Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 210-213. (Budapest, 2010)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — COMMUNICATIONS - Józsa László: Mágikus és vallásos gyógyítás Bizáncban

Józsa L.: Mág ikus és vallásos gyógyítás Bizáncban 177 Mágikus tárgyak, eszközök A mágikus gyakorlathoz hozzátartozott az amulettek, vésett drágakövek, karperecek stb. viselése, amelyek (hitük szerint) nem helyettesíthették a gyakorló mágust. A védő, bajelhárító" tárgyak hatásosságában fontos szerepet tulajdonítottak azok feliratának, ábrá¡nak (RUSSEŁ 1995). Különös erővel bírónak tekintették az ördögök, démonok ellen, Salamon király pecsétjének mását. Olykor Salamont lóháton ábrázolták, amint leszúrt egy női démont. Az amuletteken gyakori az ördög szeme, körülvéve kígyókkal, skorpiókkal. A gyűrűkbe nyolcágú csillagot véstek, amely az Aszklépiosz-gyermek Hügieia jele, s ezért gyógyító hatású (RUSSEŁ 1995). Kiváló hatásúnak tartották azokat az amuletteket, amelyeken egyiptomi Szt. Menus vagy Kherszoni Szt. Phokasz alakját tüntették fel (RUSSEŁ 1995, VIÐA 1984). A drágakövek és féldrágakövek (ametiszt, jáspis, opál stb.) önmagukban, vagy varázsfeliratú foglalatban számos baj, betegség elhárítását szolgálták. A vesebajok kezelésére hegyi kristályt, később smaragdot és gyémántot alkalmaztak, a varázsköveket a fájó területekre rögzítették, megelőzés céljából pedig a testükön hordták (DI AM AN DOPOULOSZ 1999). A nők „speciális" ezüstláncot viseltek karjukon, s ettől folyamatos egészséget reméltek. Bajelhárító ábrák voltak a házi használati tárgyakon (lámpa, váza, súlyok stb.). Az ékszerek, gyűrűk, karkötők felirata olykor névre szóló, többségük azonban nem kötődött egy személyhez, örökölhetők, gyakorta kereskedelmi forgalomban kaphatók (MAGUIRE 2005). A varázsszövegek nagy része egyiptomi eredetű, ahol (évezredek óta) mindenféle betegségben, még a racionális beavatkozás (tályog-megnyitás, kenőcs bedörzsölése) közben is mormolták a ráolvasást (GYŐRY 2005), vagy papírlapra írva a testükre rögzítették. Varázserőt tulajdonítottak egyes állati eredetű anyagoknak, szerveknek (LEV 2003). Kisázsiából származik az egész Európában a 18. századig elterjedt (tév)hit és gyakorlat, amely szerint a hegyikecske gyomrában a lenyelt szőrből képződő bezoárkő viselése bajelhárító. A bezoárkő ára az aranyéval vetekedett, betegség, mérgezés esetén, porát borban elkeverve vették be. A nyers, vagy szárított állati vesét a gerinc két oldalára kötve viselték vesebajuk gyógyítását, fájdalomcsökkentést remélve attól (EFTYCHIADIS ES MARKETOS 1999). Egyiptomból arab közvetítéssel került Bizáncba (és még inkább NyugatEurópába) a múmia-por, amely panaceának számított (GÓR NI 2005, MARINOZZI 2003, JÓZSA 2009). Kegyhelyek, szent források Bizánc 1100 éves történetében számtalan csodatevő ikon, templom, szentkút, gyógyító forrás

8 ismeretes. A csodavárás, a gyógyulásba vetett hit kitermelte a kegyhelyek sokaságát. Többségük pár évtizedes népszerűség után feledésbe merült, vagy elszakadva az ország területétől, elvesztette hírnevét. Néhány azonban évszázadokon át virágzott, a társadalom minden rétegéből (a császároktól a hajléktalanokig) keresték fel gyógyulást remélve. Néhol s A csodatevő források többségének semmiféle terápiás hatása nein volt. Ezeket meg kell különböztetnünk a valódi hidroterápiás hatású gyógyvizektől, amelyek ugyancsak nagy számban törtek fel a Birodalom területén, némelyik csodatevő hírnévre is jutott.