Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 206-209. (Budapest, 2009)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - Varjassy Péter: Hunyadi Mátyás uralkodásának hazai orvostörténeti emlékei

78 Comm. de //ist. Artis Med. 206- 209 (2009) III. A király végzetes betegségének olvasása orvosi és orvostörténészi szemmel nézve is igen tanulságos. Figyelemre méltó, hogy - Bonfini hitelesnek tartható elbeszélése szerint - egyedül Beatrix próbált meg tevőlegesen segíteni a kritikus állapotban lévő uralkodón. Beatrix az átlagosat meghaladó ismeretekkel rendelkezhetett, hiszen kora gyógyító eljárásait is bizonyos szinten ismerte és alkalmazni is merte. Elgondolkoztató, hogy a bécsi királyi udvarban, amelyik ekkor Mátyás birodalmának - mai kifejezéssel szólva - a legmagasabb szintű egészségügyi ellátó helye volt, az orvosok mennyire bénultan viselkedtek. A nagybeteg uralkodó betegágyánál „megrettentek". Arra ugyanis nincsen adatunk, hogy tanácsadáson kívül bármiféle aktív gyógyító tevékenységet végeztek volna Mátyás három napig tartó haláltusája alatt. Pedig konzíliumot is tarthattak volna, hiszen az udvari orvosokon kívül, háttérintézményként ott volt a nagyhírű bécsi egyetem is, jól képzett orvosprofesszoraival. Lehetséges az is, hogy az udvari orvosok reménytelennek ítélték a király állapotát, s óvakodtak a halálos megbetegedés ódiumát vállalni. A medicina akkori lehetőségei mellett gyakorlatilag semmit sem tudtak segíteni az apoplexiás betegen, a korabeli gyógyító eljárások mai szemmel nézve hiábavalónak tűnnek. Bonílni leírásából értékes és érdekes, hogy első kézből való adatokat találhatunk a „szélütés" korabeli kezelésére vonatkozóan. Beatrix megtette az akkor szokásos eljárásokat, beteg férje szájába erővel „valami éltető orvosságot" önt, „fülét, ujját, haját húzogatja, hogy magához térjen", „majd elkötözi karját, kezét, lábát, ahogy szokták ily veszedelemben", „majd fülébe kiáltoz, felnyitja kifordult szemét". Azaz „fáradhatatlanul mindent megtett", amit csak lehetett tennie. A középkori gyógyító eljárásokhoz tartozott még a fentieken kívül a vérlebocsátás is, bár ennek megítélése nem volt egységes. A humorálpathologiai elmélet szerint ugyanis az agyvérzés oka elsősorban a nyálka (phlegma, pituita) kóros túlsúlya az agyban, ezért a venaesectio elvégzésétől nemigen vártak javulást. Ahogyan, sajnos a többi beavatkozástól sem volt várható. Az apoplexia kezelési javaslataihoz tartozott a megfontolt vérlebocsátás mellett a klistélyozás, külsőleg a fej és a végtagok lokális izgatása különféle dörgölésekkel, gyógynövényes kenésekkel és borogatásokkal, a köpölyözések és a végtagok lekötése. Belsőleg pedig stimulálok és hánytatok szerepeltek leginkább a terápiás javallatok között. A közép- és újkori orvosi irodalmat áttekintve megállapíthatjuk, lényegében még évszázadokon át sem változtak a kezelési módok, és persze nem javultak a kezelési eredmények sem. Hazai anyagunkból jó példát találhatunk az agyvérzés kezeléséről az első nyomtatott orvosi könyvünkben, melynek anyaga a reneszánsz és az újkor elejének orvosi szemléletét tükrözi. Pápai Páriz Ferenc Pax corporis című műve kétszáz évvel Mátyás halála után, 1690-ben jelent meg. Ebben a következőket írja a „Gutta-ütésrőF: ,, Ez nyavalyának oka gyakrabban az bő hideg nedvesség melly az agy-velő kamaráit és az hát-geréncz velejét éppen el-árasztya... Noha néha a' bő vértől s' annak megrekedésétől is megesik. ... Ez nyavalyán, ha nagy mértékben vagyon, soha semmi orvoslás erőt nem vehet.... Orvossága

i. ... E' nyavalyában, mihelyt megesik, mindgyárt rázni és ingatni kell erőssen a' beteget, dörgöllyék erőssen kezeit, lábait, és mindgyárt jó idején a' gyengébb