Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 206-209. (Budapest, 2009)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - Kapronczay Károly: Az orvostörténelem, mint önálló szaktudomány
40 Co nim. de //ist. Artis Med. 206—209 (2009) A szegedi orvosképzésen belül az orvostörténelem a speciálkollégium kereteiben történik. Itt a gyógyszerészettörténelem oktatása jobb helyzetben van, mivel a gyógyszerészettudományi szervezési ismereteken belül kap kötelező előadási lehetőséget. Az orvostörténelem oktatására súlyos csapást jelentett a Semmelweis Egyetem azon döntése, hogy 1996-ban az Általános Orvostudományi Karon megszüntették az Orvostörténeti Intézetet, besorolták az akkor frissen megszervezett Közegészségtani Intézetbe, kötelező tárgyból a közegészségtanon belül leadott néhány órára szűkítették le. Ezzel egyidőben az Egészségtudományi Karon viszont kötelező tárgyként bevezették - Balázs Péter főiskolai tanár vezetésével - az egészségügy történetét, ami egy egyetemen belül ellentmondásos döntést jelentett. 2004-ben, Tompa Anna professzor asszony kinevezésével és intézkedésének köszönhetően, az Intézeten belül felállt az Orvostörténeti Munkacsoport Forral.Juciit docens vezetésével, s a harmadik évfolyamon két féléves (beszámolási kötelezettséggel) formában visszaállították - kötelező fakultatív - orvostörténelem oktatását. Az orvostörténelem oktatása kiterjed a fogorvosi, az angol és a német szakokra is, 2008 őszétől az Általános Orvostudományi Kar kinevezte Kapronczay Károlyt, az orvostörténelem vendégprofesszorának. Az 1990-es évek végétől kiformálódtak a doktori iskolák, amelyek foglalkoznak az orvos- és gyógyszerészettörténelem témaköreivel. Ezek nemcsak az orvos- és gyógyszerészettudományi karokon működnek, hanem a bölcsészet- és természettudományi karokon is a művelődés- és természettudomány-történeti doktori iskolák keretei között is. ZUSAMMENFASSUNG Das Interesse an der Medizingeschichte ist vom Altertum angefangen permanent zu bezeichnen, aber als selbständiges Fach erst im 17-18. Jahrhundert in Vorschein getreten, da das Ziel der medizinhistorischen Forschung formuliert wurde. Es entstand ein Bedürfnis das Dauerhafte der vergangenen Zeiten freizulegen, die Entwicklung des medizinhistorischen Denkens und der Praxis zu analysieren, die Zusammenhänge zu präzisieren. Die europäische medizinhistorische Forschung und Geschichtsschreibung entwickelte sich aus mehreren „historischen Schulen" und aus deren Forschungstendenzen, die charakteristische Züge aufweisen. Die wichtigsten sind die französischen, italienischen und deutschen Schulen. Auf die ungarische und ost-europäische Entwicklung der Medizingeschichte hatte die deutsche medizinhistorische Schule die größte Auswirkung gehabt. Eine wichtige Etappe der medizinhistorischen Entwicklung waren die Jahrzehnte, worin jene Institutionen (Bibliotheken, Museen, Archive Institute und Lehrstühle) ins Leben gerufen wurden, die als Basis und Hintergrundinstitutionen des Faches fungierten. Der Unterricht ließ seine Anspornung und Auswirkungen bemerken, neue Forschungsthemen bereicherten die Palette, die Zahl der Publikationen stieg, genauso auch die Mannigfaltigkeit der Gattungen (Quellenausgaben mit Annotationen, Dissertationen, historische Überblicke, Zeitschriften usw.). Nach der Bekanntmachung des deutschen, österreichischen und polnischen medizinhistorischen Unterrichtes wird der ungarische medizinhistorische Unterricht vom Anfang an bis zum heutigen Tag behandelt. Die Schwierigkeiten, Wellentiefen werden nicht
