Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 206-209. (Budapest, 2009)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - Józsa László: Fogápolás, fogbetegségek és fogászati beavatkozások az ókorban

FOGÁPOLÁS, FOGBETEGSÉGEK ÉS FOGÁSZATI BEAVATKOZÁSOK AZ ÓKORBAN JÓZSA LÁSZLÓ Bár a fog az állati szervezet legkeményebb szövete, a kopás, szuvasodás, törés már az őshüllőkön jelentkezett, és az idők során szinte minden állatfajon megfigyelhették (TASNÁDI KUBACSKA 1960). A legkorábbi, (mintegy kétmillió éves) emberi maradványokon is előfordul a kopás és szuvasodás. Mindkét elváltozás a táplálék minőségével, konzisztenciájával és felaprózásának módjával függ össze. Az őskor emberén (talán azok rövid élettartama és táplálékaik alacsony szénhidrát tartalma miatt) viszonylag ritkán látható caries (=szuvasodás). Amint az ókori folyami kultúrákban (és azt követően) a táplálék szénhidrát tartalma növekedett, az ételek egyre lágyabbak lettek, a fogkopás mértéke és gyakorisága csökkent, a szuvasodásé viszont emelkedett. Ez utóbbit az egyiptomi vázleletek 3-12 %-án, a rómaiak körében ennek csaknem dupláján észlelték. Az ókori civilizációk tagjain gyakoribbá vált a caries szövődménye (gyökértályog, gyökérciszta) és a fogvesztés. A fogászati betegségek ritkán befolyásolják az életkilátásokat, de annál több szenvedést okoznak, rontják az egyén életminőségét. A fogszuvasodásban szenvedő, és fogait elvesztett számtalan személy igénye hívta életre a fogápolást, szájhügiénét, a fogászati ellátást végző gyógyítókat, magát a fogorvoslást. Hérodotosz munkájában (HÉRODOTOSZ 2007), az egyiptomi szokásokról szóló fejezetben olvashatunk először a fogorvosokról: „Az orvostudományt meg így osztják fel. Minden orvos egyetlen betegségnek orvosa, nem többé. (....) Egyesek a szem. mások a fej, vagy fogak, vagy az altest (....) gyógyításával foglalkoznak". Az Obirodalom korából öt, a XXVI. Dinasztia idejéből egy fogorvost név szerint is ismerünk, ám nem tudjuk milyen beavatkozásokat hajtottak végre (MILLER 2005). Több forrásból értesülünk az Egyiptomban működött „fogorvosokról", Ruffer (RUFFER (1920) mégis azt írta, hogy számos múmia átvizsgálásakor sokszor talált súlyos, az állkapocsra is ráterjedő fogmegbetegedést, fogorvosi ténykedésnek azonban nem észlelte nyomát. Ruffer megállapítását a modern paleopatológiai és paleosztomatológiai vizsgálatok is megerősítették (MILLER 2005, PELUSO és mtsai 2005). Ezzel szemben a fogorvos-történészek egy része egyiptomi fogászatról (MARION 1996, PFEIFFER 1974), mások egyenesen „fogászati művészetről" beszélnek (QUENOUILLE 1977). Az eltérő vélekedések ellenére érdemes áttekinteni mit tettek az ókori emberek fogazatuk épségének megóvása, betegségeinek gyógyítása, a fogfájás csillapítása és az elvesztett fogak pótlása érdekében.