Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 210-213. (Budapest, 2010)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — COMMUNICATIONS - Józsa László: Mágikus és vallásos gyógyítás Bizáncban

176 Comm. de Hist. Artis Med. 210—213 (2010) rendelések szomszédságában az utcán igyekeztek lebeszélni a bajba jutottakat az orvosi kezelésről, ajánlották saját eljárásaikat (MILLER 1985). Az anargüroihoz legalább annyian fordultak, mint a kórházakhoz, poliklinikákhoz, s az sem számított ritkaságnak, hogy a beteg a rendelőkből távozva a kuruzslókhoz folyamodott. A közép-bizánci (9-12. század) és késői periódusban is szép számmal akadtak, akik elutasították az orvosi kezelést, inkább a mágiás gyógyítók szolgálatait vették igénybe (PRIORESCHI 2000). Gyakran keresték fel az ingyen-orvosokat azok, akiken a képzett orvosok nem tudtak segíteni. A fővárosban és nagyobb városokban számos kórház és járó beteg rendelés működött, azonban a kis falvakban nem akadt orvos, az ott élők akarva-akaratlanul a csodás gyógyítókra szorultak. Gyógyítás ereklyékkel Számos templomban a szentek testi és tárgy¡ maradványait használták gyógyításhoz, s ez hozzájárult a testereklyék szétdarabolásához és az ereklye-piac virágzásához. A bizánci uralkodók és feleségeik a 4. század végén indították el a tömeges ereklye-gyűjtést. Előbb „csak" Jeruzsálemből és a Szentföldről, később az egész Birodalom területéről Konstantinápolyban halmozták fel a több vagonnyi ereklyét. I. Alexiosz Komnénosz 1092-ben a török terjeszkedés ellen kért segítséget Robertųs, flandriai gróftól és az egész nyugati kereszténységtől. Cserébe felajánlotta az ereklye-gyűjteményt (aminek listája fennmaradt). Az uralkodó azonban sok mindent „elhallgatott", ez derül ki Nicolas Saemurdarson izlandi apát 1157-ben készült, majd Antóniosz novgorodi érsek 1200. évi összegzéséből. Antóniosz templomonként veszi számba az ereklyék tömegét, leltárát oldalakon át ismerteti (SZIMONIDÉSZ 1928). A szentek ruháját, használati tárgyait, a sír lámpájának olaját mind-mind gyógyerejűnek tartották. Magyar vonatkozású híradás Árpád-házi Anna esete. „¡fjúian szép teste volt, de a gyermekszülésben meddőnek mutatkozott", állítja róla Nikephorosz Xanthopoulosz Kallisztosz 14. századi történetíró, majd folytatja: ,Az orvosok tehát sok mindent megpróbáltak tenni vele, természetét megerősíteni és gyermekszülésre alkalmassá tenni" Az elbeszélés szerint Anna nemcsak az orvosokat, hanem a csodatevő szent helyeket is sorra járta, eredménytelenül. Végül Szt. Euphroszüné templomában, mécsesének olajából megkente „ijjúian szép testét", ruhaszegélyéből egy darabot a nyakába, övét a derekára kötötte és „tüstént megfogant". így számol be a történetíró. V. István és Kun Erzsébet tizenkét éves leányát 1271-ben vezette oltár elé a trónörökös Andronikosz. A gyermeklány természetesen alkalmatlan volt fogantatásra, azért gondolták meddőnek, ám amint pár év alatt kifejlődött, két fiúnak, a későbbi IX. Mihály császárnak és Koñsztañtinoszmk adott életet (MORAVCSIK 1984). A gyógyulást keresők megérintették, megcsókolták az ereklyéket, de olyan csodás hatású tárgyak is voltak forgalomban, amelyeknek semmiféle közük nem volt a szentekhez. A 6.-7. században keletkezett Vita Dimitrii című hagiografikus mű szerint a Thesszalonikében vértanúságot szenvedett Szt. Demeter (Demétriosz) gyűrűje meggyógyította „mindazokat akik különféle betegségekben szenvedtek és akiket tisztátalan szellemek gyötörtek". Mindennél hatásosabbnak vélték azokat a gyűrűket, amelyekbe a kereszt darabkáját, vagy valamelyik szent csontjának szilánkját foglalták.