Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 206-209. (Budapest, 2009)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - Józsa László: Fogápolás, fogbetegségek és fogászati beavatkozások az ókorban

Józsa L.: Fogápolás, fogbetegségek és fogászati beavatkozások az ókorban 49 JÓZSA 1986), de a ginzeng- és szegfüszegőrleinénynek is ilyen hatást tulajdonítottak. Mezopotámiában Kr.e. 15. századtól aloéval, mákfőzettel éltek a fogfájás ellen, Indiában a hasiskender szolgált ugyanerre a célra. A görögök mák, beléndek és mandragóra fözetét itták, de ismerték a hasis analgetikus hatását is. Valószínűleg az inkák kokalevél (Erythroxylon coca) rágása lehetett a legtökéletesebb fájdalomcsillapító. Fejezetem végére hagytam azt az eljárást, amelynek nincsen külön neve, de amely több mint két évezreden át (szinte az egész Ovilágban) élő gyakorlat volt, és csak a 19. század végén hagytak fel vele. Az egyiptomiak beléndek magvait (esetleg ópiummal keverve) a sajgó szuvas fog üregébe tömték, olykor gumiarábikummal vagy gyantával lefedték

1. A magvakból lassan kiszivárgó hatóanyagok, ha nem is fájdalom mentességet, de tartós félbódulatot eredményeztek, legalább addig, amíg a beteg ki tudta húzatni a rossz fogát. Izraelben a lyukas fogba rezet, aranyat, masztixot, fokhagymát tettek (FORRAI 2005). Rómában mustármag, ópium, mandragóra szolgált helyi fájdalomcsillapításra és a szuvasodás „kezelésére". A fogszabályozás A meglazult fogakat Egyiptomban (arany, vagy ezüst) dróttal erősítették egymáshoz, a rómaiak az ínyt égették, majd mézzel kenték és sörrel öblögették. A mai értelemben vett fogszabályozást az etruszkok vezették be. A Kr. e. 8. századból származó koponyák fogazatán „fogszabályzó" rögzítéseket találtak (CORRUCC1NI és PACCIANI 1989). Indirekt bizonyítéka a fogművesek beavatkozásának, hogy az etruszkok fogazatán alig találni záródási hibát (prognathiát, amikor az alsó fogsor a felső elé záródik, progeriát, amikor a felső fogsor előre dől, stb.), nem észleltek keresztbe harapásra utaló jeleket, és elvétve fordult elő a fogak zsúfolódása, egymásra növése (CAPASSO 1987). Valószínűleg a rómaiak is átvették a fogszabályozás módszereit, bár időszámításunk kezdete körüli időkben mind gyakrabban olvashatunk szabálytalan fogazatról. Ovidius A szerelem művészete című költeményében ezt tanácsolja a rendellenes fogsorú hölgyeknek : „Hogyha lapátfogú vagy, vagy ferdén nőtt ki a metsző, vagy sárgák fogaid, hát mosolyogj keveset" (Bede Anna fordítása). Úgy tűnik a hiányos, vagy rendezetlen fogazat hátrányt jelentett a szerelmi kapcsolatokban, sőt talán oka lehetett azok megszűnésének. Ovidius A szerelem orvosságai című írásában arra is útmutatást nyújt, miként ábránduljon ki a férfi (szabálytalan fogazatú) hölgyéből: „Fogsora rossz? Tréfálj vele, hadd vicsorítsa szegényke". (Szatmári Lajos fordítása) 4 Több-kevesebb módosítással ugyanígy jártak cl a középkori Európa sok országában, hazánkban pedig még a 19. században is.