorlat fejlődését is. A poéma médiçum a görög-római hagyományok folytatója a középkorban. Az oktatás szempontjából az ókori tanköltészet hatása a középkor egyik legfontosabb jellemzője. Az egyes fejezetekben nyomon követhető a szerző oknyomozó módszertani következetessége, az egységre való törekvés,a tárgyilagosság és a tudományos igényesség. Az orvostörténészi elfogulatlanság megkövetelte, hogy ne tegyen minőségi vagy lényeges terjedelembeĤ különbséget az egyes történeti korszakok között. Az olvasót tovább erősíti abban, hogy a társadalom és az emberi gondolkodás történetének is nélkülözhetetlen eleme az oktatással megszerzett ismeretanyag minősége. Az emberiség történelme során fokozatosan ismerte fel, hogy a kritikai gondolkodás a tudás erőforrása. Mindazon intézmények, amelyek a tudás átadását végzik felértékelődnek, felelősségük növekszik, perspektívájuk szélesedik. Schultheisz Emil valóban orvostörténeti sétára hívta meg az olvasót. A mű birtokba vétele után, a séta végére értékes ismeretanyag birtokába kerülünk. A könyv alapos odafigyelést kíván, és önálló gondolkodásra késztet. Nem könnyű olvasmány. Gazda István, a kiváló művelődéstörténész írja a könyvről: „Sokoldalú, rendkívül tájékozott és széles alapokon nyugvó műveltséggel rendelkező tudós müvét tartja kezében az olvasó. Bízunk benne, hogy a kötet áttanulmányozása, e nem könnyű olvasmány, sokak számára élményt nyújt." Ajánlom e könyvet mindazoknak, akik igényt tartanak szellemi élményre, akik orvostörténeti ismereteiket gyarapítani kívánják, és akik élvezni szeretnék az olvasó magányának boldogító varázsát. Elismerés illeti Gazda Istvánt a Magyar Tudománytörténeti Intézet igazgatóját, aki a kötetet nagy gonddal rendezte sajtó alá. Végezetül szólnom kell Táncos László igazgató és a Semmelweis Kiadó igényes munkájáról, továbbá arról a tényről, hogy felvállalta ennek az egyedülálló orvostörténeti könyvnek a kiadását. Mondanivalómat Ortega y Gasset spanyol filozófus soraival zárom: „A medicina történetének ismerete az orvosi műveltség alapja, nélküle a gyógyító nem orvos, csak szakbarbár." Sótonyi Péter
