Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 206-209. (Budapest, 2009)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - Varjassy Péter: Hunyadi Mátyás uralkodásának hazai orvostörténeti emlékei

HUNYADI MÁTYÁS URALKODÁSÁNAK HAZAI ORVOSTÖRTÉNETI EMLÉKEI VARJASSY PÉTER A 2008. esztendő hazánkban a reneszánsz és Mátyás király éve volt. 550 évvel korábban, 1458. január 24-én, Budán választották meg királynak a 15. életévét még be nem töltött Hunyadi Mátyást - a nagy hidegben befagyott Duna jegén várakozó köznemesek üdvrivalgása mellett. Ezután indult érte küldöttség Prágába, ahol Mátyás ekkor Poűjebrád György „vendégszeretetét" élvezte. Kíséretével február 14-én érkezett meg az új uralkodó Budára, Podjebrád György lányával kötött házassági szerződéssel tarsolyában. Hunyadi Mátyás (1443-1490) 32 éves uralkodása alatt európai nagyhatalommá tette Magyarországot. A királyi udvarban megforduló nagyszámú humanista tudós és diplomata kiterjedt írásbeli tevékenységet folytatatott, ezért ebből az időszakból sokkal több történeti és orvostörténeti forrás maradt fenn, mint a többi középkori uralkodónk idejéből. Az udvar fénye főként Itáliából vonzotta a művészetek és a tudományok embereit, közöttük az orvosokat, asztrológusokat is. Mátyás király kora inkább a gótika virágkorának tekinthető Magyarországon, noha elsősorban a reneszánsz térhódításával szokták jellemezni. Az új reneszánsz szellem, a sok orvos és természettudós megfordulása hazánkban azonban csak szűk körre, elsősorban a királyi udvarra, valamint annak szűk vonzáskörére terjedt ki. Ott is egymás mellett élt a kétféle világkép, ugyanakkor dolgozott és tanított Budán a skolasztikus, aszketikus ferences rendi szerzetes, Temesvári Pelbárt (1435-1504), valamint a reneszánsz szellemű, humanista Galeotto Marzio (1427-1497) vagy Antonio Bonfini (1427-1502). I. A gyógyítás, az európai medicina a quattrocento korában túl sok említésre méltót nem alkotott. A régi szemléletet hordozó skolasztika, valamint az új megközelítést hozó, az okkultizmus (asztrológia, alkímia és más misztikus tanok) iránt fokozott érdeklődést mutató reneszánsz a gyógyítás terén lényegi, gyakorlati előrelépést nem hozott. A szegényügy és ezen belül a betegápolás ügye a középkori Európában a katolikus egyház feladata volt. A kora-középkorban az egyházi kánonok szerint a püspökök és kanonokok jövedelmeik negyedét, a plébánosok tizedeik negyedét fordították „az ügyefogyottak gyámoHtására". A szegényekre eső negyedrészből - a püspökök felügyelete mellett - az utazókat megvendégelték, a rászorulóknak segélyeket osztottak, a betegeket ápoltatták. A középkor derekára ez a fajta egyházi gondoskodás fokozatosan háttérbe szorult. A városia-